Szemben a globalista hidrával

2025. március 06. 01:00

Az elkövetkező hónapok meghatározó ügye lesz a USAID és Soros György nevével fémjelzett politikai botrány.

2025. március 06. 01:00
Dornfeld László
Dornfeld László

Csaknem 34 milliárd forintot költött Soros György 2016 és 2023 között a magyarországi kormányellenes szervezetek támogatására – olvasható az Alapjogokért Központ legújabb elemzésében. A magyar jobboldalon – érthető módon – nagy eufória fogadta a USAID felszámolásáról szóló döntést, amely lyukat ütött a liberálisok globális hálózatának finanszírozásán, megakasztotta a politikai korrupciós gépezetet. Azonban sokan felhívták a figyelmet arra, hogy korai az öröm: ugyan Brüsszelben most káosz van, a küzdelmet nem fogják feladni. Jól mutatja ezt, hogy Londonban egyes európai vezetők létrehozták a háborúpártiak koalícióját, amely mellett az EU vezetése is teljes mellszélességgel kiáll. Ha Európa hagyja, hogy a birodalom megszilárdítsa a hatalmát Brüsszelben, végleg szembekerül a Donald Trump nevével fémjelzett Egyesült Államokkal – amely a 2016 utáni időszakkal ellentétben ezúttal nem hagyja, hogy rászedjék. Ezért is fontos feltárni azokat a szálakat, amelyek összekötik a bukott demokrata párti mélyállamot az európai liberális elittel.

Ahogy arról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt évértékelőjében, a liberális birodalom elvesztette Washingtont, de az Európai Unióra mint másik központra még számíthat. Budapesten is van egy lerakata, amelyet hosszú évek óta pénzel, két céllal: az egyik a közvélemény befolyásolása számukra fontos kérdésekben (háború, gender-ügyek, migráció), a másik a nemzeti érdekeket védő jobboldali kormányzat megbuktatása, hogy aztán egy minden követelésüket kiszolgáló vezetés kerüljön a helyére. Az élő példa Lengyelország, ahol a törekvéseik sikerrel jártak.

Mind a USAID, mind Sorosék működése kapcsán fontos leszögezni, hogy a már-már konspiratív működésbe hajló átláthatatlanság alapvető érdekük volt, ezzel tudták leplezni szándékaikat. Előbbi esetében a támogatottak listája csak azután vált nyilvánossá, hogy az Elon Musk vezette hivatal megkezdte a szervezet felszámolását. A másik trükkjük az volt, hogy olyanok is részesültek a pénz egy hányadából, akik tényleg valamilyen társadalmilag fontos munkát látnak el. Ezért sem jelent semmit az, hogy a USAID legnagyobb hazai kedvezményezettje a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt, ez ugyanis csak arra szolgált, hogy elleplezzék vele a liberális szervezetek támogatását. A jelentősen csökkentett kapacitással működő új szervezet már csak a korábbi pénzügyi vállalások tíz százalékát fizeti ki; mindez mutatja, hogy ez az, ami a tényleges célra, vagyis segélyezésre fordítódott, a többiből a liberális hálózatot építették és működtették.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!