„Kíméletlen adat érkezett a magyar háztartások anyagi jólétéről” – igen, persze: kíméletlenül mutatja, hogy NEM vagyunk a legszegényebbek.
Nem lesz könnyű, belátom. Szükség lehet majd egyfajta gyászmunkára is: a „hivatalosan is az EU legszegényebb országa lettünk” tartalmú állításra fogunk ugyanis egy pillantást vetni
(nem, nem Magyar Pétert idéztem, hanem Dobrev Klárát, de valóban könnyű keverni a kettőt).
Mint ismert, a papagájként ismételgetett állítás alapja egy darab Eurostat-táblázat, amely azt mutatja, mely tagállamban mennyit tudnak vagy akarnak fogyasztani a háztartások: az élen az átlagot erősen felfelé húzó Luxemburg áll, amelynek utolérésétől mentse meg a bolygót az Isten;
ha ugyanis a világ minden országa azon a szinten állna, idén már február 17-étől kezdve túlfogyasztanánk a Föld idei erőforrásait.
Mindenesetre valahányszor frissít az Eurostat ezen az adatsoron, harsányan hordozzák körül számait a magyar nyilvánosságban: pffff, már megint Románia mögött kullog ez az elfuserált ország. „Kíméletlen adat érkezett a magyar háztartások anyagi jólétéről, uniós szinten borzasztó a helyzet” – hirdette a minap az Index is; most viszont, amikor egy másik adatsort aktualizált az Európai Unió statisztikai hivatala,
mély csend honol. Előállnék ezért a tényekkel.
„A háztartások megtakarítási rátája” című táblázat gyakorlatilag azt mutatja be, hogy a rendelkezésre álló jövedelem mekkora részét nem költik el a lakosok, noha akár el is költhetnék, mert hiszen a rendelkezésükre áll. Azaz az érem másik oldaláról van szó: arról a felhalmozott pénzről, amiről a fogyasztásos táblázat nem tud. Svájc vezet, 22 százalékkal; az uniós országok közül Magyarország a harmadik, Csehország és Németország mögött, Luxemburg előtt. A megtakarítási ráta 2023-ban közel 19 százalék volt – Szlovákiában 7,2, Lengyelországban 2,5, Romániában pedig mínusz 6,76.
Aki tanult matekot, az nehezen értelmezheti ezt másképp, mint hogy a derék románok hitelből szárnyalnak –
innentől kezdve tehát tessék eldönteni, hogy a) irigylendő-e a román fogyasztás, vagy b) szégyenletes-e a magas államadósság. Mert a két meglátás sajnos üti egymást: ha a románoknál a tomboló jólét jelének tartjuk, hogy tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér, akkor értelemszerűen a magyar államnál is üdvözölnünk kellene, ha bármilyen célra hitelből költekezik.
Figyelemreméltóak azonban a tendenciák is. A 2012-ig visszanyúló adatsor szerint a román háztartások csupán a 2020-as karantén idején nem voltak mínuszban (hanem kőkemény 1,58 százalékos megtakarítási rátát produkáltak),
ezzel a görögöket is alulmúlták,
akik a pandémia mindkét évét satnya, de pozitív mérleggel zárták. Ezzel szemben a magyarok 2012-ben 11,2 százalékról (kevéssel az uniós átlag alattról) indultak, ez 2017-ig lassan kúszott fel tizenháromig (kicsivel megelőzve az uniós átlagot), majd hetyke ugrásokkal kezdett fölfelé szökellni (leszakítva magáról a többi tagállam átlagát): 15,3 – 16,2 – 17 – 18,7, majd 2022-ben a többi tagállamhoz hasonlóan (csak valamivel enyhébb mértékben) jött egy visszaesés, 16,5-re, hogy onnan aztán visszapattanjon a megtakarítási arány 18,96 százalékra (az uniós átlag 13,2).
Ilyenkor szokott persze jönni a felkiáltás:
nono! ezek mind csupán átlagok! Valójában a magyar háztartások egyharmadának semmiféle megtakarítása nincs!
Eleve ügyes trükk ez: a román fogyasztás esetében sose indul megyére lebontott bogarászás, hogy mi újság például Botoșaniban, hanem gyönyörködnünk kell a mámorító 86 százalékos átlagukban – mihelyt azonban a magyar megtakarításokra terelődik a szó, kitör a szőrszálhasogathatnék.
De rendben, nézzük a részleteket. Induljunk ki abból, hogy a magyarok egyharmadának nincs megtakarítása.
Ami eleve nem jelenti azt, hogy a magyarok egyharmada eredendően mélyszegény,
vagy akár csak keveset keres – ki ne ismerné azt a típust, akinek kezei között elfolyik a pénz. Ahogy az alkoholizmus és a drogfogyasztás is rendszerfüggetlenül erős gátja a vagyonfelhalmozásnak. De maradjunk a 33 százalékos adatnál, és lássuk, hogy is néz ez ki máshol. Hiszen honnan is tudhatnánk, hogy utolsók vagyunk, ha nem ismerjük a többi versenyző eredményeit.
Nem a legfrissebb az ING 2019-es nemzetközi tanulmánya, de támpontként azért szolgálhat: 15 országot vizsgálva (Magyarország nem volt közöttük) megállapították:
Európában és az Egyesült Államokban átlagosan az emberek 27 százalékának nincs spórolt pénze; Németországban akkoriban az arány 33 százalék, Ausztriában harminc százalék volt.
Arra a kérdésre, hogy időnként vagy többnyire elfogy-e a pénze a hó végére, a román válaszadók 69 százaléka felelt igennel, az osztrákoknak 55 százaléka, de még a luxemburgiaknak is bő egyharmada. Ilyen esetben a románoknak csak szűk kétharmada fogja vissza a kiadásait; 42 százalékuk emellett vagy ehelyett kölcsönkér barátoktól vagy családtagoktól, 36 százalékuk pedig hitelkártyához vagy kölcsönfelvételhez folyamodik.
Egy aktuálisabb felmérés szerint az osztrákok egyötödének tartaléka nem éri el az 500 eurót, ami alig több mint 200 ezer forint; a megkérdezettek háromnegyede állította, hogy váratlan kiadások fedezése céljából már vett igénybe különféle pénzügyi konstrukciókat.
Ettől még összességében gazdagok, persze – de rögzítsük, hogy ez a szint minősül az elérendő ideálnak.
A németeknél nagyjából minden negyedik polgárnak nincs kétszázezer forintnyi megtakarítása, és további egynegyed rendelkezik 500 és 1999 euró közötti spórolt pénzzel, ami azt jelenti, hogy összesen a németek felének nincs 826 ezer forintnyi vagyonkája váratlan helyzetekre. Ez az arány az 50 és 79 év közötti korcsoportban is kereken 50 százalék; és akkor nézzük ehhez hozzá azt, hogy ebből hánynak még saját ingatlanja sincs.
A 68 milliós Egyesült Királyságban szűk egy éve 11,2 millió aktív korú élt olyan háztartásban, amelynek tartaléka nem érte el az 1000 fontot,
azaz a 492 ezer forintot, és további mintegy 10 milliónak volt legfeljebb 1500 fontja (ami 738 ezer forintnak felel meg); legalább három havi tartalékkal az összes aktív korú háztartás kevesebb mint fele rendelkezett. 2022 és 2023 között 6,8 millióról 7,9 millióra nőtt azok száma, akiknek egy pennyjük se volt a bankban, és ugyanezen év alatt félmillió dolgozó család süllyedt szegénységbe, így a nélkülözésben élő gyermekek száma 20 éves csúcsot döntött. Franciaországban 42 százalék képes minden hónapban félretenni,
miközben a lakosság egyötöde nemhogy nem rendelkezik megtakarítással, de 29 százalékos mínuszban van,
azaz a jövedelmének közel egyharmadát kitevő adóssággal finanszírozza életét; az egyszülős családokban szintén mínusz 1 százalék az átlag.
Mekkora orbánozás és legszegényebbezés lenne itt, ha ugyanezeket a számokat Magyarország neve alatt látnánk egy kimutatásban!
A térkép túlsó felén a bolgárokról megtudhatjuk például, hogy 2022-ben egytizedük volt képes félretenni: „39 százalék normálisan élt, de nem tudott megtakarítani, 19 százaléknak hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz, 27 százaléknak pedig hitelhez kellett folyamodnia”, aminek három fő oka „a magas élelmiszerárak, az emelkedő energiaárak, valamint az infláció”. 2024 már jobb év volt: a bolgárok 22 százalékával előfordult, hogy félretett a hó végén; a 22 százalék 58 százalékának sikerült ez minden hónapban.
De ki-ki kedvére csemegézhet tovább a megfelelő keresőkifejezésekkel – aztán pedig, aki megtalálta, tárja ország-világ elé,
miként vonható le mindebből az a következtetés, hogy mára Magyarország az EU legszegényebb országa lett.
Nem, az nem érv, hogy de itt „a lakossági vagyon kétharmada a legfelső decilisnél van”: ez ugyanis nagyjából megfelel az uniós átlagnak, és alatta marad a cseh, osztrák, német, vagy pláne svéd számoknak.
(Nyitókép: MTI)
***
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Olyan megszorításokkal indul az év az agyonsztárolt mintaállamokban, melyekről „lemaradó” kis hazánkban Bokros Lajos óta ember nem álmodott.
Ezt is ajánljuk a témában
Vajon mennyire veri át a híveit az, aki Angliában gúnyolódva hanyatlónyugatozik, azt sugallva, hogy ott minden rendben – Magyarország ellenben mindjárt összeomlik? Francesca Rivafinoli írása.
Olyan megszorításokkal indul az év az agyonsztárolt mintaállamokban, melyekről „lemaradó” kis hazánkban Bokros Lajos óta ember nem álmodott.
Fortuna ezúttal a keleti szomszédunknak sem kedvezett.
A múlt és a jövő kérdései súlyos teherként nehezednek a keleti szomszédaink kollektív tudatára.
Papp Nikolettát és Pál Tamarát is váratlanul érte a román SCM Gloria Buzau visszalépése.
A magyar illiberális demokráciában a hatalom dönti el, kinek van joga örülni a sikereknek és megünnepelni azokat.
Miközben folyamatosan bővítik a katonai szolgálat feltételeit, a dezertálás szabályai szigorodtak.
Semmire nincs akkora szükségünk, mint a szellemi honvédelemre.
