Felháborodott az erőszakos antifa: Maja T. szerint a börtönben nincs elég napfény, és nem jut hozzá a vitaminjaihoz

Hiába vergődött, végül letartóztatásban maradt.

Újabb tárgyalást tartottak a 2023 februári brutális támadások miatt indult büntetőperben. Az egyik tanú felismerte a negyedrendű vádlottat az elkövetők között.
Hatalmas rendőri készültség mellett, a negyedrendű vádlott, Simeon (Maja) Ravi Trux és a tanúként megidézett áldozatok meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a 2023 februári, budapesti antifa támadások miatt indult büntetőper. A múltkori tárgyalás előtt antifasiszta tüntetők, most viszont a „másik oldal”, a Betyársereg demonstrált a bíróság épülete előtt, majd ők is beültek a tárgyalásra, ahogy a német vádlott támogatói is, akik ismét eljöttek Budapestre.
A két társaság a karzaton egy ideig egymás mellett követte az eljárás elejét, de a Betyársereg tagjai az érdemi rész megkezdése előtt elhagyták a tárgyalótermet.
Atrocitás, vagy akár szóváltás nem történt ezalatt.
Ezt is ajánljuk a témában
Hiába vergődött, végül letartóztatásban maradt.
Truxot nemzetközi körözés alapján még 2023 decemberében fogták el Berlinben, majd adták át a magyar hatóságoknak.
A kiadatás azonban majdnem meghiúsult, miután ügyvédje a német alkotmánybírósághoz fordult, amely a magyar börtönviszonyokra való hivatkozással megakadályozta volna a német férfi átadását. Ám a parancs későn érkezett, a német rendőrök akkorra már kiadták Truxot.
Az ő ügyét most az eredeti eljáráshoz csatolták, amelyben a közben európai parlamenti képviselővé vált Ilaria Salis az elsőrendű vádlott. A másodrendű Tobias Etelhoff ügye már jogerősen lezárult, őt átadták a német hatóságoknak, miután ott is eljárás folyik ellene. A harmadrendű vádlott, a szintén német Anna Cristina M. lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Eddig tehát két eljárás folyt, a mostani egyesítés során pedig csak Anna Cristina M. és Trux ellen zajlik a per. Mivel pedig Anna Cristina M. nem akar részt venni a tárgyaláson, csak Trux ült le a vádlottak padjára.
Ezt is ajánljuk a témában
A hírhedt német szélsőbaloldali rohamosztag, a Hammerbande tagja mindössze 1 év tíz hónap börtönt kapott jogerősen, az elsőfokon kiszabott 3 év fegyház helyett.
Truxot bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség.
A német férfi ügyét február 21-én megtartott előkészítő ülésen kezdte el tárgyalni a Fővárosi Törvényszék. A magát queer identitásúnak, azaz sem hetero, sem homoszexuálisnak nem tartó német férfi mellett a tárgyalás előtt még szimpátiatüntetést is tartottak Németországból érkezett támogatói.
A vád szerint Simeon (Maja) Ravi Trux is részt vett támadásokban. Az ő részvételével 2023. február 9-én hajtották végre az első akciót, amikor három lengyel állampolgárt vertek meg teleszkópos botokkal a Fővám tér közelében. De részt vett a február 10-én végrehajtott következő akcióban az V. kerületben, a Bank utcában, ahol egy magyar férfi és egy nő volt az áldozat.
Az ügyészség 14 év fegyházbüntetés kiszabását kérte a német vádlottra arra az esetre, ha beismeri a bűncselekmény elkövetését, ő azonban ártatlannak vallotta magát.
Simeon (Maja) Ravi Trux az előkészítő ülésen mintegy másfél órán át beszélt, felróva, hogy egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket, az állam pedig legitimálja a fasiszta és antiszemita rendezvényeket. Szerinte a vádirat tényeket nem tartalmaz, csupán hipotézisekből áll, továbbá olyan bizonyítékok ellen kell védekeznie, amiket meg sem ismerhetett.
Trux rendszeresen panaszkodik a magyar börtönviszonyokra.
Ezt is ajánljuk a témában
Hiába vergődött, végül letartóztatásban maradt.
A német vádlott – hasonlóan Ilaria Salishoz – mosolyogva, jókedvűen érkezett a csütörtöki tárgyalásra.
Sós József bíró kérdésére közölte, hogy nem kíván vallomást tenni és kérdésekre sem válaszol.
Ugyanakkor egy újabb nyilatkozatot tett, ebben megerősítette, amit az előkészítő ülésen elmondott. Nehezményezte, hogy nem volt lehetősége rendesen felkészülni a tárgyalásra, mert nem kapta meg németül az eljárás dokumentumait. Emellett ismét hivatkozott a börtönkörülményekre.
A bíróság ezek után F. Orsolya és D. László tanúkat hallgatta meg, Mindketten a Bank utcai támadás áldozatai voltak, egy rendezvényről tartottak hazafelé február 10-én késő este. Amikor a Vadász utca és a Bank utca sarkán megálltak, megtámadták őket, de az elsőként kihallgatott férfi ebből nem emlékezett semmire. D. László – aki művese kezelésre jár – elmondta, hogy bomber dzsekit, bakancsot és egy fekete kötött sapkát viselt. A dzsekin semmilyen jelkép nem volt. A férfi fejét össze kellett varrni, arccsontja szilánkosra tört az egyik oldalon, amely továbbra is zsibbad.
A bíróság levetítette a férfi sérüléseiről készül fotókat, amelyeket Trux rezzenéstelen arccal nézett végig, ahogy a sérüléseket részletező orvosi jelentés felolvasását is.
F. Orsolya is hasonlóan számolt be a történtekről. Hátulról támadták meg őket, őt hosszasan rugdosták, ütlegelték, majd elvesztette az eszméletét. Majd mikor magához tért, arcon öntötték valamilyen higítóval. Arra emlékszik, hogy a szemközti sörözőből közben két fiatal jött ki, akik próbáltak neki segíteni. F. Orsolyának egy szemtanú, egy kutyát sétáltató nő a helyszínen elmondta, hogy nyolc támadó volt, akik közül kettő nő.
A bíróság a csütörtöki napon még az első vádpont, a Fővám téri támadás kapcsán meghallgatta M. Bernadettet, aki a téren lévő Anna vendéglőben. Amikor a bűncselekmény napján kiment cigarettázni este, három embert látott az utcán sétálni, akikre egyszerre hirtelen maszkos emberek rontottak rá, úgy tűnt neki, hogy baseball-ütőkkel. Az áldozatok közül kettőt, akik a földre kerültek, ütötték verték. A harmadik áldozat próbált elmenekülni, ő paprika sprayt próbált védekezni a támadók ellen, akik több irányba, futva távoztak.
Rendőrségi kihallgatásán több elkövetőt is felismert, többek között Truxot.
A német vádlottat a magassága, a szeme és a copfja alapján tudta beazonosítani. Mindezt a csütörtöki tárgyalásán is megerősítette. Arra nem emlékezett, hogy Trux konkrétan mit csinált, de határozottan állította, hogy minden támadó részt vett a támadásban.
A per június 4-én folytatódik majd.
Ezt is ajánljuk a témában
Mindent precízen megszerveztek a támadók.
Nyitókép: az egyik támadásról készült biztonsági kamera-felvétel részlete (YouTube képkivágás)