Döntöttek Orbán Balázs doktorrá avatásáról

2024. december 03. 13:13

Több mint négy órás vita során bizonyítást nyert, hogy Orbán Balázs doktorija körül valóban csak politikai hisztériakeltés volt a baloldal célja.

2024. december 03. 13:13
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója
Pataki Zoltán
Pataki Zoltán

 Fotó: Földházi Árpád

A modern magyar történelem során talán még soha nem övezett ekkora érdeklődés egyetlen doktori dolgozat megvédése sem, mint amekkora Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának védését övezte. Sajnos nem a tudomány iránti lelkesedés volt az érdeklődés oka, hanem az a politikai cirkusz, amelyiket a balliberális oldal már hetek óta rendezett Orbán Balázs doktori fokozatszerzése körül.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezek után került sor Orbán Balázs doktori dolgozatának védésére, amelyre akkora érdeklődés mutatkozott, hogy a résztvevők egy jelentős része – köztük az ellenzéki sajtó szép számban összegyűlt újságírói – már el sem fért az Egyetem téri épület kari tanácstermében, hanem a B épületbe követhették nyomon a védést élő közvetítés formájában.

A bizottság megállapította, hogy

a nyilvános vitának nem volt akadálya, a doktorjelölt dolgozata mindenben megfelelt a követelményeknek. 

Orbán Balázs előadását követően még a laikusok számára is nyilvánvalóvá válhatott, hogy az elmúlt hetek liberális-baloldali megnyilvánulásai nem voltak több mint egy karaktergyilkossági kísérlet részei a miniszterelnök politikai igazgatója ellen, annak politikai nézetei miatt.

Ezt is ajánljuk a témában

Ez persze nem lehet meglepő, hiszen a dolgozat központi témája a nemzeti szuverenitás, ami nem éppen a balliberális oldal kedvenc témája.

Az opponensek – Unger Anna és Szentgáli-Tóth Boldizsár – bírálataikban egyértelmű tették, hogy Orbán Balázs dolgozata mindenben megfelt az elvárt követelményeknek. Azt is kiemelték, hogy a plágiummal kapcsolatok problémákat nem találtak. 

Mindkét opponens kiemelte, hogy a műhelyvitán elhangzottak szerint bővítette, kiegészítette a dolgozatot. Tartalmi értelemben is mindenben megfelel a doktori disszertációval szemben támasztott elvárásoknak. Bár az opponensi kritikákat a baloldali média igyekezett úgy keretezni, mintha a dolgozattal valamilyen komoly probléma lenne, azért érdemes kiemelni, hogy az opponenseknek éppen az a feladata, hogy opponálják a dolgozatot ezáltal pedig igyekezzenek a tudományos diskurzushoz hozzájárulni.

Az opponensi véleményeket követően jöttek az írásbeli hozzászólások. Rácz András, aki több Facebook bejegyzésbe is bírálta Orbán Balázs. Írásbeli hozzászólásában is megismételte korábbi kritikáit, amelyekről már a Mandiner is bebizonyította, hogy alaptalanok. 

Ezt is ajánljuk a témában

Koltay András, Lenkovics Barnabás, Téglási András, Gát Ákos Bence és Trócsányi László írásbeli hozzászólásukban mindannyian amellett érveltek, hogy Orbán Balázs doktori disszertációja magas minőségű munka, amely teljesíti az elvárt feltételeket. Orbán Balázs pedig birtokában van a doktorrá avatáshoz szükséges ismereteknek. Azt is hozzátették, hogy Orbán Balázs maradéktalanul teljesítette a doktori szabályzat által előírt publikációs feltételeket is.

Koltay András külön kiemelte, mivel nem a téma szakértője, alapesetben nem érezte volna szükségét a témában való megnyilvánulásra, azonban az eljárás közepette megfogalmazott „különös” vélemények miatt szükségesnek érezte, hogy megszólaljon a dolgozattal kapcsolatban. Hozzátette, a dolgozat vitára sarkall, miközben a szerző álláspontja végig megalapozottan védhető.

Rendes körülmények között fel sem merülhetne, hogy a dolgozat nem a szerző saját műve, azonban a mostani eljárás nem rendes körülmények között folyt – fűzte hozzá.

Trócsányi László hozzászólása szerint a kutatás és szólásszabadsága még az aktív politikusoknak is jár. Kifejezte, hogy a szerző hiánypótló munkát igyekezett létrehozni, és sikerült maradandót hozzáadni a magyar jogtudományhoz.

Varga Zs. András külön kiemelte, a kutatási részeredmények publikálása bevett szokás. Az önhivatkozás csak különlegesen esetekbe ildomos. 

Orbán Balázs válaszában ismertette tudományos álláspontját az opponensek felvetéseire. Arra is kitért, hogy szándékosan kerülte az aktuálpolitikai viták érintését a dolgozatában, és igyekezett a távol maradni ezektől. 

Az opponensek szerint Orbán Balázs minden felvetésre igyekezett kielégítő választ adni, így elfogadták a doktorjelölt válaszát.

Orbán Balázs válaszában részletesen kitért egyébként a közös publikációt érintő kritikákra. Elmondta, hogy a dolgozat egyes részei önálló kutatásként is megállja a helyét, ezeknek a publikálása mellett témavezetőjével egyetértve döntöttek. Ennek a tényét ismerték az opponensek és a bizottság tagjai is. Külön kitért rá,  hogy vizsgálat alá vette az ELTE ÁJK-n az elmúlt öt évben elfogadott doktori disszertációkat, ebből kiderült, hogy a vizsgált 36 dolgozat közül 14 használt olyan hivatkozási elveket, amelyeket ő is.

Ez azt jelenti, az elfogadott dolgozatok negyven százaléka használt hasonló hivatkozási rendszert. 

A végül több mint négy órásra húzódott vita befejezéseként a bíráló bizottság visszavonult és meghozta döntését:

A megszerezhető 25 pontból 23 pontot szerzett, amely 92 százalékos eredmény. A bizottság javasolta Orbán Balázs doktori fokozatának megadását.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. december 05. 10:00
Itt teszem hozzá, hogy még azért is hazugság, amit ír itt a kliens, mert a CÍMÉBŐL már kiderül, hogy a dolgozatnak semmi köze a a Fidesz szuverenitás-kampányához. Viszont azt meg lehetett volna jegyezni, hogy miután egy demokratikus rendszer problémájáról szólhatott a szöveg, a mai magyar valóságban az csak egy erősen elméleti kérdés. Például, mert évek óta rendkívüli helyzet van - vagyis a kormány (Orbán) kiiktathatja a Parlamentet, ha kedve szottyan rá -, tehát a képviselők munkája csak szimbolikus. És ezt ott a védésnél mindenki tudta. Még a jelölt is. Az ELTE-s tanár felháborodását ez még inkább igazolja, mert ez az egész doktori procedúra végső soron a jelenlévők, az egyetem, és minden magyar felsőoktatási intézmény megalázásaként is felfogható.
DFK
2024. december 04. 11:15
Ajánlom Unger Anna posztját a sok balos fikázónak. Igen az egyik opponens írta. Aki nagyon nem kormánypárti.
Zokni
2024. december 04. 11:13
A valóság erdejében eltévedt Szerző két mondatáról: 1. “…elmúlt hetek liberális-baloldali megnyilvánulásai nem voltak több mint egy karaktergyilkossági kísérlet részei a miniszterelnök politikai igazgatója ellen, annak politikai nézetei miatt.” Ez hazugság. Mert csak akkor nyugodhatnánk meg az intézmény függetlenségét illetően, ha nem sikerült volna a védés. Mert így: vagy megütötte a mércét, vagy csak nem buktathatták volna meg az egyetem hatalmi csicskáztatásának egyik szimbolikus és tevőleges felelősét. 2. “Ez persze nem lehet meglepő, hiszen a dolgozat központi témája a nemzeti szuverenitás, ami nem éppen a balliberális oldal kedvenc témája.” Ez is hazugság. Mert ez inkább a kormánypropaganda kedvenc agyoncsépelt témája - kezdve a “nemzeti identitás”, majd az EU-val szembeni szuverenitás maszlag bevetésével, - miután megszűnt a potyapénz folyósítása... Ez egy EU-tagság párti számára megaláztatás, mert ezek szerint a pénzért a földrész éhenkórászának szerepét is vállaljuk…
Kovács Ubul
2024. december 04. 06:20
"A fehér zászló alkalmazása 56 tapasztalatai alapján" /prof. dr. BalaZs Orbanov disszertációja/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!