„Ez a beszéd az ötvenes években is elhangozhatott volna” – Vadai örök kárhozatra ítélte a fideszes képviselőket

2024. december 02. 13:39

Soltész Miklós a parlament napirend előtti vitájában a DK-s politikusnak azt válaszolta: Marosán György, Apró Antal vagy Rákosi Mátyás szájából is ezeket a gondolatokat lehetett hallani.

2024. december 02. 13:39
null

Szégyellje magát minden kormánypárti képviselő, aki nem támogatta a Demokratikus Koalíció azon javaslatát, hogy hozzunk létre egy civilekből és egyházi személyekből álló vizsgálóbizottságot amelynek a feladata a magyar katolikus egyházon belüli pedofilesetek feltárása és a bűnösök megnevezése” – kezdte napirend előtti felszólalását a parlamentben Vadai Ágnes, aki azzal folytatta, hogy szégyelljék magukat azért is, mert azt a javaslatukat sem támogatták, hogy legyen feljelentési kötelezettsége az egyházaknak is pedofilbűncselekmények esetén.

Őszintén nem tudom, hogy Önök hogyan tudnak egyáltalán tükörbe nézni” – folytatta a DK-s képviselő –, „és, ha van olyan, hogy pokol, akkor a legmélyebb bugyrában fognak ücsörögni a pedofil papokkal együtt, akiket így védenek”. Majd kijelentette, nagyon szeretné, ha Semjén Zsolt – aki saját bevallása szerint is munkaköri kötelességének tekinti a papokkal való kapcsolattartást – megválaszolná az országnak, legfőképp az áldozatoknak, hogyan tudtak ezekre a javaslatokra nemet mondani, miért nem akarják arra kötelezni a magyar egyházakat, hogy tegyenek feljelentést a pedofil papok miatt.

Miért gondolják, hogy ha egy egyházi személy megront egy gyereket, az nem bűn, azt nem kell börtönbe zárni, elég büntetés az, hogy áthelyezik egy másik egyházmegyébe vagy ha ott is folytatta a szexuális bántalmazást, akkor szép csendben kizárják, hogy egy gyorsétteremben molesztálhassa a gyerekeket? – tette fel a kérdést majd így folytatta: Önök így értelmezik a krisztusi megbocsátás elvét, ne bántsd a pedofilt, ha reverendában van? Amit önök képviselnek, az nemcsak bűnös és elfogadhatatlan, hanem beteges is. Magyarország minden állampolgáráért, minden gyerekért felelős.

A Vadai kérdéseiben megfogalmazott vádak és csúsztatások gyakori egyházellenes toposzok, egy részükkel bővebben ebben a cikkünkben már foglalkoztunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Soltész Miklós válaszában kijelentette, Vadai ezt a beszédet az 1950-es években is elmondhatta volna, akár Marosán György, akár pártelnökének bizonyos felmenői, Apró Antal, illetve Rákosi Mátyás szájából is ezeket a gondolatokat lehetett hallani. 

Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte, Vadait ugyanaz a gyűlölet vezérli az egyházakkal, egyházi vezetőkkel, hívőkkel, keresztény és más felekezetekhez tartozókkal szemben, mint ami vezérelte annak idején a DK-sok elődeit. Soltész azzal folytatta, ez nem véletlen, két kapocs is van közöttük. Az egyik személyi, ami egyben anyagi előnyöket is jelentett évtizedeken keresztül, a másik pedig az ideológia folytatása.
S hála istennek az, hogy ki kerül pokolba és ki nem, azt nem ön dönti el” – fogalmazott Soltész. Azt mondta, a DK-nak el kellene gondolkodnia azon, hogy az a gyűlölet, amelyet általában a társadalom irányában éreznek, és tesznek is, ez odáig vezette őket, hogy a baloldal vezető pártjából éppenhogy megkapaszkodó párt lett.

Ezután az államtitkár kijelentette, eddig is támogattak és a jövőben is támogatni fognak minden olyan szigorú pedofilellenes, továbbá olyan javaslatot, amely zéró toleranciát jelent. 

Majd felsorolta, hogy a DK-sok milyen kormánypárti javaslatokat nem támogattak, többek között a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények szankcionálásának szigorítását, a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus, valamint a pedofilnyilvántartás bevezetését, a titkos menedékházzal kapcsolatos jogszabályt. S feltette a kérdést, azért nem támogatták ezeket, mert a 11. kerületi botrányt vagy Bite Zsolt, netán a Jámbor András-féle társaság ügyét így tudták volna eltussolni?

Az államtitkár azt kérte Vadaitól, hogy ne vádaskodjon, hanem ha konkrétan tud valamit, tegyen feljelentést konkrét személyek ellen. És Semjén Zsoltot idézve azt mondta, „Önöket nem a gyermekek iránti aggódás motiválja, nem az irántuk való felelősségvállalás, a szeretet, hanem az egyházak iránti gyűlölet”.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kocsis Máté

Facebook

Idézőjel

Jámbor András hiába tagad, és hiába próbálja eltolni magától a felelősséget, a tények önmagukért beszélnek.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás





 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnnyBeGood
2024. december 02. 15:25
A magyar oktatás szégyene, hogy ez a minden porcikájában és kifejezésében ws-s nénire emlékeztető nő, Dr. titulust használhat.
tapir32
2024. december 02. 15:02
A gyerekekkel foglalkozó szakmák vonzzák a pedofilokat. A pedofilokat elsősorban a pedagógusok között kell keresni!
2024. december 02. 15:01 Szerkesztve
Ezt majd nyáron burkában allahu akbar felkiáltással ismételd meg te szerencsétlen... Vagy te is száműzetésbe vonulsz az imádott vezéreddel meg a Varjúval?!
Ergit
2024. december 02. 14:56
Ami az egyházban történik, azt az egyháznak kell kivizsgálnia és rendbe tennie!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!