Végeztek a főpolgármester-választási voksok újraszámlálásával, nem hiavatalos eredmény már van, de csak öt órakor ül össze az NVB

2024. június 14. 09:30

A bizottság ülése után lesz hivatalos eredmény.

2024. június 14. 09:30

Nyitókép: számlálják a korábban érvénytelennek nyilvánított szavazatokat (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Cikkünk frissül!

A sajtó és a nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) dolgozói pénteken kilenc óra után megkezdték a június 9-i a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjainak újraszámlálását.

A választási bizottság munkatársai az NVI épületének aulájában – összesen huszonnégyen, kettesével ülve egy-egy asztalnál – számolják a szavazatokat, kerületenként. 

Fél óra elteltével a bizottság tagjai már végeztek is az I. kerület szavazatainak újraszámlálásával és nem találtak olyan, korábban érvénytelennek nyilvánított szavazatot, amely érvényes lenne. 

A legfrissebb hírek szerint azonban 

a II. és III. kerület szavazatainak számlálása során már találtak öt ilyen szavazatot, a IV. kerületi szavazatok között pedig több tucatot.

A szavazatszámlálók délben már a XVI, kerületi szavazólapokat vizsgálják, közben azonban az NVI nem közöl részeredményeket arról, hogy hány vitás szavazatot találtak eddig.

A Magyar Nemzet információi szerint ugyanakkor az első kerülettől a nyolcadikig 141 érvényes szavazatot találtak, a kilencedik kerülettől a tizennegyedikig pedig nagyságrendileg 100-140-et.  Ezekben azonban Karácsony Gergelyre leadott érvényes szavazatok is vannak. 

A számlálással délután kettőre végeztek, de az NVB csak 17 órakor ül össze, addig biztosan nem lesz hivatalos eredmény. 

Miért van szükség újraszámlálásra?

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, az újraszámlálást Vitézy Dávid kezdeményezte, – megfellebbezve a hivatalos eredményt –  miután szerinte számos helyről érkezett jelzés, hogy szavazókörökben tévesen érvénytelenné nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat, vagyis amelyeknél Szentkirályi Alexandra neve mellett egy érvényes jelölt neve mellé is tettek x-et.

NVB csütörtökön, a jogorvoslati kérelemnek helyt adva, elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámlálást.

Vitézy kezdeményzése kapcsán kifejtette: rendkívül sok szabálytalanságot tapasztaltak a referendum lebonyolítása során. Alapos gyanú van arra, hogy  Budapest-szerte rendszerszinten tévesen történt az érvénytelen szavazatok számlálás, és ezért nagy számban lehetnek olyan érvényes szavazatok, amelyeket érvénytelennek számoltak el.

Az NVB munkatársai összesen 24,592 érvénytelen szavazat újraszámlálását kezdték meg. 

Szoros eredmények

A vasárnapi választáson Karácsony Gergely  371 466 szavazatot szerzett (47,53 százalék), míg Vitézy Dávid 371 142 szavazatot (47,49 százalék) szerzett. Mindez azt jelenti, hogy az eddigi főpolgármester mindössze 324 szavazattal nyert. 

Ahogy egyébként a Telex beszámolt róla, a Fővárosi Választási Iroda már vasárnap késő délután tájékoztatta a szavazóköröket, hogy akkor is érvényesnek kell tekinteni az egyik jelöltre leadott érvényes szavazatot, ha a szavazólapon egy másik – már visszalépett – jelölt mellé is behúzták az ikszet.

Karácsony Gergely csütörtökön az egész a főpolgármester-választás megismétlését kezdeményezte, sőt este 18.00 órára demonstrációra hívta híveit a Nemzeti Választási Iroda épülete elé.

Vitézy Dávid szerint ugyanakkor Karácsony kezdeményezése gyakorlatilag arról szólt, hogy addig kell új választásokat kiírni, "ameddig ő nem nyeri a voksolást. Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes". Az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán megjegyezte azt is, ez minden, csak nem egy demokrata hozzáállása.

 Karácsony és Vitézy egyébként telefonon egyeztetett csütörtökön, amelynek során a főpolgármester bocsánatot kért kihívójától, amiért egy a kiszivárgott hangfelvételen azt mondta, hogy „lapáttal fogja agyonverni a kampányban”.

Frissítés: nem hivatalos információk szerint Karácsony Gergely nyerhette a főpolgármester-választást.
 Cikkünk frissül.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 431 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. június 15. 17:23
Hajrá butapest, megérdemlitek a sorsotokat, csak elfogy az a lepratanya mert sok mindenki ott hagyja, addig is raboljatok el mindent szarferenc javaslatára, oszt majd áttesszük fehérvárra vagy debrecenre, ti meg tapossatok nyakig az emberi meg kutya ürülékben a patkányokkal meg a retkekkel együtt!
rugovics tibusz
2024. június 14. 18:57
Ha újra összeszámolnák az összeset, találnának még sok Vitézy-szavazatot a balfaszéi között is, az a bolsik régi trükkje, hogy ötvenesével átpakolják, amikor senki nem néz oda.
2024. június 14. 17:46 Szerkesztve
"17.26 Az érvényesnek minősített szavazatokat most előszűrik, minden lapot egyesével átnéznek. A vitás szavazólapokról a bizottsági ülésen fognak szavazni. Kiderült, nagyjából 500-600 között van az érvényes szavazólapok száma. Tovább csúszik a kezdés időpontja." Magyar Nemzet Még mindig nincs hivatalos eredmény... Na ennyit az Indexről!!! ❗
palinka-0
2024. június 14. 16:56
Kár volt elindulnia, most kaphatja a lapáttal ami neki jár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!