Fúj, csúnya, rossz szójáték – de annál találóbb. Az elsőfilmes francia rendező vidéki kis története ugyanis minden, amit manapság sajnos nem, vagy csak nehezen találunk meg a moziban.
Bármilyen művészeti formáról beszélünk, azt gondolom, hogy a tehetség mindennél fontosabb. Sem az írást, sem a rajzot, sem az éneket nem lehet úgy tanítani, ahogy érzésből jön. És természetesen a filmkészítést sem. Persze nem árt, ha van egy háttértudás, némi apanázs, esetleg egy kevéske tapasztalat, ezekkel mind ki is lehet váltani egy kevéske tehetséget, de a leggazdagabb tehetségtelen soha meg sem közelítheti a pénztelen tehetségest. Márpedig azt már most elmondhatom, hogy a Genfben született rendező, Louise Courvoisier, egyértelműen tehetséges, amit első nagyjátékfilmje, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Boldogok a sajtkészítők (Vingt Dieux) is bizonyít.
Totone (Clément Faveau) tipikus francia tinédzser, aki a vidéki élet minden jó és rossz oldalát megtapasztalja. Barátaival igazi csibészek – buliznak, isznak, motoroznak, csajoznak, akár még balhéba is keverednek, ha arról van szó, de a munkához nem fűlik a foguk. A fiú apja azonban meghal, magára hagyva ezzel a tinit és 7 éves húgát, Totone pedig megpróbálja legjobb belátása mellett a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből: amikor megtudja, hogy milyen komoly díjat lehet behúzni a tökéletes Comté sajt elkészítésével, úgy dönt, hogy mindent megtesz a cél érdekében.
A sajt és a sajtkészítés valamiért mostanában eléggé felkapott, így például a társasjátékok között tavaly a Fromage lett nagy siker, sőt idén már itt is a szellemi folytatás, a Formaggio, míg filmként a jelen cikk tárgya jelentkezett be a témára. Egyébként talán mindenki emlékszik még a Monty Python-mozifilm, a Brian élete híres párbeszédére, a mókás magyar cím pedig nagyon is illik Louise Courvoisier filmjéhez, mely ártatlanul indul, némileg tragédiába fordul, hogy végül egy kedves, életszerű és rendkívül emberi történet kerekedjen ki belőle. De alapvetően még csak nem is a történet az, ami miatt a Boldogok a sajtkészítők az első percektől megragadja az embert, hanem az a stílus, ahogy a rendező másfél órában igyekszik azt átadni a nézőnek.
Mert miközben az amatőr színészek sok-sok profit és akár agyon ajnározott sztárocskát gond nélkül lejátszanak a hiteles alakítással, a teljes film szinte egy ablak az életre.
Lehet, hogy ez nem az én életem és nem is másik 100 olvasó élete, de Courvoisier mégis játszi könnyedséggel mutatja be a Burgundia festői vidékein játszódó, pofonegyszerű cselekményt. Totone felelősséget vállalva, ha nem is érik férfivá, de közelebb kerül hozzá, a szerelmet pedig egy kis csalással olyan helyről ismeri meg, ahonnan nem is számított rá. Közben nincs érzékenyítés, a rendező meg sem próbál bármiféle kvótának megfelelni, aminek köszönhetően a vidéki élet tényleg hihető formában elevenedik meg a vásznon.
Ezt is ajánljuk a témában
Rossz filmeken belül vannak dühítően rosszak, amik után a néző legszívesebben visszakövetelné a jegy árát, valamint vannak teljesen érdektelen mozifilmek. És van az Emilia Pérez.
Amivel pedig a Boldogok a sajtkészítők abszolút levett a lábamról, az a színészi játék mellett a csodás operatőri munka és zene. Előbbi a szintén nem profi, de annál tehetségesebb Elio Balezeaux munkája, ami a környezet minden szegletéből a legszebbet hozza ki a fényképezéssel, ezt pedig a hangulatos cselló-dallamok és a jól összeválogatott betétdalok töltik meg élettel. A kis Luna Garretet még külön kiemelném, annyira aranyos a szerepben, ezzel még életszerűbbé téve a testvérpár játékát.
Louise Courvoisier első játékfilmje a francia vidékről
Ugyan nincs nagy katarzis, de az élmény mindenképpen pozitív, így nem túlzás: eddig a 2025-ös felhozatalból egyértelműen Louise Courvoisier első filmje a kedvencem. Míg a mai mozifilmek nagyobb része vagy átlagos; vagy különböző igényeknek kíván megfelelni; vagy pedig egyszerűen csak olyan, hogy kellemetlen nézni, addig ez az egyszerű kis francia, életszagú és nagyon szerethető filmalkotás pontosan azt nyújtja, amiért sokan – legalábbis én biztosan – betérnek a moziba. Még csak megmagyarázni sem tudom, hogy mi az. De ahogy már sokszor, sok helyen említettem: a film varázslat. Ez a varázslat persze létrejöhet jó és rossz szándékkal, a Boldogok a sajtkészítőkre azonban sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy rossz szándék állna mögötte.
A 90 perces Boldogok a sajtkészítők 2025. április 3-tól nézhető meg a magyar mozikban, megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
Nyitókép: Mozinet
Hogy mi járhatott egy olyan ember fejében, aki a hatalmát népek és rasszok teljes kiirtására használta? A Goebbels, a manipuláció művészete választ ad a kérdésre, bár a miértek így sem egyértelműek.
Április 30-án számos helyszín és intézmény egyetlen céllal vetít filmeket vagy éppen szervez előadásokat és beszélgetéseket. Ez pedig nem más, mint a magyar film napja.
Rendületlenül hirdette: országlakosok gyülekezetéből újra összetartó közösséggé, nemzetté kell válnunk.
Ha már nincsenek jelen a valódiak, jöhet a Temuról rendelt Amerika Kapitány és az Új Bosszúállók. A Mennydörgők ettől még mindent úgy relativizál, hogy közben elbagatellizálja a bűnöket.
Elindult a Magyar menyegző című nagyszabású játékfilm forgatása. A hetvenes évek végén játszódó moziban két budapesti fiatalember egy kalotaszegi lakodalomban keveredik sorsfordító kalandokba. A főszerepekben mások mellett Törőcsik Franciska és Kovács Tamás látható, a zenei rendező Pál István Szalonna.
Videójátékból ritkán készül jó film. Pláne jó horrorfilm – az Until Dawn azonban olyan rémálmot hoz el, amelyből csak a moziból kilépve ébredünk fel.
Több mint 10 órás áramszünet, milliók maradtak energia nélkül. Ez történt Spanyolországba, de mi köze az egészhez az Európai Uniónak, és mire kell készülnünk Magyarországon?
A hétvégén jobb, ha magunknál tartjuk az esernyőket is.
