Tudjuk, hogy a modernitás nem szeret igazságról beszélni, mert az elnyomó és kirekesztő. A modern politika arról szól, hogy megpróbálják kielégíteni a nép alapvető szükségleteit.
A politikai gondolkodással foglalkozó körökben mostanában elterjedt fogalom a metapolitika. Hogy mit értünk alatta, azt nehéz körülhatárolni, nagyjából a politika hétköznapjai mögött meghúzódó megfontolások, elvek, felfedezett működésmódok összességét vagy akár magát a politikáról való gondolkodást, esetleg a politikát segítő eszmei harcokat. Czopf Áron, a fiatal politikai gondolkodó rögtön két kötettel lépett színre, az elsőt, a Térforradalmat már bemutattuk. A második címe épp az, hogy Metapolitika, azaz eme fogalmat igyekszik tisztázni, körüljárni – de azért a kötetecskéjében
sokkal több történik, mint puszta fogalommagyarázat.
Czopf szerint a politika öt kérdés köré szerveződik.
Mi az igazság? Ki interpretálja az igazságot? Ki hozza meg a döntést? Mi a normalitás? Mik az emberek legfontosabb szükségletei?
Ezek a kérdések ugyanis „lefedik a nyugati politikai gondolkodás csaknem teljes problémahalmazát”. E kérdéseket sokan külön vetik fel, ám ez tévút. E kérdéseket egységesen, együtt kell felvetni, „ezt a szemléleti egységet nevezzük metapolitikának”. Avagy
amikor metapolitikáról beszélünk, akkor a politika alapjaira, értelmére, annak előfeltételeire, lényegére és igazságára kérdezünk rá”.
Nagyszerű! De ha már a 10–11. oldalon definiálta Czopf a címadó fogalmat, akkor mi történik a maradék 160 oldalon? Nos, itt kezdődik a haddelhadd! A következő kijelentés ugyanis ránk borítja a politikai gondolkodás könyvtárát, és ránk hozza a kortárs társadalomtudósok haragját. Eszerint
a modern gondolkodás kirekesztette a politikából az igazságot,
ezzel pedig „hosszú távon a hatalom legitimitását is meggyengítette, és elindította a politikáról való gondolkodást a nihilizmus lejtőjén”.
Tudjuk, hogy a modernitás nem szeret igazságról beszélni, mert az elnyomó és kirekesztő. A modern politika arról szól, hogy megpróbálják kielégíteni a nép alapvető szükségleteit.
Mindez jelentős részben Thomas Hobbes bűne, akit úgy nem szeretnek a liberálisok, hogy gyakran titokban követik őt.
Az igazság felforgató a politikai biztonság szempontjából, ezt Szókratész vagy legkésőbb Jézus pere óta tudjuk. Hobbes óta a politika által biztosított béke és biztonság a felforgató igazság kérdésének ignorálásához vezetett.
Valamiért az igazság nem számít a hatalmat kordában tartó féknek és ellensúlynak.
A bevezetés után a közvetett hatalom (potestas indirecta) mibenlétéről elmélkedünk a szerzővel, amit Hobbes meg kívánt szüntetni. Ezután jön egy külön fejezet a metapolitikáról. Majd Czopf rámutat, hogy tekintély és hatalom nem ugyanaz, a modernek pedig tévesen azonosítják a tekintélyt jelentő auctoritast a hatalommal, a potestasszal.
Ez nem puszta fogalmi figyelmetlenség, mert messzemenő következményei vannak.
Izgalmasak a nyelvpolitikáról szóló fejtegetések, melyekből kiderül, hogy a reakciós-ellenforradalmár gondolkodók ugyanolyan jelentőséget tulajdonítottak a nyelvnek, mint a posztmodernek, csak épp más következtetéseket vontak le. Logikus, hogy a nyelvpolitika után
a politikai csend kérdése kap egy fejezetet,
majd az értelmiség oligarchikus törekvései („a tudás hatalom”), hogy a metapolitika kortárs reneszánszáról szóló esszé zárja a kötetet.
A szerző tulajdonképpen modernitáskritikát írt a metapolitika egységének helyreállításáért. Reakciós szerzőket idéz és rehabilitál, de pont nem a politikai hatalom, hanem az igazság hatalommal szembeni előjogainak érdekében.
A modernitás Pilátus mellé állt, a metapolitikai gondolkodó antimodern módon – Pilátus iránt tanúsított minden megértésével együtt – Jézus mellé áll.
Czopf Áron: Metapolitika. Kommentár Alapítvány, 2024
***
Ezt is ajánljuk a témában
Európa jelentése alapvető változásokon megy keresztül. Nem nélkülünk, nem az akaratunk ellenére – hanem éppen általunk. Nagyobb szükségünk van példaképekre, eszményekre és patrónusokra, mint valaha. Czopf Áron esszéje.
Ezt is ajánljuk a témában
El tudjuk-e táncolni a rendszerváltást? Képesek vagyunk belépni a térbe és az időbe? Fel tudjuk mutatni a szellem és az élet egységét, vagy végleg kihullunk a hagyomány világából? Czopf Áron írása.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy amíg nem Krisztus ül azon a trónon, addig nincs harmónia az életünkben.” A Regnum Christi missziósával jártuk körül Krisztus Király ünnepét. Interjúnk.
Nem az a kérdés, hogy el akarják-e fogadni. Akarja a fene. A kérdés az, hogy félkegyelműek-e, vagy van még szemük a nyilvánvaló vereségük meglátására. Kohán Mátyás írása.
Hoppál Hunor és Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó azt járják körül, mennyibe kerül a háború Magyarországnak, és milyen előnyökkel járna egy mielőbbi béke.
Rettegnek a halál vámszedői: jaj, csak béke ne legyen, mi lesz velünk akkor!? Tari Tamás írása.
Az Euractiv cikke szerinte Nyugat-Európa abból él, hogy fegyvereket gyárt, így nem érdekelt a békében.
Az amerikaiak 28 pontos békejavaslata „súlyos aggodalmakat kelt” Európában és Kijevben.
A hatóságok már most tévesen „zaklatnak” embereket pusztán palesztin szolidaritás miatt – a káosz az egész országban érezhető.
