Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán.
E lapszámunk Külföld rovatában két cikkben is foglalkozunk Németországgal. Van is miért beszélni róla: az amerikai republikánusok és Donald Trump győzelme után rögtön felborult minden Németországban – ez már önmagában mutatja az ország politikai rendszerének, államrendjének instabilitását –, azóta pedig a németek választásra készülhetnek úgy, hogy miközben változásokat óhajtanak, nem fogják megkapni őket. Mert nincs kitől.
A németek, germánok (belevehetjük az osztrákokat is nyugodtan) Európa óriásai jó ezer éve; de mondhatjuk azt is, ősidők óta, hiszen nagyjából most is ott élnek, ahol mindig is éltek a történelem kezdete óta. Megkerülhetetlenek, soha nem hagyhatók figyelmen kívül. És bármi jelentős történik velük, az valami problémát, korszakváltást jelent Európa számára. Ha túl nagyra nőnek, akkor azért, ha összeomlanak, akkor azért. És ezzel a mai, önreflektált németek is tisztában vannak – és ez vezet egy végzetes bénultsághoz, ami egyre inkább foglyul ejti az országot. A bénultság pedig megint csak állapotváltozás a németek számára, az pedig ismét megkerülhetetlen probléma a kontinens népei számára – így megy ez egy ezredéve.
Mi az, amit a germánok egyik történelmi szomszédjaként nem tehetünk? Nem tudjuk ignorálni őket, semmilyen szinten. A kalandozó magyaroktól, és pláne Szent István korától kibogozhatatlanul összetett a viszonyrendszerünk a németekkel. István magyar állama nem jöhetett volna létre a germán és római keresztény hatások, modellátvételek és az ő aktív külső támogatásuk nélkül; de ugyanez a germán hatalom támadta oly sok évtizeden át ugyanezt a magyar államot legifjabb, képlékeny éveiben.
Az ezeréves magyar történelem második felét négy évszázadig határozták meg a Habsburgok: uralmuk kezdetétől a legvégéig még bonyolultabb, még szétszakíthatatlanabb, nyugvópontra viszont szinte soha nem jutó kapcsolatrendszerünk volt a germánokkal. Törvényes magyar királyaink Bécsben székeltek, egy germán központú birodalmat irányítottak. A Habsburgok állandóan változó államalakulatának a Magyar Királyság volt az ékköve, bástyája – úgy, hogy a magyarok minden korszakban, szinte nemzedékről nemzedékre a Habsburg-érdekekkel szemben határozták meg magukat.
De ne feledkezzünk meg a történelemkönyvekből és históriai eszmefuttatásokból rendre kifelejtett aulikus, lojális magyar államrendről és annak képviselőiről se, akik Magyarhon számára egészen más utat láttak üdvözítőnek – őszintén, hittel, egész életüket föltéve rá.
S arról se feledkezzünk meg, hogy a mai magyar emberek jelentős részében, ki tudja, talán többségében csörgedezik germán vér is – ezeréves történelmünk nemcsak a politika, hanem a hús-vér valóság szintjén is összeér, egymásba fonódik. A német bevándorlók, telepesek nélkül egészen máshogy alakult volna a magyar társadalom, városok és vidékek sorsa az utóbbi háromszáz évben.
A rendszerváltozás után, bárhogy nézzük, újra a germán világ lett a minta a magyarok számára. Új államrendünk a német modellen alapult, a német cégek gyakorlatilag gyarmatosították gazdaságunk és infrastruktúránk nagy részét; a mindenkori magyar átlagember pedig akkor és azóta is úgy szeretne élni, mint a germánok. Mint mondjuk az 1989-es Ausztria vagy NSZK.
De az idő kerekét nem lehet visszafordítani. Ausztria és Németország sem lesz már olyan soha, mint 1989-ben. Az irigyelt és másolt német politikai és jóléti modell a 21. század első évtizedeiben többszörös, egymást követő válságokba jutott, s azok közül is most van a legmélyebben – és a mostanit kizárólag maguknak köszönhetik.
Lehet ezen egyszeri magyarként élcelődni, ironizálni, de az nem vezet sehova. Inkább aggódni van miért: ezeréves támasz, igazodási pont – máskor pedig ellenpont, ellenpólus – volt a germán világ a szomszédságunkban. Ahogy mi, úgy ők se fognak máshová menni: a jövő évtizedekben is itt fogunk létezni egymás mellett. Egy fejetlen, irányítatlan, kiszámíthatatlan, saját válságaiban fuldokló germán világ csak rosszat hozhat a magyarság számára – ezer évünk volt arra, hogy ezt a leckét megtanuljuk. Csak remélni tudjuk, hogy maguk a németek is megtanulják egyszer a leckéiket, és a jövő két békésen gyarapodni képes, kölcsönös tiszteleten alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolatrendszert ápoló szomszédnépről szól majd.
A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata
Nyitókép: Shutterstock
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Automatizálás, központi adatbázisok, digitális katonai igazolvány: új világ jön az ukrán hadkötelesek számára.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Immár nincs olyan hónapja az évnek, amikor kihalt lenne a Palotanegyed vagy a Várkert Bazár. Rövidesen pedig teljesen megújult formában várja majd a látogatókat a Citadella is. Vassné Bojta Aminával és Sikota Krisztinával, a Várkapitányság vezérigazgatójával és vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A szélsőbalos halálos fenyegetéseket Charlie Kirk meggyilkolása óta nem árt komolyan venni.
Amikor a hírek fegyverré válnak, az objektivitás pedig csak a manipuláció színtere, ideje a felszín alá nézni.
Nemzeti ünnep, ukrajnai háború és a mindent letaroló Hunyadi-sorozat mögött rejlő igazság – mutatjuk az idei év márciusának legnépszerűbb írásait a Mandineren! Cikkeinkre egyenként több mint 150 ezer ember volt kíváncsi!
Óriási ováció fogadta a miniszterelnököt a rendkívüli Lázárinfón.
A szegediek is üdvrivalgással fogadták.
