Karácsonyék februárban levelet kaphatnak a kormányhivataltól – a tét 50 milliárd forint

2025. január 09. 13:44

Nagy vita körvonalazódik a szolidaritási hozzájárulás kapcsán. Sára Botondék megteszik a szükséges lépéseket.

2025. január 09. 13:44

„A törvény szolidaritási hozzájárulást érintő szakaszai, illetve melléklete 2025. február elsején lépnek hatályba. Ezt követően – ahogyan azt Sára Botond főispán korábban is jelezte –, a kormányhivatal megteszi a szükséges lépéseket” – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az ATV megkeresésére annak kapcsán, hogy 

Karácsony Gergelyék úgy fogadták el az idei fővárosi költségvetést, hogy 50 milliárdot nem fizetnek be. 

Az iránti érdeklődésükre, hogy van-e jogi relevanciája annak, hogy a Fővárosi Közgyűlés – a 2025-re meghatározott 89 milliárd szolidaritási hozzájárulás  helyett 50 milliárddal kevesebbel, 39 milliárddal – december 18-án fogadta el az idei büdzséjét a Kormányhivatal azt a választ küldte a csatornának, hogy „a helyi jogalkotónak folyamatosan figyelnie kell, hogy az adott önkormányzati rendelet összhangban van-e a magasabb szintű jogszabályokkal, sőt, már a rendelet megalkotásakor biztosítania kell, hogy a jogszabály illeszkedjen a jogrendszer egységébe. 

Ezért törvényességi szempontból nincs jelentősége annak, hogy Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése a főváros költségvetésről szóló rendeletét korábban szavazta meg, mint ahogyan elfogadták volna a központi költségvetésről szóló törvényt.”

Mint ismert, a főváros pár nappal hamarabb szavazta meg a csődköltségvetésként is emlegetett büdzsét, mint a parlament a 2025-ös központi költségvetést, amely megszabta azt a 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulást, amit Karácsonyéknak be kell fizetnie – írta az ATV.

A portál felidézte, hogy Budapest főispánja még a fővárosi költségvetési szavazás előtt úgy nyilatkozott az 50 milliárd kapcsán, hogy a szolidaritási hozzájárulás fizetésére kötelezettek körét és az adó mértékét a költségvetési törvény határozza meg, átlátható és egyértelmű szabályok szerint.

„Amennyiben a főváros költségvetése nem felel meg ezeknek a szabályoknak, törvénysértő, amivel szemben kötelessége fellépni a kormányhivatalnak 

előbb törvényességi felhívással, végső esetben pedig bírósághoz kell fordulnia a törvényesség helyreállítása érdekében”

 – jelentette ki a főispán. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

A fővárossal szemben is bekeményít a kormányhivatal

A Kormányhivatal arról is tájékoztatást adott, hogy mikor küldik el a főpolgármesteréknek a törvényességi felhívást. „A törvény szolidaritási hozzájárulást érintő szakaszai, illetve melléklete 2025. február elsején lépnek hatályba. Ezt követően – ahogyan azt Sára Botond főispán korábban is jelezte –, a kormányhivatal megteszi a szükséges lépéseket”.

Mint ismertették, a kormányhivatal törvényességi felhívással fordul a Fővárosi Közgyűléshez, 30 napos határidőt adva a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére. Amennyiben a megállapított határidő eredménytelenül telik el, a kormányhivatal indítványt nyújthat be a Kúriához, kérve a jogszabályellenes rendeleti szabályozás megsemmisítését – idézte az ATV. 

Visszakövetelik a börtönben lévő Kiss László fizetését

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Sára Botond főispán közölte, hogy Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere tavaly augusztus óta letartóztatásban van, ennek ellenére jogellenesen felveszi a fizetését. Sára arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy bármely vezető mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, és fizetés sem jár neki. De Kiss a tiszteletdíja mellett még a cafeteriát és a költségtérítését is megkapja hónapok óta. 

Ezért Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület, mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI/Ilyés Tibor

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salátás
2025. január 09. 17:11
ilyet nekem is lehet? mondjuk nem tartom jogosnak az iparűzési adómat és csak úgy nem fizetem be?
Lajoss
2025. január 09. 15:58
Valahogy muszáj tönkre tenni a bűnös várost…🫢
balbako_
2025. január 09. 15:37
Csak szólok, hogy az a költségvetés, amelyik nem tartalmazza minden bevételt és kiadást az nem költségvetés. Azaz Budapestnek nincsen érvényes költségvetése,
Tiszafa
2025. január 09. 14:02
Csak 50? Ennyi csak az előző ciklusuk végén a törvények trükkös kikerülésével felvett kölcsön összege. 1) De ennél jóval többet kell visszafizetni, majd a következő fideszes ciklusban. Addig az csak gyarapodik mert kamatozik. Aztán az összes mutyi, élén a hídpénzzel, No meg mindjárt a ciklus legelején ellopott Tarlós féle vezetés által a kasszában hagyott 219 milliárddal. Ó, bárcsak a középkorban élnénk. Ott még volt rend, meg fegyelem. Többet nem írhatok, mert még engem visznek el az új gyűlöletbeszéd törvénnyel sújtva. Mert megint a gazembereket védik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!