Üzent a köztársasági elnök: még nem késő megállítani „az erőszak spirálját”

2025. április 02. 16:52

Sulyok Tamás a közbeszédben egyre inkább elharapódzó agresszív hangvétel és az Országgyűlésben is megjelent fizikai erőszak miatt emelte fel a szavát.

2025. április 02. 16:52
null

Sulyok Tamás köztársasági elnök arról írt közösségi oldalán, hogy bejött a papírforma, a választást megelőző évben megkezdték a kampányra való felkészülést a pártok. Mint fogalmazott, azonban „az elmúlt napokban, hetekben a politikai közbeszédben erőre kapott az agresszív hangvétel, és sajnos megjelent a fizikai erőszak is. Az utcán és – ami Magyarországon szokatlan – az Országgyűlésben is”

Megjegyezte, hogy mivel a kampány java még hátra van, joggal merül fel a kérdés, hogy mi jön még ezután. „Ezek az aggodalmak, valamint a szomszédos országokban zajló fejlemények egyaránt arra intenek mindannyiunkat, hogy nézzünk magunkba”. 

„Hiába teremtettek az elmúlt évtizedben a közösségi platformok a párbeszédet megbénító buborékot, egy helyen élünk, egy a hazánk. Miközben egy hazában élünk, különböző céljaink vannak, mást gondolunk a világ dolgairól; és éppen ezeknek az eltérő céloknak és gondolatoknak az ütköztetése a demokrácia lényege. Ám 

nagyon nem mindegy, hogy ezeket az ütközeteket milyen eszközökkel vívjuk meg, hogyan fejezzük ki a meggyőződésünket!” 

– hangsúlyozta az államfő.

„A virtuális lincselés erőszakhoz vezethet”

Sulyok arra is felhívta a figyelmet, hogy „aki az ellentábor politikusaival, a média munkatársaival és bárkivel szemben, akit ellenfélnek gondol, az elemi tiszteletet sem tanúsítja, aki fenyegetéssel, hergeléssel, szélsőséges demagógiával akar politikai tőkét kovácsolni, kattintást vadászni, az egyúttal – szándéka ellenére – a vele nem rokonszenvező közönség egyes tagjaiban saját magával és szimpatizánsaival szemben is felszítja az agressziót

Ezután leszögezte, „amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. (...) 

De ez valójában az erőszak spirálja. Még nincs késő, most kellene megállni!”

A köztársasági elnök szólt arról is, hogy az internet, a közösségi platformok hirtelen mindenkinek megadták a nyilvános véleményformálás lehetőségét. Ez azonban ugyancsak felelősséget ró mindenkire. 

Ugyanaz a szó, mondatfüzér, ami az offline világban olykor csak egy egyszerű fricska, a virtuális térben virtuális lincseléssé fajulhat. 

A virtuális lincselés pedig könnyen nem csak lelki traumákhoz, de fizikai erőszakhoz is vezethet. Az elmúlt esztendő politikai merénylete megmutatták ennek valós veszélyét” – mutatott rá Sulyok Tamás.

A teljes bejegyzést alább olvashatja:

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2025. április 02. 18:06
Ez az undorító stílus a közéletben MZP fellépésével hatalmasodott el ( kandeláberre akasztással fenyegetés, Az emberek trágyával etetett gombáknak a nevezése), aztán folytatódott M. Péterrel, aki lökdösi az embereket, fenyegeti az őt kérdezőket, ordít velük, A Dunába lökés lehetőségét is felveti.
Válasz erre
8
3
IstenimadoGolfjatekos
2025. április 02. 17:53
KIAZA SÚLYOS TAMÁS
Válasz erre
4
8
lemez
2025. április 02. 17:20
Poloska alapitott egy ultraradikális közeget hergelésével,tarr zoltán vezetésével.
Válasz erre
8
1
Galerida
2025. április 02. 17:09
Az ellenzék oroszlánként küzd, hogy végre egy rendőr odacsapjon a barmok közé! Ez nem fog sikerülni, de egyre több ember van, aki társadalmi munkában szívesen letekerne néhány taslit....
Válasz erre
14
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!