Magyarország „gáz”, „középkor”, „fasizmus”, „fekália”, „giccs”, „elnyomás”, „tömény depresszió” – menekülni kell innen!

Az emberek fejében – neveltetésük, élethelyzetük, világképük, értékrendjük alapján – többféle irány van. A demokráciában erről megkérdezik őket, és amire a többség szavaz, arra mennek.

Elnézve őket, ez nagy szerencséje a hazának. (Szerintem azoknak is, akik nem érzik magukénak az irányt, de élvezik az előnyeit, mert nem kell fejjel a falnak rohanniuk a saját irányukban.)

Nem tudom, szándékos-e a szimbolika, hogy az a Bod Péter Ákos okoskodik hídlezáráskor, aki annak idején mint az Antall-kormány minisztere

míg kis híján sikerült egy erőszakos kisebbség hatalomátvételi kísérletéhez asszisztálnia a szabadon választott nemzeti-konzervatív kormánnyal szemben.

Ha jóindulatú akarok lenni, és Majdanról, arab tavaszról mit sem gondolnék, akkor úgy fogalmaznék: él nálunk egy

(művészek, politikusok, nagyhangú megmondóemberek), akik szerint ha nem az ő szájízük, ízlésük, nézeteik szerint mennek a dolgok, akkor az gáz, középkor, fasizmus, fekália, giccs, elnyomás, tömény depresszió, ahonnan menekülni kell.

Nagy vonalakban mi ezzel pont fordítva vagyunk, csak a hangunk kevésbé hallatszik; nem erősíti fel az a médiavilág, amelyik nagyobbrészt a másik oldal kezében van, s ha sérül a monopólium, mindjárt cenzúrát és a sajtószabadság halálát emlegetik, sokkal több felületen és eléréssel, mint azok, akik állítólag elnyomják őket. Amikor a választásokon kiderül, hogy az embereknek jobban fekszik Trump, Orbán, Weidel, Meloni, mint liberális ellenfeleik, akkor

Ilyenkor tüntetnek, blokádolnak, agresszívkednek, és száz-kétszázan zengik, hogy ők a többség. És tényleg, aki a közepén van, és jobbra-balra hasonszőrűeket lát maga körül, azt hiszi, az egész világ ilyen. Nem tud kicsit fölébe emelkedni a dolgoknak, és rálátni – inkább képletesen, mert valóságosan azért felmásznak bárhová –, hogy ez csak egy pici csoport, ami elvész a nagy egészben.

Olyan apróságokban, mint Hadházy, aki beszéde végén egy perc néma csendet kért a szerbiai baleset áldozatainak. Az újvidéki állomás tragikus leomlására adott ottani válasz receptet kínál honi ellenzékünknek; találni egy ürügyet, amire felfűzik a tüntetéseket, agressziót. Mert egyébként mi köze a Pride-nak és a magyar törvénykezésnek egy hónapokkal ezelőtti szerbiai balesethez? Ha a szenvedőkkel szeretnének szolidaritást vállalni,

A szabad véleménynyilvánításért az utcán zavartalanul hőzöngők általában a fényességes Nyugatra tekintenek példaként. Ott azonban újabban nem vacakolnak extrém felvonulások korlátozásával vagy akár politikai tüntetések betiltásával. Ők egyszerűen a jobboldali jelöltek indulását akadályozzák meg, méghozzá bíróság útján, ami sokkal komolyabbnak és jogállamibbnak tűnik, mint a politikai töketlenkedés.

Sokan mondták néhány hónappal ezelőtt, hogy a román elnökválasztás eredményének megsemmisítése egyfajta próba volt, hogy másutt, nagyobb múltú demokráciáknál is alkalmazhatják-e.

Ha a közvélemény és a szimpatizánsok lenyelik ezt a diktatórikus módszert, ugyan mi tartaná vissza a mainstreamet az újabb diszkriminációktól?

Nálunk nyugodtan lehet tüntetni a kétharmados többségű kormány ellen,

a mi irányunktól eltérő vélemények erőszakos eszközökkel, a város megbénításával járó kinyilatkoztatását. De mi történik, ha elegünk lesz, és azt mondja a nemzeti-konzervatív tábor, hogy akkor mi is kimegyünk?

Ettől kezdve párszáz ember bármilyen céllal összeverődhet, lezárhatja az átkelőket, bulit rendezhet a Duna közepén, felmászhat a Szabadság hídra. A rendőrség pedig nem oszlathatja fel ezeket a csoportokat, mert az fura volna, hogy a nagy társadalmi elégedetlenséggel és kifejezett politikai akarattal dacoló, 

vezetésével és részvételével megtartott Pride-párti tüntetést tudomásul vették, sőt kvázi biztosították, a filatelistákat meg belelökdösnék a Dunába hasonló helyzetben. Úgy tűnik, hivatalos bejelentés, sok macerás bürokrácia és területfoglalás nem nagyon szükséges hozzá, Hadházy szól, hogy ekkor és ekkor felrobbantjuk a Parlamentet, a százfős tömeg ujjong, a megbeszélt időpontban megjelenik, és felrobbant, a kekeckedőket pedig leszerelik azzal, hogy

Mielőtt még a kettős mérce jegyében az egyéb jogcímeket letiltanák, és csak Pride-ügyben volna lehetséges a belvárosi performansz keretében megvalósított Buda-Pest szétválasztás (középen a senki földjén-vizén trombitáló Szabó Bálinttal), ezért

Javasolt témák és várható tömeg:

• Hajrá, Fradi! – 50-100 000 fő
• Hajrá, Újpest! – 5 000-10 000
• Gyűjts bélyeget! (filatelisták hittérítő útzárja) – 250-300 ember
• Vágják ki a Hunyadiból a ciciket! – 25-50 000 aktivista
• Ne vágják ki a Hunyadiból a ciciket! – 1-1,5 millió elszánt történész.

Az esetleges átfedések miatt a létszámok változhatnak.

míg numizmata Vasas szurkolók odahaza, a négy fal között nézegethetik az érméiket.)

***

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Csudai Sándor)