Mit tehetünk az „érzelmi fogyatékos” nemzedékért? – A Férfiak Klubjának alapítója elárulta

Rövid idő alatt meghódította a közösségi médiát az elsőre ártatlannak tűnő orosz popdal, a Sigma Boy. A dalt Mihail Csertisev zeneszerző és 11 éves lánya, Szvetlana Csertiseva (művésznevén Betsy) írta, aki a 12 éves Marija Jankovszkaja társaságában énekelte fel a fülbemászó slágert.

Azonban érdemes kicsit utánanézni, hogy ki is az a sigma boy/male. A sigma male kifejezés az utóbbi években vált népszerűvé a világhálón, különösen a férfiassággal foglalkozó közösségekben. A koncepciót elsősorban a hagyományos alfa-béta férfi hierarchiák alternatívájaként vezették be. „A sigma férfi kifejezés népszerűsítése gyakran a modern férfiasságról szóló diskurzusok részeként jelent meg, amelyek az öntörvényű autonómiát és a senkihez nem alkalmazkodó függetlenséget hangsúlyozzák a hagyományos értékekkel szemben” – derült ki a Beszéderő portál bejegyzéséből.

A fenti trend alapján, a házasság hetében épp ezért azt a kérdést tettük fel Bedő Imrének, a Férfiak Klubja alapítójának, hogy a sigma trend elterjedése, illetve az elmúlt években tapasztalt, a woke ideológia által is táplált liberális életvezetési modellek mennyire befolyásolják a fiatal és a középkorú férfiakat a családalapítást illetően.

Bedő Imre szerint ezek nagy mértékben képesek hatást gyakorolni a társadalomra, mivel „kulturális, szellemi mélységben rontanak meg bennünket”. „Ezekkel a gondolatokkal ráadásul egy olyan életkorban rontják meg a fiatalokat, amikor a személyiségük a legsérülékenyebb. 

Ezzel párhuzamosan egy olyan útra terelik őket, amely a személyiségükben is torzulást okoz, amit majd jó pénzért kezelhetnek abból, amit keresnek a munkahelyeken” – magyarázta Bedő.

Példaként hozta, hogy manapság nem ritka, hogy a tinédzserek, testi és lelki éretlenségük ellenére, nagyon hamar túl sok partnerrel szereznek szexuális tapasztalatot. „Szabályosan felajánlgatják egymásnak magukat már a kamaszok is. Úgy tekintenek az intim együttlétre, mint a sétára a parkban vagy mint egy társasági érintkezési formára. De ha a testüket rendszeresen odaadják, akkor a lelkük körül fokozatosan kiépül egy több rétegű páncél. Ez védi ugyan őket a sérülésektől, de érzéketlenné válnak és hamar lehetetlenné válik az egészséges kapcsolódás. Nem is csoda, hogy »érzelmi fogyatékosokká« válnak és elköteleződési problémákkal küzdenek. Ezeknek a páncéloknak a lebontása pedig még a pszichológusoknak is ritkán sikerül” – hangsúlyozta.

„Ugyanakkor annak is szemtanúi lehetünk, hogy ezeket az élvezeteket csak a vagyonosabb vagy előnyösebb külsejű fiatalok élhetik meg igazán. Mivel a kapcsolódás nem érzelmi alapú, rengetegen partner nélkül maradnak, és virtuális pótcselekvésekbe menekülnek, mint a pornó- vagy a játékfüggőség. És ez az online világ is egy újabb akadály lehet abban, hogy egymáshoz kapcsolódni tudjanak. Oxitocin hormon sem termelődik online, amely közismerten ugyancsak a másikhoz való kötődést erősíti meg. 

Bedő Imre felidézte, hogy a kovid alatt és azt követően is végeztek olyan kutatásokat, melyek során arra voltak kíváncsiak, hogy a közös online időtöltés során is termelődik-e ez a „kötődési hormon”, és kiderült, hogy nem. „Ha online élik a kapcsolataikat, filmek által próbálnak érzelmileg töltődni, a testük leszokik többek között az oxitocin termelésről, és már személyes találkozások során sem termelődik elegendő. Ők persze majd ebből csak a kötődésképteleséget érzékelik. Közben pedig ömlik rájuk a már említett propaganda, melynek célja a család és az értékrendi kereteink gyengítése, egy új mesterséges világ létrehozása, a neomarxizmus erősítése” – ismertette a kulturális megújulással foglalkozó közgazdász.

Meg kell hagyni a férfiaknak is a felelősséget

Ezután kijelentette, hogy a fent felsoroltak mind, mind fegyverek. „Háború zajlik a szellemvilágban. Pál apostol szavai napjainkban is igazak: »A mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai ellen, a mennyei magasságban«. Azaz az emberek által követett tiszta szellemi eszményképek, törvények rombolása és védelmezése mezején. Hisz azzá válunk, amit szellemiekben követünk, és oda jutunk, ahová szellemileg vezetnek”. 

Itt megemlítette, hogy például az abortusz joga is ebbe a körbe tartozik, főleg az a szólam, hogy a nő testéről, a nő döntéséről van szó. „Két lányom van, és azt tanítom nekik, hogy a nő teste addig az övé, ameddig oda nem adta. Ha pedig odaadta, és ebből egy új élet sarjad, ott már a férfi teste kel életre a nőében. Ezért 

A férfiakra pedig vissza kell »terhelni« az apai kötelességet. Ha a fiúk kötelesek lennének részt venni az abortusz döntésben, helyreállna az amúgy természetes rend, megnövekedne a férfi (és női) felelősségük, és sokkal több magzat maradna életben! Súlyosan nőellenes, hogy a lányoknak azt sulykolják, az egész az ő döntésük. Egyrészt magukra hagyják őket, felmentik a fiúkat, illetve a páros felelősség helyett belép az lelket romboló, érzelemmentes, élvezeti szex és a jól felépített abortusz akolba terelés gépezete. És ez megint csak messze viszi őket a boldogulás természetes útjáról” – hívta fel a figyelmet Bedő.

Megjegyezte, hogy ez a folyamat egyáltalán nem új keletű, hiszen az Egyesült Államokban már 50-60 éve is jelen voltak a családképességet és a kiegyensúlyozott emberi életet alátámasztó kulturális keretek lazítása. „Nekünk is elég csak a Szex és New York vagy a Jóbarátok című sorozatok üzeneteire gondolni. Ha önfeledten végig nevettük, ahogy minden férfi- és női felelősségre, gyermekvállalásra, családra, elköteleződésre vonatkozó fogalmat relativizálnak, kiforgatnak, megkérdőjeleznek – csodálkozunk, ha arra a sorsra jutunk, mint a zilált életű főszereplők?” – tette fel a kérdést.

Elvesztették-e a harcot a konzervatívok?

Arra a felvetésünkre, hogy azzal, hogy az USA-ban elindult a Trump-tornádó, és egyik pillanatról a másikra megálljt parancsolt szinte a woke-őrületnek is, így talán a régi mederbe terelhető a gondolkodás szerte a világon, Bedő azt felelte, hogy az elmúlt években azok a közéleti személyek, egyetemi professzorok, akiknek volt vesztenivalójuk azzal, ha állást foglalnak a gender- és LMBTQ-lobbi ellen, inkább hallgattak, nem mondták el a véleményüket. 

– mutatott rá a Férfiak Klubjának alapítója.

„A másik, ami esélyt ad a fordulatra, az a trauma. Ugyanis van egy köztes nemzedék, – a mai 30 és 40 év közöttiek egy jó része – akik nem lelik meg a párjukat, a próbálkozásaik sorra kudarcot vallanak, vergődnek. Szomorú és fájdalmas ugyan, de ennek a köztes nemzedéknek a fájdalma messzire látszik. Az ő traumáik – úgy látszik – ráveszik a fiatalokat, hogy tanuljanak az előző generációk hiszékenységéből, hibáiból, és mindez motiválja őket, hogy pótolják a női-férfi minőségük hiányosságait. Így tudatosan, a saját megmentésük érdekben el tudnak fordulni a már említett kulturális károkozástól, rendet tudnak tenni az életükben” – mutatott rá erre a napjainkban tapasztalható jelenségre.

Bedő Imre azzal folytatta, hogy bár most adódik egy esély a változásra, azonban az olyan nagy rendszerek, mint az egyház, ugyanakkor nem mernek a kulturális alapok megerősítéséhez nyúlni. „Itt szeretnék kritikát megfogalmazni. Hiába az évek óta tartó jó értékrendű kormányzás, 

 Az egyházak például puhák mert félnek, hogy már az erkölcsi minimum számon kérése is elriasztja a híveket. És puhák, mivel függő helyzetben vannak az államtól és nem mernek sarkos véleményt kialakítani – hiszen a mindenkori állammal kell jóban lenni, tőlük jön a pénz és ugye ki tudja... De az egyház sem tűzi célul manapság, hogy valódi hite legyen az embereknek. Fontosabb a statisztika, hogy legyenek templomba járók. A tihanyi apátság korábbi perjel atyája, Korzenszky Richárd fogalmazta meg jól: »ma Magyarországon nem keresztények vannak, hanem keresztény hagyományt élők.« Ez Bedő Imre fordításában annyit jelent, hogy „karácsonykor úgy csinálnak, ahogy karácsonykor szokás, de a kereszténység mélységeit nem élik a mindennapokban” – mondta.

Új kifejezés kellene a konzervatív helyett

A Férfiak Klubja és a Férfi Nő Akadémia alapítója arról is beszélt lapunknak, hogy a konzervatív szó helyett ideje lenne valami más kifejezést találni, mert az „cseppet sem vonzó” a fiatalok számára. „Ez hagyományra építő rend valójában folyamatosan fejlődik, de megtart mindent az örökké működő elemek közül, arra épít jobb jövőt. Mégis visszamaradottnak, régimódinak, begyepesedettnek tartják a neve miatt. Viszont a progresszív, – ami nevében újszerű, előremutató –, már vonzó számukra, pedig annak nincs semmilyen működő rendszere: követői a hagyományos rend pilléreit rombolják folyamatosan és a régi kultúra megmaradt romjai azok, amelyeket ők oly büszkén felmutatnak »eredményként«”.

A nevelés és a kulturális közmegegyezés szabályozó erejét, a szeretet közösségeinek természetes működését. Mi természetes életet akarunk élni, a saját nyelvünkön, megszokott kulturális környezetben. Természetes ételeket akarunk enni, természetes életkörülményeket, a lelket és szellemet erőben tartó hitgyakorlatokat akarunk. Természetes módon szeretnénk megbeszélni bármilyen dolgunkat. És életet akarunk hagyni magunk után, természetes fogantatással, természetes közegében, emberi, erkölcsi nevelést adva a család által”  – sorolta.

Ezzel szemben véleménye szerint a progresszív irányzat mesterséges. „Hiszen nem az emberiség természetes fejlődését követi, hanem íróasztalnál tervezett mesterséges társadalmat épít, belenyúlva a férfi-női kapcsolatokba, a család, a hit, az oktatás, a kultúra, a nemzet, az önvédelem, a nevelés, a generációs kapcsolódás minden területét összekuszálva”. 

„Minden természetessel szemben áll a természetellenes, mesterséges törvények, médiafenyegetés, érzékenyítés, polkorrektség mai diktatórikus rabszolgasága. Ha eddig nem volt harci célunk, mert úgy tűnt, hogy csak a régit védelmezzük, most van. 

Ezért igazán lehet és kell tenni, igazán érdemes összefogni! A mesterséges és a természetes melletti harcban pedig egyértelmű, hogy a fiataloknak melyik oldalra állnak majd, ha egészségesek akarnak maradni vagy értelmes, harmonikus, stresszminimalizált életet szeretnének” – szögezte le.

Újra együtt kell gondolkoznia az egyéneknek és a közösségeknek

Végül arra a kérdésünkre, hogy kik tudnák felvállalni ezt a gyógyító szerepet a társadalomban, Bedő azt válaszolta, hogy „a politika természetétől idegen, hogy az életmód, szellemi, lelki, azaz kulturális terület megújításának élére álljon. Pedig ez csak részben magánügy, nagyobb részben a magánügyek összességéből fakadó közügy”. 

Hozzáfűzte, „tévednek, ha az gondolják, hogy a nagy rendszerek ezt a munkát majd elvégzik. Az egyházról már beszéltünk. A másik ilyen nagy rendszer az oktatás, de azt már mintegy 60-70 éve elfoglalta az azóta neomarxista ügynökvilág. A média és a szórakoztatóipar, illetve a kortárs irodalom abszolút a széthullásig tartó lazítás vezető ereje. Az utolsó pedig a családok rendszere. De ma már a családok sem látják el a feladatukat. Másra igyekeznek bízni a gyerekek nevelését. Elég megnézni a rengeteg különórát, fejlesztő foglalkozást és táborokat. Egyszerűen a gazdaságpolitika központi célkitűzésévé kellene tenni: a nevelés a szülő dolga, de 

Azaz jó anyagi körülmények között, jó lelkiállapotban és időben érjenek haza a szülők és a gyermekeik sikere az ő kiteljesedésük koronája legyen” – vázolt fel egy ideális modellt.

„Kijelenthetjük tehát, hogy a kulturális, lelki és szellemi megújhodás terén a nagy rendszerek mindegyike be van szorulva, ezért egy új utat kell találni, együtt. Újra kell teremteni az alapokra vonatkozó közmegegyezést, homogenizálni a kell kultúrát, hogy újra képesek legyünk együtt gondolkozni egyénként, családként, az életet tovább adó családok közösségeként, a társadalom valamennyi szereplőjével. A műhelymunka itthon is elkezdődött, tudjuk, hogy mit kell tenni. Az új úthoz társadalmi innováció, tiszta erő és idő kell. És mindenekelőtt bele kell vágni!” – húzta alá Bedő Imre.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay