A magyar és az izraeli nép szabadságharca nagyon is hasonlít! – izraeli rádiós a Mandinernek

Csütörtöktől vasárnapig hazánkban tartózkodott Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke. Ezalatt közösen rótta le Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kegyeletét a budapesti holokauszt-emlékműnél, közös sajtótájékoztatójukon Orbán biztosította izraeli kollégáját a szélsőségek visszaszorításáról, illetve Netanjahu átvett egy Civis Universitatis Honoris Causa nevű díjat is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A látogatás kapcsán Netanjahu pártjának nemzetközi koordinátora Magyarországot követendő példának nevezte. Lapunk pedig megkérdezte Ádám Ráchelt, az izraeli rádió magyar adásának volt főszerkesztőjét, hogyan látja a két ország kapcsolatát jelenben.

***

Hogyan kell értékelni Netanjahu-látogatását?

Ilyen meleg, baráti kapcsolatról Netanjahu és Orbán kapcsolatán kívül nem tudok, pedig 1989 óta újságíró vagyok, akkor kezdtem Jeruzsálemben, azóta figyelem itt az eseményeket. Ez egy nagyon fontos találkozó volt, és ezt hangsúlyozták is a sajtótájékoztatón. Az, hogy fontos volt, mutatja, hogy az ellenzéki erők Izraelben és Magyarországon is minden rosszat elmondtak róla. Ez a támadási hullám is jelzi, hogy itt milyen komoly dolgokról volt szó. Nem az utolsó hónapokban határozták el, hogy lesz ez az egyébként nagyon hosszú látogatás. Korábban izraeli államférfiak egy-két napra jöttek Magyarországra. Soha nem volt ennyire kiemelt helyen úgy a magyar, mind a médiában az izraeli-magyar viszony. Az izraeli médiát hallgatva, látva nagyon-nagyon pozitívan, első helyen kezelték a hírt és Magyarországot. Többször elmondták, hogy nagy a turizmus, szeretnek ide jönni az izraeliek, és ez is hozzájárul egymás megismeréséhez. Magyarország gesztusa a hágai ICC döntése után nagyon fontos jelzés volt: mi várjuk Netanjahut, ide biztonságban jöhet.

Miért ez a különleges viszony?

Az izraeli rádióban mindig föltettem a kérdést, még akkor, amikor Netanjahu és Orbán között még nem volt ez a kapcsolat: miért vannak ezek az antiszemita megnyilvánulások a sajtóban, a parlamentben? Nekem rendkívül fájt ez a kilencvenes évek elején. 

Hogy létezik az, hogy ilyen antiszemita hullámok vannak? Tudni akartam, mikor lesz ennek vége? Nagyon örülök, hogy most ide eljutottunk, úgy érzem, ez az én küldetésem is volt. Nagyon örülök a két kormányfő közötti barátságnak. Közös érdekek is vannak itt persze, de nyilván egy személyes szimpátia is.

Mik ezek a közös érdekek?

Az egyik legfontosabb a béke. Orbán Viktor is sokszor elmondta, hogy a szomszédban az orosz-ukrán háborút le kell zárni, be kell fejezni. Ugyanezt akarta eddig az összes Netanjahu-kormány alatt, hiszen ő már összesen 17 éven át volt miniszterelnök. Az ő programja mindig a béke volt Izrael és szomszédai között. Ez egy ideig sikerült is neki, gondoljunk az Ábrahám-egyezményekre, amelyeket Donald Trump amerikai elnök segítségével sikerült tető alá hozni. A 2009-es, Bar-Ilan Egyetemen tartott beszédében nagy gesztusokat tett a baloldal felé. Akkor azt mondta, hogy ha a palesztinok rászolgálnak, akkor lehet saját államuk. Akkor egyenesen azzal vádolták, hogy balra tolódott! Ezt azért fontos elmondani, mert most, akik tudósítanak, akik írnak erről, talán nem is tudják, mennyi erőfeszítést tett maga az úgynevezett jobboldali kormányzat a másik oldal felé, hogy béke legyen végre! Netanjahu nagyon sokat áldozott a békére az állampolgárok pénzéből is.

De most éppen nincsen béke. Mikor fogja tudni Izrael végleg semlegesíteni a terrorszerveket?

Sajnos a radikális iszlám előre törése nem segítette Netanjahu és a Likud – mely egy liberális nemzeti párt, nem jobboldali Izraelben – helyzetét. A liberális nemzeti párt sokat tett azért, hogy végül alá lehessen írni a palesztinokkal a békét, lezárni a konfliktust. De a konfliktust terrorral, újabb követelésekkel, zsarolással húzták az elmúlt 30 év során. 

Több ezer halott: felrobbantották, megkéselték, baltával megtámadták, elgázolták őket, traktorral felborították az autóikat. Végeláthatatlan volt az iszlám terror. Semmilyen jele nem volt a Palesztin Autonómia részéről annak, hogy Mahmúd Abbász, mozgalmi nevén Abu Mazen lezárja a konfliktust. Izrael könyörgött, mondják meg, mit akarnak, mennyit akarnak, de semmi nem volt elég. Mert az iszlám fundamentalizmus erősebb volt azoknál a palesztin araboknál, akik még hajlottak volna arra, hogy a konfliktust lezárjuk.

Mint ön nemrég cikkében is megírta, az ICC igazságtalan vádakat emelt Netanjahu ellen. Izrael tett gesztusokat a béke irányába?

Húsz évük volt. Ehelyett ezt a rengeteg pénzt és az Izrael által adott üzemanyagot, vizet, áramot, gázt arra használták, hogy kiépítettek egy londoni metró hosszúságú terroralagút-labirintust, amit teleraktak fegyverekkel, Egyiptomból becsempészve, Irán segítségével. Felállítottak fegyver-üzemeket, gyártottak fegyvereket, lőszereket, rakétákat, és elérik Tel-Avivot, Haifát, Rison Lecijont. Nem Izraelen múlt tehát, hogy nincs béke a mai napig sem. Izrael a maga részéről mindent megtett azért, hogy legyen béke. Gondoljunk Ehud Barakra! 2000-ben, a Camp David-i második csúcstalálkozón, Bill Clinton bábáskodásával ott állt Jasszer Arafat mellett, és megkérdezték Arafatot, mi lenne az, amiért hajlandó lenne aláírni egy papírt, hogy a konfliktusnak vége? Izrael azt mondta, a kérések 97%-át teljesítik. Erre Arafat hazament, és októberben beindította a második intifádát, azt a véres terror-hullámot, amiben ismét ártatlan izraeli polgárok haltak meg az utcákon, a tereken, a diszkókban, mert felrobbantották, lelőtték őket.

A muszlim világot folyamatosan hergeli Izrael ellen az arab média a gázai civil áldozatok vélt vagy valós számaival. Mennyire gyengítheti ez az Ábrahám-egyezmények eredményeit, vagy a viszonyt olyan muszlim országokkal, akikkel korábban kötöttek békét?

Sajnos nagyon törékeny a megállapodás, a normalizáció, amit Izraelnek sikerült megkötnie Bahreinnel, az Emirátusokkal, Marokkóval. Ezek fontos megállapodások, fontos a normalizáció. 1979 óta Izraelnek külön békéje van Egyiptommal, de ez egy olyan hideg béke, mert olyan erős a Muzulmán Testvérisége Egyiptomban, melynek egyébként szülő hazája. 

 Ezek a Testvériség fiókszervezetei, egységesen dzsihádra készülődnek. Nézzünk be, vagy nézzük meg kívülről a londoni, berlini, párizsi no-go zónákat! Izraellel kapcsolatban: az Egyiptommal kötött béke hideg, itt nincsen kulturális, mezőgazdasági, vagy egyéb együttműködés. Itt annyi a két szomszéd viszonya, hogy nem lövünk egymásra. De amint a gázai arabok megkapták az autonómiát 2005-ben, Egyiptom hagyta, hogy alagutakon szállítsák a terrorizmushoz szükséges árut, és azt állították az izraelieknek, hogy itt semmilyen alagút nincsen. Komplett autók fértek el az alagutakon, itt ment be a vasbeton, a fegyverek, a kábítószer. Úgyhogy Egyiptom ebben az ügyben erősen együttműködött a Hamasszal. Még szerencse, hogy Izraelnek olyan önmérsékletre képes vezetése van, hogy nem rúgta föl Egyiptommal ezt a bizonyos hideg békét. De nézzük meg, mi történik Jordániában! A jordániai oldalról is állandóan fogja el az izraeli határőrség az onnan fegyverekkel érkező csempész-bandákat. Az ő feladatuk, hogy a Júdea-Szamária területén lévő több száz arab faluba, az autonóm területekre vigyék a fegyvereket. És ott a razziák során az izraeli felderítő egységek rengeteg fegyvert találnak. Jordániában nagyon régóta inog a jordániai király trónja. Őt is legszívesebben megdöntenék a magukat palesztinnak mondó, és a hasemita jordániai házzal szemben álló, szélsőséges tömegek. A jordániai parlamentben rendszeresen követelik szélsőséges muszlim képviselők, hogy mondják fel az Izraellel kötött 1994-es békét.

Mi a helyzet nyugaton? Maradnak még ott zsidó közösségek?

Konkrét példát tudok mondani, a svédországi Malmöben rokonaink, barátaink voltak. Jártunk is ott, ahol láttuk sok, a holokauszt elől oda menekülő magyar gyökerű zsidó élt. És amikor beindult ez a nagy bevándorlás, a migráns-hullám Svédországban is, akkor célzottan a zsidókat vették célba, támadták meg, támadták meg a lakásaikat. Malmöből a nagy zsidó közösség szinte teljesen eltűnt. De ugyanez a helyzet Párizsban. Franciaországban még szörnyűbbek voltak az atrocitások, ott kegyetlen gyilkosságok is történtek. Ezeket mind a migráns muszlimok követték el a zsidók ellen. Aki kipát visel, vagy Dávid-csillagos nyakláncot hord, már rá támadnak, csoportosan. Ezért Franciaországból, különösen Párizsból nagy tömegekben vándoroltak be Izraelbe. Sajnos Nagy-Britanniában is hasonló a helyzet, megtámadják az ortodox negyedekben a járókelőket az utcán. Ez nagyon nagy probléma ott. Azzal, hogy 2015-ben ezt a migráns hullámot beengedte, behívta Nyugat-Európa azzal, hogy majd fellendül a gazdaság, friss munkaerő lesz, nagy hibát követtek el. Akik ezt eldöntötték, nem tudták, kiket hívnak be. És nagyon jól tette Orbán Viktor, hogy itt, Magyarország nem teheti, nem engedheti meg, nem bírja el ezt a terhet, és Magyarország nem fog befogadni migránsokat. Mert ami Izraelben megy kicsiben, az egy minta arra, ami menni fog sajnos Európában is, ha beengedik a muszlim migránsokat.

Egyesek most azzal támadták a magyar kormányt, hogy azért fenyegeti a Hamász Magyarországot, mert fogadta Netanjahut. Tényleg megkímélne minket a Hamász, ha nem lennénk Izrael barátai, vagy ők mindenkit célpontként kezelnek?

Az, hogy fogadta Netanjahut, nem jelent veszélyt, mert Magyarországon nincsenek ilyen muszlim tömegek, dzsihadista sejtek. 

Nem gondolom, hogy a Hamász fenyegetőzésétől meg kell ijedni, nem gondolom, hogy a Hamász célpontja Magyarország. Itt nincsenek, nem lehetnek segítőik, akik itt bármilyen támadást kivitelezhetnének, tudniillik nincsen akkora migráns, muszlim közösség, ami segítené az ő tetteiket.

(Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)