»Elmagyarázzák« azt is nemzetközi jogilag, hogy bizony Oroszország milyen példátlanul ellenezte, hogy amerikai rakétákat telepítsenek a határai mellé. Merthogy ezt jelenti Ukrajna NATO-tagsága orosz nézőpontból. Természetesen a kubai rakétaválság, ami ennek tökéletes inverze volt szovjet rakétákkal az USA határainál, nos az egészen más. Oroszországnak egyébként sincsen semmi »alapja« olyat követelni, hogy ne toljanak a képébe rakétasilókat és kilövőállásokat, hiszen, mint »magyarázzák«, nem ígértek meg ilyet Oroszországnak a Szovjetunió felbomlásakor. Hát, ajánlom elolvasni Jelcin visszaemlékezéseit »Éjszakai naplójegyzetek« címmel, ami nagyon plasztikus korlenyomata annak, hogyan csapták be Oroszországot Nyugatról, vezették félre mindenféle gesztussal meg ígérettel, miközben a nemzetközi pénzmagántőke elkezdte kifosztani az oroszokat – ahogy amúgy minket is. Nem baj, majd ezt is ki- illetve »elmagyarázzák«, ha nem megy, akkor meg elhallgatják.
»Elmagyarázzák«, hogy Ukraina, ami azt jelenti, a határnál (természetesen a történelmi Oroszország határáról van szó!) valójában egy szuverén, történelmi ország, nagy múlttal. Hogy Ukrajna nem modernkori mesterséges tákolmányállam, aminek a határait csak úgy tologatták a szovjet pártfőfitkárok, hanem az ukrán nemzet természetes nemzetállama. A szuverén ukrán nemzeté, akik ugyan genetikailag oroszok, a nyelvük egy orosz dialektus, a népzenéjük, népviseleteik, népi kultúrájuk és történeti tudatuk orosz, de az »elmagyarázók« szerint semmi közük az oroszokhoz. A saját szememmel láttam, hogy 2022-ben, a háború kitörésekor a budapesti nagy nemzetközi irodákban meg más tanácsadócégeknél gyakornokoskodó ukránok itt kezdtek el nagy ukrán öntudatból egyáltalán ukránul tanulni, mivel még az anyanyelvük is orosz! Az ukránok ukrán nyelvtanfolyamát Budapesten persze a nemzetközi irodák fizetik. Nyilván önkényes atyáskodás, hogy az oroszok az ukránokra sajátként, testvérként, nemzeti kérdésként, »közel-külföldként«, kvázi belügyként tekintenek.
Akik ezt »elmagyarázzák«, azok nyilván Petőfiék márciusi 12. pontjáról (unió Erdéllyel!) meg az azt megelőző sok évszázados nemzeti törekvésekről is azt gondolják: a két magyar állam egyesülését követelni önkény volt. Ezek az »elmagyarázók« nyilván ugyanezt gondolják Kazinczyról, aki leírja, hogy a Habsburg időkben különböző hadseregekbe sorozott magyarok a csatatereken véletlen összetalálkva sírva-ölelkezve borultak egymásra, hogy »mi mind magyarok vagyunk«: hát ugyan hogy lennének mind magyarok, mikor az egyik ausztriai, a másik poroszországi, a harmadik meg erdélyi. Nyilván ugyanezt gondolják akkor Bocskairól is, aki az emlékirataiban olyan szívszorítóan inti az eljövendőket, hogy »az édes magyar haza« az egy, és a szétszabdalt magyarságnak egy államban, »egy koronás fő alatt« van a helyük. Ráadásul mindezt jó kétszáz évvel azelőtt vetette papírra, mielőtt az »elmagyarázóink« szerint szabad lett volna bárkinek nemzetben meg nemzetállamban gondolkodnia, hiszen a nagy francia forradalom előtt ilyesmi fogalmilag fel sem merülhetett szerintük. Node hiszen már annyiszor »elmagyarázták«.