A Telex megfejtette, miért nyeri a Fidesz sorra a választásokat

Amikor a fűszáltól nem látják még a fűszálat sem

Kovalcsik Tamásnak érdekes írása jelent meg a Telex-en a napokban. Ebben a szerző rácsodálkozik, hogy a magyarok fele olyan településen él, ahol a jövedelem nem éri el az országos átlagot (konkrétan ezt emelte ki a címben is). Majd számokkal támasztja alá, hogy Márki-Zay Péter támogatottsága a 2022-es (általa elbukott) választás idején minden vizsgált kategóriában nagyobb volt, mint Magyar Péteré most. Végül levonja a végkövetkeztetést, hogy

A cikkel és a fenti logikával öt komoly problémám is van. Először is figyelmen kívül hagyja a jövedelmek valós eloszlását. Másodszor: kínosan látványos módon csak és kizárólag a pohár üres felére koncentrál. Harmadszor: a cikk fő hangvételével szembemenve görbe tükröt ad a Tisza párt meneteléséről és a kormánypártok utolsó szavazóinak átállásáról szóló elemzéseknek. Negyedszer: keveri a település és a lakosság fogalmát. Ötödször:

Az ég kék, a fű zöld, és vannak, akik kevesebbet keresnek az átlagbérnél

Bár a cikk a címben is rácsodálkozik, hogy léteznek Magyarországon olyanok, akik az átlagbér alatt keresnek (egészen pontosan olyan településen laknak, ahol az átlagbér kisebb, mint az országos átlag), igazából az lenne a meglepő, ha nem ez lenne a helyzet. 

Az átlag pontosan azért átlag, mert lesznek olyan emberek, akik ennél kevesebbet keresnek. Sőt, olyanok is lesznek, akik többet – mondjuk valamilyen számomra érthetetlen ok miatt azt már nem tartotta olyan fontosnak a cikk írója, hogy erről akár a címben, akár később érdemben írjon. 

Ez azt jelenti, hogy az egyenletes eloszláshoz képest többen keresnek átlag alatti béreket, és kevesebben átlag felettieket, utóbbiak között azonban vannak, akiknek a jövedelme kiugróan magas. Mindez azt okozza, hogy az átlagbér magasabb, mint a medián bér (ez mutatja meg azt, hogy milyen jövedelemnél keres a lakosság egyik fele többet, a másik meg kevesebbet). Jelen cikk írásának pillanatában például a magyar bruttó átlagbér 695 ezer forint volt, míg a medián ennél kevesebb, 551 ezer forint. 

A pohár tele fele az érdekes

A fentiek azt is jelentik, hogy a statisztika terén tájékozott olvasó pont azt várná, hogy jóval több olyan település lesz, ahol az átlagfizetés az országos középérték alatt van. Ezen várakozásunkat a számok is erősítik. 2024 harmadik negyedévében az országos bruttó átlagbér 633 ezer forint volt. Ennél magasabb átlagfizetést csupán Budapesten (767 ezer forint) és Győr-Moson-Sopron vármegyében (671 ezer forint) mért a KSH. Minden más vármegyében kisebb az átlagjövedelem (a legközelebb az átlaghoz ezek közül Komárom-Esztergom vármegye van 630 ezer forintos átlagbérrel). Azaz sokkal több régió átlagbére alacsonyabb az országos átlagnál, mint ahányé magasabb. 

Mindezek fényében nem arra kellett volna a cikkírónak rácsodálkoznia, hogy milyen „sokan” laknak alacsony átlagkeresetet mutató településeken, mert egyrészt ez nem hír, ez az, amit várnánk, másrészt ezek a honfitársaink nincsenek is sokan a statisztikai összefüggések ismeretében várthoz képest. Ezzel szemben pontosan azt kellett volna megénekelnie, hogy

Apad a Tisza? 

A cikk számomra legfurcsább része az volt, ahol a szerző nagyon gazdag, közepesen gazdag, közepes jövedelmű, közepesen szegény és szegény települések vonatkozásában is kimutatta, hogy a Tisza párt a legutóbbi mérések szerint gyengébben áll, mint a Márki-Zay Péter által vezetett összefogás 2022-ben. 

Ismeretes, hogy a 2022-es választást a Fidesz újabb kétharmaddal nyerte.

A leggazdagabb településektől eltekintve pedig a verseny még csak szorosnak sem mondható. Egy Telexes írásban ennél jóval optimistább helyeztértékelést vártam volna a jelen kapcsán. 

A kastély árnyékában is laknak szegények

A szerző az utolsó bekezdésben megadja az ellenzék választási csodaformuláját; el kell mondani a szegényeknek, hogy milyen rosszul élnek. Itt van csak igazán zavarban az olvasó, mert olyan logikai bukfencet vet az egész írás, melyet nehéz követni. 

A korábbiakban ugyanis településekről írt a szerző, itt viszont már a település adatokat úgy értelmezi, mintha állampolgárok statisztikái lennének. De nem azok. Budapest az egyik leggazdagabb város Magyarországon, ám itt is élnek szegények. És ez fordítva is így van, számos szegény településen élnek jómódú családok. 

A legszegényebb településeken a 2022-es ellenzéki összefogásnak 21,2 százalékot mértek, a 2024-es Tiszának pedig 18,4 százalékot. Valóban ez az a választói réteg, amire egy ellenzéki stratégiát alapozni kellene? 

Jó tett helyébe jót várj

 A cikk írója, ahogyan a budapesti kávézóban szójatejes lattét szürcsölgető sok elemző is elfelejt azonban egy fontos tétel. Az alacsony jövedelműeket nem meggyőzni kell, hogy rosszul megy nekik, nem politikai eszközként kell őket használni, nem manipulálható és hergelhető szavazót kell bennük látni, hanem segíteni kell nekik. És ha valaki ezt teszi, azt meg is hálálják. 

Hogy ezt megértsék, ahhoz elég lett volna elolvasni egy korábbi írásomat. Ebben világosan megmutattam, hogy a szavazók akkor választják újra a kormánypártokat, ha azok olyan gazdaságpolitikát visznek, mely segít nekik előre lépni. 

Ezért vonták meg a magyarok a bizalmat 1994-ben az MDF-től, 1998-ban és 2010-ben az MSZP-SZDSZ koalíciótól, és ezért tudott újrázni a Fidesz-KDNP 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is. 

És pontosan ez az oka annak is, hogy a szegény települések lakói örömmel választják meg újra és újra a mostani kormányt. Mert látják, hogy végre van egy olyan politikai formáció, mely nem használni akarja őket, hanem segít nekik. 

Akinek gond van a memóriájával, keressen csak rá arra, hogy mely kormányok voltak azok, melyek közel egymillió új munkahelyet hoztak létre. Melyik formáció volt az, mely nem csak a szavazatukat kérte, de szó szerint kézen fogta, és bevezette őket a munka világába. 

Nem az a fontos kérdés ugyanis, hogy léteznek-e az átlagbér alatt kereső emberek, vagy akár ilyen statisztikával bíró települések. Ezek mindig is voltak, mindig is lesznek, a világ összes országában. A fontos kérdés az, hogy az ő sorsuk hogyan alakul. 

Valós segítség az elesetteknek

Nézzük meg tehát azt, hogy hogyan segítették a konzervatív kormányok a szegény településeket az elmúlt években. A legelső év, amire megfelelő bontású adatokat találtam 2012 volt, a legutolsó pedig 2022, de 10 év elég ahhoz, hogy lássuk a nagy képet. 

Az 1. ábra szemléletes betekintést enged a Fidesz-KDNP választási sikereinek kulisszatitkaiba. Az X tengelyen azt láthatjuk, hogy a több mint 3000 magyar település esetében (ezek a képen szereplő pontok) mekkora volt 2012-ben az egy lakosra eső személyi jövedelemadó-alap. 

Fontos, hogy itt a településen élő munkavállalók keresetét minden településen lakóra osztja a KSH. Azaz azt látjuk, hogy mennyi az egy lakosra jutó rendelkezésre álló bruttó jövedelem. Ez az érték jóval kisebb, mint az átlagbér, hiszen a munkahellyel rendelkezők által megkeresett összeget itt minden családtagra (gyermek, fiatalkorú, nyugdíjas) szétosztjuk. 

Láthatjuk, hogy 2012-ben volt jópár olyan magyar település, ahol a lakosok mélyszegénységben éltek. A képzeletbeli negatív rangsort Alsószentmárton (Baranya vármegye) „vezette”, ahol 81 ezer forint volt az egy lakosra eső éves SZJA adóalapmértéke. Ez még akkor is botrányosan alacsony összeg, ha figyelembe vesszük a település halmozottan hátrányos helyzetét (brutálisan magas volt a munkanélküliségi mutatójuk) és azt, hogy nagyon sok gyermek és eltartott élt ott. 

2012-ben 68 olyan magyar település volt, ahol az egy hónapra és egy lakosra eső bruttó adóköteles jövedelem nem érte el a 20 ezer forintot (azaz az éves érték 240 ezer forint alatt volt). Ezek közül 27 Borsod-Abaúj-Zemplénben volt található, 15 Somogyban, 14 pedig Baranyában. 

2012 leggazdagabb települése Telki volt, ahol az egy lakosra eső adóköteles éves jövedelem 1.745 ezer forint volt. Ez egy hónapra lebontva 145 ezer forintnak felelt meg. A képzeletbeli top 10-be Vasegerszeg, Paks, Üröm, Remeteszőlős, Bakonykúti, Herceghalom, Diósd, Budaörs és Százhalombatta került még be. Ezen települések mindegyikében havi átlagban több mint százezer forintból gazdálkodtak a lakosok.

A grafikon Y tengelye azt mutatja, hogy hogyan változott az egyes települések egy főre eső adóköteles jövedelme 2012 és 2022 között. A legnagyobb növekedést a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Litka településén mérte a KSH, ahol 2022-ben 765 százalékát tudták elkölteni a lakosok annak, mint amennyi 2012-ben állt a rendelkezésükre. A 2012-es 236 ezer forintos egy főre eső SZJA alappal szemben 2022-ben 1.806 ezer forint volt a jövedelmi mutató értéke. 

Bár úgy tűnik, hogy volt két olyan település, mely 10 év alatt hátra ment és nem előre, itt inkább optikai csalódásról van szó. A 100 százalék alatti növekedési mutatóval rendelkező Győr-Moson-Sopron vármegyei Rajkán az egy adófizetőre eső átlagjövedelem közel két-és-félszeresére nőtt 10 év alatt (1.598 ezer forintról 3.769 ezer forintra), ám míg 2012-ben 2,6 eltartott jutott egy munkaképes korú lakosra, addig 2022-ben már 8,2 (mely növekedésnek minden bizonnyal a magasabb gyermekszám az oka). Ez tehát az oka annak, hogy az általam vizsgált lakosságarányos mutató csökkent. 

Az egy adófizetőre jutó átlagjövedelem egyébként egyetlen településen sem csökkent, és átlagosan közel két-és-félszeresére nőtt. A legnagyobb növekedést a Zala vármegyei Gosztolán mérték, ahol a 2012-es 1.240 ezer forintos egy adófizetőre eső éves bér 2022-re 7.731 ezer forintra nőtt (ami havi 644 ezer forintnak felel meg; a 2022-es érték pedig 623 százaléka a 2012-esnek). 

A hatványfüggvényről leolvashatjuk, hogy egyértelmű negatív kapcsolat van a jövedelmek 2012-es szintje és azok 10 év alatti megváltozása között. Jobban nőttek a bérek azon településeken, ahol alacsonyabb volt a bevételek szintje 2012-ben. 

Az összefüggés ráadásul erős és egyértelmű. A legalacsonyabb jövedelmi mutatóval rendelkező településeken a bevételek mértéke több mint négyszeresére nőtt 10 év alatt. A 2012-ben magas jövedelmi szintekkel jellemezhető településeken is jelentős emelkedést tapasztalhattak a lakosok, ám itt nem négyszeres, „csupán” két-és-félszeres volt a szorzó. 

Mindez ráadásul jelentős mértékben csökkentette a jövedelmi egyenlőtlenségeket is. 2012-ben a magyar települések 5 százaléka esetében volt 299 ezer forint alatt az egy lakosra eső SZJA-alap értéke, és ugyancsak 5 százalékuk esetében volt 956 ezer forint felett. Utóbbi, azaz a gazdag települések mutatója 3,2-szerese az előbbinek, azaz a szegény települések értékének. 2022-ben az 5 százalékhoz tartozó alsó határ 902 ezer forintra nőtt, a felső pedig 2.641 forintra. Így a gazdag települések szorzója 2,9-re csökkent a szegényekéhez képest a 2012-es 3,2-es értékről. 

Ők a saját bőrükön tapasztalják, hogy ténylegesen segítettek nekik kijutni a mélyszegénység és reménytelenség csapdájából. Persze nem csak ők élnek ma sokkal jobban, hanem a kevésbé szegény, az átlagos és a gazdag települések lakói is, akik nagyrésze ugyancsak hálás ezért, ahogyan ezt a Telex cikk statisztikái is világosan megmutatják. 

A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. 

***

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP