Schaffen sie etwas?

E lapszámunk Külföld rovatában két cikkben is foglalkozunk Németországgal. Van is miért beszélni róla: az amerikai republikánusok és Donald Trump győzelme után rögtön felborult minden Németországban – ez már önmagában mutatja az ország politikai rendszerének, államrendjének instabilitását –, azóta pedig a németek választásra készülhetnek úgy, hogy miközben változásokat óhajtanak, nem fogják megkapni őket. Mert nincs kitől.

A németek, germánok (belevehetjük az osztrákokat is nyugodtan) Európa óriásai jó ezer éve; de mondhatjuk azt is, ősidők óta, hiszen nagyjából most is ott élnek, ahol mindig is éltek a történelem kezdete óta. Megkerülhetetlenek, soha nem hagyhatók figyelmen kívül. És bármi jelentős történik velük, az valami problémát, korszakváltást jelent Európa számára. Ha túl nagyra nőnek, akkor azért, ha össze­omlanak, akkor azért. És ezzel a mai, önreflektált németek is tisztában vannak – és ez vezet egy végzetes bénultsághoz, ami egyre inkább foglyul ejti az országot. A bénultság pedig megint csak állapotváltozás a németek számára, az pedig ismét megkerülhetetlen probléma a kontinens népei számára – így megy ez egy ezredéve.

Mi az, amit a germánok egyik történelmi szomszédjaként nem tehetünk? Nem tudjuk ignorálni őket, semmilyen szinten. A kalandozó magyaroktól, és pláne Szent István korától kibogozhatatlanul összetett a viszonyrendszerünk a németekkel. István magyar állama nem jöhetett volna létre a germán és római keresztény hatások, modellátvételek és az ő aktív külső támogatásuk nélkül; de ugyanez a germán hatalom támadta oly sok évtizeden át ugyanezt a magyar államot legifjabb, képlékeny éveiben.

Az ezeréves magyar történelem második felét négy évszázadig határozták meg a Habsburgok: uralmuk kezdetétől a legvégéig még bonyolultabb, még szétszakíthatatlanabb, nyugvópontra viszont szinte soha nem jutó kapcsolatrendszerünk volt a germánokkal. Törvényes magyar királyaink Bécsben székeltek, egy germán központú birodalmat irányítottak. A Habsburgok állandóan változó államalakulatának a Magyar Királyság volt az ékköve, bástyája – úgy, hogy a magyarok minden korszakban, szinte nemzedékről nemzedékre a Habsburg-­érdekekkel szemben határozták meg magukat. 

De ne feledkezzünk meg a történelemkönyvekből és históriai eszmefuttatásokból rendre kifelejtett aulikus, lojális magyar államrendről és annak képviselőiről se, akik Magyarhon számára egészen más utat láttak üdvözítőnek – őszintén, hittel, egész életüket föltéve rá.

S arról se feledkezzünk meg, hogy a mai magyar emberek jelentős részében, ki tudja, talán többségében csörgedezik germán vér is – ezeréves történelmünk nemcsak a politika, hanem a hús-vér valóság szintjén is összeér, egymásba fonódik. A német bevándorlók, telepesek nélkül egészen máshogy alakult volna a magyar társadalom, városok és vidékek sorsa az utóbbi háromszáz évben.

A rendszerváltozás után, bárhogy nézzük, újra a germán világ lett a minta a magyarok számára. Új államrendünk a német modellen alapult, a német cégek gyakorlatilag gyarmatosították gazdaságunk és infrastruktúránk nagy részét; a mindenkori magyar átlagember pedig akkor és azóta is úgy szeretne élni, mint a germánok. Mint mondjuk az 1989-es Ausztria vagy NSZK.

De az idő kerekét nem lehet visszafordítani. Ausztria és Németország sem lesz már olyan soha, mint 1989-ben. Az irigyelt és másolt német politikai és jóléti modell a 21. század első évtizedeiben többszörös, egymást követő válságokba jutott, s azok közül is most van a legmélyebben – és a mostanit kizárólag maguknak köszönhetik.

Lehet ezen egyszeri magyarként élcelődni, ironizálni, de az nem vezet sehova. Inkább aggódni van miért: ezeréves támasz, igazodási pont – máskor pedig ellenpont, ellenpólus – volt a germán világ a szomszédságunkban. Ahogy mi, úgy ők se fognak máshová menni: a jövő évtizedekben is itt fogunk létezni egymás mellett. Egy fejetlen, irányítatlan, kiszámíthatatlan, saját válságaiban fuldokló germán világ csak rosszat hozhat a magyarság számára – ezer évünk volt arra, hogy ezt a leckét megtanuljuk. Csak remélni tudjuk, hogy maguk a németek is megtanulják egyszer a leckéiket, és a jövő két békésen gyarapodni képes, kölcsönös tiszteleten alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolatrendszert ápoló szomszédnépről szól majd.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Nyitókép: Shutterstock