Kár lenne elfelejteni: Rácz Andrásé a háborús szakértők legnagyobb baklövése – és most újra hatalmasat tévedett

2025. március 05. 05:11

A számítógépes játékot háborús cselekményként lekommentáló „Oroszország-szakértő” szerint Magyarország teljes gázzal robog a zsákutcában – a világpolitikai történések azonban egészen mást mutatnak.

2025. március 05. 05:11
Rácz András

Időzíteni tudni kell: a magára Oroszország-szakértőként hivatkozó Rácz András 12 pontban írt Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozójáról, amelyen az amerikai elnök alaposan kiosztotta az ukrán vezetőt. Többek között azt állította, akikben nem lehet megbízni, azokat nem hívják meg az olyan csúcstalálkozókra, mint a londoni, Magyarország pedig kis országként egyedül marad és teljes gázzal robog egy zsákutcában.

Néhány hír a következő órákból: telefonon egyeztetett Orbán Viktor és Donald Trump; a magyar miniszterelnököt Párizsba hívta Emmanuel Macron; az amerikai külügyminiszter egyetlen percet sem szánt az EU külügyi főképviselőjére, Szijjártó Pétert azonban fogadta Washingtonban.

Nem ez az első baklövése Rácz Andrásnak, sőt, nem is a legnagyobb: Sváby András vendégeként az ATV-ben egy számítógépes játék felvételeit kommentálta, mintha azok a jelenetek a harctéren történtek volna meg.

Megkeresésünkre Rácz András elmondta, az ATV elküldte neki a felvételeket az adás előtt, azonban nem ismerte fel, hogy az az említett videó egy számítógépes játékból származik. Mint fogalmazott: „semmiféle tapasztalatom nincs ilyen játékokkal”.

Ezt is ajánljuk a témában

Ehhez képest már szinte meg sem lepődhetünk, hogy amikor ámokfutást rendezett Orbán Balázs doktori védésével kapcsolatban – hosszú kutatómunka után elismerte, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója írta a doktoriját –, akkor random kisbuszokat társított Orbán Balázshoz. Bayer Zsolt publicista korábban úgy fogalmazott: „Szakért a Rácz. Mert ő »szakértő«. Élő, két lábon járó és megfellebbezhetetlen bizonyítéka Csurka István kikezdhetetlen igazságának: »A szakértelem ócska bolsevista trükk«.”

Az említett 12 ponttal kapcsolatban egyébként a Faktum tényellenőrző portál arra a következtetésre jutott, hogy bár a szerző leszögezi, hogy annak idején az EU-s biztonság- és védelempolitika fejlődésének történetéből doktorált – ez a Faktum szerint nem feltétlenül képesíti egy valóban működő biztonsági rendszer megértésére –, a közzétett szövegben jócskán akad meghökkentő vagy meredek állítás.

Ennél is tovább ment a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek „Dezinformációs narratívák Magyarországon” című elemzésében Rácz András több kijelentése is szerepet kapott, az egyik kapcsán a dokumentum megjegyzi:

visszatérő módon találkozhat a magyar közvélemény olyan cikkekkel, amelyek azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a béketárgyalások és a mielőbbi fegyvernyugvás szükségessége egyenlő lenne az orosz állásponttal.

Rácz András egyébként lapunkba is beleállt, többek között azt írta, az itt dolgozó sajtómunkások jelentős része buta, mint a föld, Ukrajnáról nem tudnak semmit, a Mandiner pedig „álintellektuális lerakat öntelt félhülyéknek”. Publicisztikájára kollégáink közül Francesca Rivafinoli, Szilvay Gergely és Veczán Zoltán is reagált.

Nyitókép: Képernyőmentés

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kar-6-alom
2025. március 05. 20:16 Szerkesztve
Nálam Rácz Bandi önelégültségben, pökhendiségben és dilettantizmusban elérte Havas Henrik színvonalát. Megfoghatnák egymás kezét és kimehetnének a Pride-ra vonaglani, azzal legalább néhány kelekótyának örömet tudnának szerezni.
Süsüke
2025. március 05. 17:42
Ez az ürge a harctéri jelentéseiben is orbitális baromságokat mond, kár rá figyelni.
ornagyornagy
2025. március 05. 10:01
Ez a szegény rácz gyerek megint tanúbizonyságot tett arról, hogy "szakértőként" semmit nem ért a világból. Viszont olyan frusztrált és gyűlölködő, hogy kezelés kéne neki.
Ma is bukik a Zorbán...
2025. március 05. 09:24
Nem javulok meg. Még ma is meg tudok döbbenni azon a józan ésszel felérhetetlen pimaszságon, amikor egy bolsevista suttyó, mint ez a rác, bárki mást merészel butának, hülyének nevezni. Ki lehetne már butább egy bolseviknál...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!