A kormány nőpolitikája is csak arról szól, hogy szerezzenek egy kis EU-s pénzt

2025. január 23. 21:30

Őszinte szándékról persze – sajnos – szó sincs.

2025. január 23. 21:30
Cseh Katalin
Cseh Katalin
Cseh Katalin
Facebook

„A kormány nőpolitikája is csak arról szól, hogy szerezzenek egy kis EU-s pénzt.

Elsőre jól hangozhat, hogy kormányhatározat jelent meg egy nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó akciótervről decemberben. Ha nem ismernénk a kormány prioritásait, azt is hihetnénk, hogy komolyan veszik a kérdést: 11 ponton át sorolják, hogyan tudják erősíteni a nők szerepét a családban és a társadalomban a következő években.

Őszinte szándékról persze – sajnos – szó sincs: egy uniós elvárást pipálna ki a kormány, hogy minél könnyebben hozzáférhessen EU-s forrásokhoz. Pedig akár saját magán is kezdhetné a példamutatást az állam: én örülök, ha felmerül, hogy munkahelyeken is bölcsődéket és óvodákat létesítsenek, de akkor már megteremthetnék ennek a feltételeit a kormány minisztériumaiban is. Sőt, mi lenne, ha lenne egy rendes női minisztere is a kormánynak, hogy ezzel is példát mutassanak? És sokat segítene az is, ha megemelnék végre a közalkalmazotti béreket, hiszen a legrosszabbul fizető szociális munkás, ápoló vagy éppen általános iskolai tanár munkakörökben túlnyomó többségben vannak a nők.

Közben olyan, tényleg fontos témákról szó nincs az intézkedési tervben, mint például a nők elleni erőszak kérdése, hiába hal meg évente több nő is családon belüli bántalmazás következtében. Úgy tűnik, a kormány még mindig nem érzi feladatának a bántalmazott nők hatékony védelmét. Pedig bőven lenne mivel segíteni: például ratifikálhatnák az Isztambuli Egyezményt, valamint védett házakat és krízisközpontokat hozhatnának létre bántalmazott nőknek.

Amíg csak látszatintézkedésekkel próbálnak uniós forrásokat lehívni, addig csak a nők kiszolgáltatottsága nő, és sajnos újabb és újabb áldozatokat gyászolhatunk majd minden egyes évben. Arra kérem a kormányt: ne maradjon tétlen, és lépjen fel végre ténylegesen a nők védelmében.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oldesz
2025. február 02. 12:19
Orbánék családtámogatási politikája teljes KUDARC, Az elmúlt 80 éveben nem született oly kevés magyar gyerek, mint 2024-ben Orbán hatalomra kerülése óta MINDEN ÉVBEN 35- 40 ezerrel fogy a lakosság. 10 millióból mára már csak 9,5 millió magyar maradt. Ha ez így folytatódik.... És miért ne folytatódna így? ! Orbánék is folytatják az elcseszett támogatási szisztémájukat, amiből a magyar nők felét KIZÁRJÁK. Ez így nem ösztönzés.
balbako_
2025. január 31. 18:10
Érdekes, hogy amikor Iványi Gábor nem fizette az alkalmazottai járulékait - ezzel megfosztva őket a TB és a nyugdíj jogosultságától - teljes mellszélességgel kiállt mellette.
google-2
2025. január 31. 09:56
Mindenki magából indul ki. Jó lenne még egy kis pénz, ugye, Katica?
Emzeperix
2025. január 31. 06:28
"Mi lenne ha lenne rendes női minisztere a kormánynak?" Nocsak bejelentkezett a posztért - Fogadni mernék ha ez megtörténne (remélem soha) abban a pillanatban, minden rendben lenne ezzel a 11 ponttqal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!