A NAV meggyanúsíthatta Karácsony mikroadományozós emberét

2024. március 01. 19:42

Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben befizetett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban.

2024. március 01. 19:42

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy embert a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom – ez finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott előválasztási kampányát – ötszázmilliós „mikroadományaival” kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet. 

A lapnak az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség válaszolt, azt írták, „az ügyben a nyomozó hatóság hallgatott már ki gyanúsítottat, bővebb tájékoztatás azonban a nyomozás érdekeire figyelemmel nem adható”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

A Magyar Nemzet következtetése szerint

a gyanúsított nem más, mint Perjés Gábor, a 99 Mozgalom hivatalos képviselője. 

A lap azt írja, a feltételezést, hogy őt hallgathatták ki, az is alátámasztja, hogy a párbeszédes politikus lakcímére jegyezték be a mozgalmat, illetve ő volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára.

A lap emlékeztet, hogy már korábban is történtek hatósági intézkedések: tavaly novemberben egyszer már Perjés Gábor otthonában, illetve Karácsony jogi főtanácsadója, Tordai Csaba belvárosi ügyvédi irodájában is volt házkutatás. Utóbbi helyszínen okirat-hamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglaltak le.

Ezt is ajánljuk a témában

A 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatti botrány azután robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól 

a Nemzeti Információs Központ jelentését, amelyet a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek. 

Ebből kiderült, a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben befizetett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.  

Karácsony Gergely a jelentés után kis, majd nagy ládikákban gyűjtött „mikroadományokról” kezdett beszélni. Az ügyben – amelyben a 99 Mozgalom számlavezetője, az OTP is feljelentést tett – költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt zajlik nyomozás. 

Ezt is ajánljuk a témában

A bank megállapította, az adományládákba nem is férhetett bele annyi pénz, amennyi a Perjés által bemutatott jegyzőkönyveken szerepelt.

Kiderült az is, a nagyrészt euróban és fontban lévő bankjegyek újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. A bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy „mikroadományokról” szó sem lehetett. 

Nyitóképünk: Képernyőfotó/Videa

 

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. március 03. 11:42
No problem, eltitkolt jövedelem adóvonzata + a bünti. Kitisztul az emlékezete.
ekeke1
2024. március 03. 11:25
„összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Karácsony Gergely a jelentés után kis, majd nagy ládikákban gyűjtött „mikroadományokról” kezdett beszélni. A bank megállapította, az adományládákba nem is férhetett bele annyi pénz, amennyi a Perjés által bemutatott jegyzőkönyveken szerepelt. Kiderült az is, a nagyrészt euróban és fontban lévő bankjegyek újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. " Nem röhög...Hiszen ezt a ládikás alakot képesek voltak főpolgármesternek (is) megválasztani...
Conduct
2024. március 03. 11:04
60puszta fele nem jár a NAV?Hogy az hogy meg mibű?
B_kanya
2024. március 03. 11:00
atti64 2024. március 03. 10:46 "EZT A VÉN MAJOM MIÉRT NINCS MÁR SITTEN???????????????????? " Haveri kutyák a bíróságon és leendő dákós ügyészek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!