Finita la commedia

„A magyar kormány Benjámin Netanjahu budapesti látogatására időzítette a bejelentést, miszerint hazánk kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (International Criminal Court – ICC). Ez komoly gesztust jelent Jeruzsálem felé. Izraelben mély felháborodással vették tudomásul, amikor az ENSZ égisze alatt működő testület elfogatóparancsot adott ki Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant volt védelmi miniszter ellen, mivel úgy érezték, hogy a nemzetközi szervezet ezzel az ország önvédelmi képességét próbálja aláásni a terroristák elleni küzdelem közepette. 

Magyarország egyértelművé tette, hogy akkor is kiáll Izrael mellett, ha ezzel egyedül marad az EU-ban, ahol a növekvő antiszemitizmus történelmi léptékkel mérve is aggasztó tendenciává vált.

Az időzítés érthető, ám a döntés aligha most született meg, hiszen az ICC már jó ideje eljátszotta minden jogi hitelét. Megszűnt bíróság lenni – ha ugyan valaha is az volt –, és a globalista nyomásgyakorlás politikai eszközévé vált. Így – miközben a világrend egyre gyorsuló tempóban alakul át – hazánk számára már semmi ok nem maradt arra, hogy továbbra is részt vállaljon ebből a kutyakomédiából.

NEMES SZÁNDÉKBÓL CSÚFOS KUDARC

A második világháborút követő ad hoc büntetőbíróságok – a nürnbergi és a tokiói perek – nyomán merült fel a gondolat, hogy a súlyos háborús és emberiségellenes bűnök megtorlására létre kell hozni egy állandó bírói testületet. Az elképzelés értelmében ennek a testületnek a nemzetek fölött, ám a nemzetek együttműködésére támaszkodva kellett volna betöltenie a végső fórum szerepét – amely képes olyan bűnözőket is megbüntetni, akiket a nemzeti hatáskörrel rendelkező bíróságok nem tudnak.

A hidegháború idején ezt a gondolatot félre kellett tenni, mivel szemernyi esély sem volt arra, hogy az amerikaiak és az oroszok bármiben is megegyezzenek a témában. A kilencvenes évektől – különösen a délszláv háborúk borzalmai nyomán – az ötletet leporolták, és rövidesen kiderült, hogy a történelmi pillanat lehetővé teszi a Nemzetközi Büntetőbíróság megalapítását.

Az ICC-t létrehozó Római Statútumot az alapító 120 állam 1998-ban írta alá, és miután a 60. tagország is ratifikálta, 2002-ben lépett hatályba. Hazánk 1999-ben írta alá a megállapodást, és 2001-ben az Országgyűlés is jóvá hagyta, ám az soha nem lett hivatalosan kihirdetve, így nem válhatott a nemzeti jogrend részévé. Viszonylag könnyű megérteni, hogy miért: a Nemzetközi Büntetőbíróság fölött a kezdetektől gyülekeztek a viharfelhők. Az Egyesült Államok és Kína eleve ellenezték a kezdeményezést – a nagyhatalmak érthető módon nem kívánták eltűrni, hogy holmi nemzetközi testületek megkössék a kezüket, vagy börtönnel fenyegessék politikusaikat és tábornokaikat.

Az USA az elkövetkező években többször megfenyegette a testületet, és ma már szankciókat is kivetett rá – épp az Izrael-ellenes döntések miatt. A zsidó állam bár aláírta, nem ratifikálta az egyezményt, és fenntartásait az idő egyértelműen igazolta. Miután világossá vált, hogy a világ olyan jelentős hatalmai, mint India, Oroszország és Irán sem fognak csatlakozni az ICC-hez, le kellett vonni a tanulságot: az eredeti, nemes szándékot a nagy- és középhatalmak közreműködése nélkül nem lehet megvalósítani, és a testület soha nem lesz képes valódi bíróságként működni.

NEMZETKÖZI BÍRÓSÁGBÓL LIBERÁLIS FURKÓSBOT

Megszokhattuk már, hogy ha egy jószándékkal megalkotott nemzetközi szervezetről kiderül, hogy nem alkalmas a cél szolgálatára, vagy eljárt felette az idő, és súlyos reformra szorul, akkor rendszerint nem az történik, hogy átalakítják vagy felszámolják. Hanem az, hogy a globalista liberalizmus megkísérli kisajátítani őket – sajnos rendszerint sikerrel. Ez történt az EBESZ-szel (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW), az ENSZ nőügyi szervezetével, sőt, még a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel is. Sajnos, az ICC is erre a sorsra jutott, és a liberális beavatkozás kendőzetlen eszközévé vált.

Ha voltak olyanok, akik egykoron optimistán tekintettek a Nemzetközi Büntetőbíróság jövőjére és bíztak abban, hogy egy valóban pártatlan igazságszolgáltató testületként működhet, bizonyosan keresztet vethettek illúzióikra, amikor megjelentek körülötte a Soros György-féle szervezetek. Ma már – a USAID-ügy ismeretében – némi cinizmussal mondhatjuk azt, hogy »Naná! Ezek mindenhová befurakodnak, ahová engedik őket«, de teljesen egyértelmű, hogy ha az ICC valaha is ambicionálta volna, hogy valóban bíróság legyen, és ne ideológiai furkósbot, akkor sohasem engedte volna, hogy az olyanok, mint az Amnesty International vagy a Human Rights Watch a közelébe férkőzzenek.

Márpedig – az úgynevezett Coalition for the International Criminal Court (CICC) keretében – többszáz, a nyílt társadalom hálózatába tartozó álcivil szervezet az alapítástól kezdve azon van, hogy a nekik tetsző irányba tereljék a bíróság tevékenységét.

ÖNLEJÁRATÁS

Miután a valós jogi érzék és az ezzel járó mértékletesség végképp kiveszett az ICC-ből, a testület az elmúlt években hozott több olyan döntést, amelyek nehezen értelmezhetők másként, mint olyan nyomásgyakorlási kísérletek, melyek végül nevetséges kudarcba fulladtak. 

2018 márciusában például vádat emeltek a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte ellen, aki igen szigorú eszközökkel harcolt a szervezett drogmaffia ellen – ezzel kiváltva az ICC-t irányító NGO-k elkeseredett gyűlöletét. A Fülöp-szigetek ezután kilépett a Római Statútumból. Igaz, hogy hét évvel később Dutertét végül kiadták, ám mindez csak azt bizonyította, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot fel lehet használni a belpolitikai harcban, mint azt Duterte utódja – a véreskezű diktátor, Ferdinand Marcos fia – Bongbong Marcos elképesztő cinizmussal meg is tette.

Míg az a tény, hogy egy Marcos ad ki egy Dutertét az ICC-nek talán csak kevesekben vált ki kínos nevetést, addig a Vlagyimir Putyin ellen kiadott letartóztatási parancs világszerte gúnyos megjegyzéseket gerjesztett. Valóban nevetséges feltételezés az, hogy egy Hágában székelő liberális minibíróság majd letartóztatja a világ egyik legnagyobb atomhatalmának vezetőjét, ám az ICC nem a semmiért áldozta fel hitelessége utolsó morzsáit. A cél egyértelműen az volt, hogy az ukrajnai békéről ne is lehessen tárgyalni.

Ezt követte az Izrael-ellenes kampány, aminél nehéz hatalmasabb baklövést elképzelni. Már a Biden-adminisztráció is komolyan fontolóra vette, hogy szankciókat vezet be a bíróság ellen, ám végül Donald Trumpra hárult a döntés, aki annak rendje és módja szerint aláírta az erre vonatkozó elnöki rendeletet. Mint tudjuk, hazánk megtörte a jeget, így a bíróság elveszíti az első – de biztosak lehetünk benne, hogy nem utolsó – európai tagját. Miért követtek el ilyen súlyos hibát? Csak találgatni tudunk. Ám az ICC főügyésze egy brit illetőségű úr, Karim Ahmad Khan. 

A végkövetkeztetés tehát nem lehet más, mint az, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a balliberális politikai kényszerítés jogi mázzal leöntött eszköze. Magyarország helyesen teszi, hogy kilép belőle. A testület saját – érthetetlen és gyakran nevetséges – döntéseivel önmagából csinált bohócot.”

Nyitókép:Selman Aksunger/Anadolu via Getty Images