A magára talált ország II.

Ma már sokan nem emlékeznek arra, hogy 2010-ben a stabil és kiszámítható költségvetés egyik nagy problémája, egyben feladata a nyugdíjrendszer fenntarthatósága volt, amelynek egyik legjelentősebb akadályát a kötelező magánnyugdíjpénztári tagság jelentette. Annak 1997-es bevezetésével ugyanis olyan struktúra állt fel, amelynél a magáncégek kedvező, míg az állam hátrányos, az adófizetők pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A kötelező magánnyugdíjpénztári tagság bevezetése Magyarországon tarthatatlan rendszert hozott létre: az állam kötelezte az adófizetőket, hogy egy meghatározott összeget az állami nyugdíjalap helyett egy magántársulásnak fizessenek be, s ezáltal folyamatos hiányt hozzanak létre a jelenben.

Az állam 1998-tól 2010 októberéig nominális értéken összesen 2354,4 milliárd forintnyi költségvetési forrást bocsátott az alapok rendelkezésére. Ezzel nemcsak bizonytalan helyzetbe engedte ezt az összeget, hanem az állami nyugdíjrendszerből való hiánya következtében az utolsó időszakban évente 360 milliárd forintos államadósság-növekedést könyvelhetett el, mivel a nyugdíjkassza egyenlegének fenntartására folyamatosan állampapír-kibocsátásra kényszerült. A kormány világosan látta, hogy ezen változtatni kell, a kötelező magán­nyugdíjpénztár megszüntetése tehát elkerülhetetlen volt.