Akasztással fenyegetik a debreceni intézmények dolgozóit az akkugyár ellenzői

2025. január 24. 14:48

Az önkormányzat szerint a Tisza Párt áll a háttérben.

2025. január 24. 14:48

Rendőrségi feljelentést tesz a Debreceni Önkormányzat, miután az akkumulátorgyár ellen tiltakozók iskolai és óvodai dolgozókat kezdtek el fenyegetni – írta a haon.hu az önkormányzat közleményére hivatkozva.

Ahogy ebben írták, Debrecen városának neve 26 éve egyet jelent a fejlődéssel, stabilitással és biztonsággal. A városösszetartó közösségét azonban a Tisza Párt szervezeteként Mikepércsről egy hangos kisebbség megpróbálja szétzilálni. 

Az általuk képviselt erőszakos akkumulátorellenes hisztériakeltés odáig fajult, hogy támogatóik tüntetésre hívó levelekkel bombázzák a debreceni óvodákat, iskolákat – írta közleményében Debrecen önkormányzata. A tiltakozók azonban ennél is tovább mentek. Január 21-én is telefonhívásokkal is zaklatták az intézmények, majd amikor az egyik intézményi dolgozó a hívónak jelezte, semmilyen politikai mozgalomhoz nem csatlakoznak, a telefonáló agresszív hangnemre váltva azt mondta: 

„Akkor fel leszel akasztva!

Az önkormányzat emlékeztet, 2023-as közmeghallgatások alkalmával a város már megtapasztalhatta, hogy a Debrecenbe utaztatott hivatásos provokátorok és tüntetők milyen botrányos, erőszakba torkolló gyűlölethullámot képesek elindítani, majd mossák kezeiket.

Ezért hangsúlyozzák: „Elég volt a gyűlöletkeltésből, elég volt az erőszakból! Mélységesen elítélünk minden olyan véleménynyilvánítást és megmozdulást, amely nem tartja tiszteletben mások véleményét, és a kulturált párbeszédet. Nem fogunk teret engedni a debreceniek megfélemlítésének, megvédjük a biztonságukat és nyugalmukat!”

Ezt is ajánljuk a témában

Szakértő: Ha betartják a szabályokat, a debreceni akkugyár sem rontja a lakosság életkörülményeit

Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója szerint ha egy beruházó úgy dönt, hogy Magyarországra telepíti egy üzemét, akkor a hazai jogszabályi környezet ismeretében teszi ezt meg. Vagyis azért jön ide, mert az itteni „játékszabályok szerint akar játszani”. A szakértő úgy látja, az előírások betartása mellett nem kell tartani attól, hogy az üzem elszennyezné az ivóvízkészleteket.

Közölték azt is, hogy 

ebben és minden hasonló esetben megteszik a feljelentést. 

A véleménynyilvánítás szabadságába nem fér bele, hogy hazugságokkal hergeljék és félemlítsék meg polgártársainkat, ahogy az sem, hogy állami vagy önkormányzati intézményeket, gyermekeinkért és városunkért dolgozó polgárokat fenyegessenek – írja az önkormányzat, amely közleményében felszólítja a város közgyűlésében képviselettel bíró szervezeteket, hogy határolódjanak el, a debreceniek biztonságát fenyegető szerveződésektől.   

Mint arról a portál korábban beszámolt a Tisza szigetekkel együttműködésben szervez tüntetést a Mikepércsi Anyák egyesülete a kínai CATL vállalat Debrecen déli gazdasági övezetében található akkumulátorgyára elé.

Papp László, Debrecen polgármestere egy sajtótájékoztatón erre reagálva hangsúlyozta, annak ellenére szerveznek tüntetést, hogy az elmúlt 2 évben, az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban felmerült számos ügy vonatkozásában történt pozitív változás. Maguk az érintett vállalatok is hoztak olyan döntéseket, melyek komoly eredményeket jelentenek olyan kérdésekben, amelyek aggodalmat okoztak. Hozzátette: természetesen mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, de a tényeket elferdíteni nem szabad.

Nyitókép: az épülő akkugyár Debrecenben (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ez D-dúr és e-moll
2025. január 25. 20:01
"kiss.istvan770 ---> Ez D-dúr és e-moll 2025. január 25. 19:40 ...Lényegtelen, hogy milyen messze van az óvodától, egyetlen gyerekre sem jelent veszélyt." És ezt te honnét tudod?
Ez D-dúr és e-moll
2025. január 25. 19:51
Megadta az új debreceni akkugyár engedélyét, majd egy nap után levette az erről szóló hirdetményt a kormányhivatal debreciner.hu/cikk/megadta-az-uj-debreceni-akkugyar-engedelyet-debreciner
kiss.istvan770
2025. január 25. 19:34
"Akkor fel leszel akasztva!" Az agresszív idióta telefonszáma alapján és hang azonosítás alapján lenyomozható. A gyilkossággal fenyegetésért börtön jár. Remélem néhány napon belül egy rendőrségi cellában, aztán a sitten nyaral!
survivor
2025. január 25. 18:03
Az akkumulátor környezetkárosító. Mindenhol. Debrecenben, Dániában, Dubaiban ,Donga- donga földön Le az akkumulátorral !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!