Gyomrosokat adott a tanítványainak, bántalmazta a barátnőjét: megdöbbentő részletek derültek ki a gyermekbántalmazó karateedzőről

2024. július 19. 16:43

A férfi volt bartánője és korábbi tanítványa vallott az edző agresszív viselkedéséről.

2024. július 19. 16:43
null

Nyitókép: Képernyőfelvétel 

 

Ahogy arról mi is beszámoltunk országos felháborodást váltott ki az a néhány nappal nyilvánosságra került videó, amelyen az látható, hogy Szolnoki Kalandparkban egy gyerekcsoport egyik felügyelője, a karjánál fogva megragad egy gyereket, néhány méterrel odébb húzza a gumiburkolatú futókör fölé, majd olyan erővel rúgja ki a gyerek lábát, hogy az beveri a fejét a földbe, és másodpercekig mozdulatlanul fekszik, egészen a felvétel végéig. Tette ezt pusztán azért, mert a kisfiú nem akart felmászni a magasba.

Szerdán kiderült, hogy a kisfiút a jászberényi Yakuzák SE nevű karateegyesület elnöke rúgta fel. 

Most az RTL-nek nyilatkozott a férfi volt barátnője és egykori tanítványa, aki 19 éves volt, amikor kapcsolatba kezdett a nála 21 évvel idősebb férfi. A lány elmesélte, kapcsolatuk alatt a jászberényi karateedző eleinte lelkileg bántalmazta, elidegenítette a családjától és teljes kontroll alatt tartotta.  

Később pedig fizikailag is bántalmazni kezdte, ütötte-rúgta őt, miután fejébe vette, hogy a lány megcsalja. 

Az edző egy másik tanítványa is nyilatkozott az RTL-nek, aki elmondta, 10 évesen kezdett edzeni az egyesületnél, de az ottani légkör miatt csak két hónapot bírt ott ki. Szerinte sokan csak azért jártak az edzésekre, mert ott tudták kiélni a frusztrációikat a gyengébbeken. 

„Egy meghatározó mondata volt, ami nagyjából belém is égett, hogy ha valamit rosszul csináltál, vagy büntetni akart, hogy »combost vagy gyomrost kérsz büntetésnek?«” – emlékezett vissza a férfi.

Ezt is ajánljuk a témában

Hozzáteszi, ilyenkor az egész csoportnak végig kellett néznie a büntetést, ha pedig valaki gyomrost kért, akkor a combjára kapott ütést, ahol nem számított rá.

Felállított, kaptál egy gyomrost, összeestél”

– mondta a férfi, aki azt is hozzátette, a mostani videó láttán eszmélt rá, mennyire káros közegből szállt ki.

Az üggyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt. A kormányfő pénteki rádióinterjújában a következőket mondta: 

Elviselhetetlen, tűrhetetlen, ami a szolnoki kalandparkban történt”.

Hozzátette, nem fordulhat elő ilyen egy nyári táborban. Aki a tábort működteti, az tartozik felelősséggel a szülők felé, nem szervezhet tábort, aki nem tud megfelelni ennek, a kormánynak pedig az a feladata, hogy ezt betartassa. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 262 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papamaci57
2024. augusztus 05. 09:34
Én is ütöttem, rugdostam, lelkileg bántalmaztam a bartánőmet, bár hozzátenném fogalmam sincs mit jelent ez a szó.
zsolti123
2024. július 22. 00:46
Aki még nem látta, nézze meg: tv2play.hu/tenyek_plusz/tenyek_plusz_adas_2024__julius_19__pentek POKOLI DRÁMA! - Kameránk előtt omlott össze, kikészült az interjú közben a nő, akit állítása szerint többször megerőszakolt a karateedző! Az a férfi, aki felrúgta a kisfiút! Most sorra állnak fel azok, akiket elmondásuk szerint bántalmazott,
Patika
2024. július 20. 17:28
Gyomrosokat adott a tanítványainak, ----- csak annyit ehhez, hogy karate oktatás és verseny nincs ütések meg rúgások nélkül. A kalandpak meg a magánéleti viselkedés nyilván egészen más tészta.
hoci74
2024. július 20. 10:24
A sok Gobbi Hilda-díjas kommentelő...egyik sem a gyerekkel foglalkozik, mi lesz vele stb, a volt Elnökasszony a téma. Anyátok Apátok, nagyszüleitek szégyenlik ami csináltok.. 100kg kopasz vagyok, apa, férj, barát, szívesen csinálnám veletek ugyanazt amit a videón látni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!