A modernitás nagy ideológiái – liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus – mára érvényüket vesztették.
„A rendszerváltoztatás óta eltelt harmincöt évben a magyar pártrendszerben kezdetben megtapasztaltuk a háromosztatúságot, majd hosszú ideig a látens kétpártrendszert, utána pedig a »centrális politikai erőteret«. A duális berendezkedés és a háromosztatúság különböző variációinak évtizedei jelentős törésvonalak mentén rendeződtek be, melyeket egyaránt megfoghatunk a kommunista múlthoz való viszonnyal, a konzervatív–progresszív ellentétpár révén és a bal–jobb tengely mentén. A hagyományos ideológiák politikai témái és válaszai azonban manapság egyre kevésbé működnek, ami közhely, vagyis legalább annyira igaz, mint amennyire semmi sem következik belőle. Ideje hát új konstellációt felállítani, ami úgy ötvözi a korábbi ellentéteket, hogy magasabb szintre emeli őket, ugyanakkor merészen keresztbe is metszi egyiket-másikat, hogy újrakeretezze a konfliktus–konszenzus lehetőségeket.
»Konzervativizmus« – a jobboldaliság gyermetegsége
Vegyünk egy nagy lélegzetet, és mondjuk ki a régóta érlelődő fölismerést: a francia forradalomtól a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatásokig tartó kerek kétszáz év (1789–1989) uralkodó ideológiái, azaz a liberalizmus, a szocializmus és a konzervativizmus, mindenestül a modernitás projektjei voltak, annak ellentmondásaira kínáltak válaszokat, így a polgári társadalom és az indusztrializmus termékeinek kell őket tekintetünk – régi formájukban ma érvénytelenek. Saját(os) történelmi helyzetükben jelöltek világnézeti és egymáshoz képesti relációkat, amelyek egy jelentősen más korszakban egyszerűen már nem érvényesek. A bal- és a jobboldal ezeknél tágasabb gyűjtőfogalmak, hiszen alapvető antropológiai hozzáállást írnak le, mégpedig az egyenlőség–egyenlőtlenség és a szabadság–tekintély koordináta-rendszerében, ott is a mérsékelt–radikális pólusok közötti spektrumjelleggel.
Panajotis Kondylis 1986-ban írva a konzervativizmusról minden joggal megállapította, hogy »a konzervativizmus egy konkrét, specifikus történelmi jelenség«, vagyis egy adott korhoz kötött, nem általános eszmei-politikai tényező. Ez alatt azt értette, hogy a 18. századi felvilágosodás, a francia forradalom és az ahhoz kapcsolható politikai, gazdasági, társadalmi és ideológiai események ellenmozgalma volt, és bár bír annál általánosabb ontológiai-antropológiai jellemzőkkel, a konzervativizmus, mint konzervativizmus, időhorizontja igencsak behatárolt. Ha van is általában vett, öröknek tételezhető Konzervativizmus, akkor annak csak időleges szakasza az a konzervativizmus, amely kitüntetetten a felvilágosodás és a francia forradalom ellen hadakozva forradalomellenes vagy egyenesen ellenforradalmi jelleget öltött.
A görög gondolkodó esszéje végén ennél erősebben is fogalmaz, és azt írja, hogy mint ideológia, a 18. század végi, 19. század elejei konzervativizmus az addig uralkodó csoportok hatalmának megtartását védelmezte, mégpedig az állam és egyház elválasztása és a gyáriparnak a mezőgazdaság fölébe kerekedése ellenében, vagyis a szekuláris indusztrializmus – vereséget szenvedett – ellenzékeként szolgált. Mint ilyen, »a konzervativizmus történelmi tartalma kimerült«, így pedig a társadalom- és eszmetörténet antikvárius érdeklődésén kívül nem tarthat számot aktuális vonatkozásra, legföljebb »metaforikus vagy polemikus-apologetikus értelemben«.
Mindez természetesen fokozottan elmondható a polgári forradalmak győztes ideológiájára, a liberalizmusra és a 19. század derekának nyugat-európai gazdasági-társadalmi körülményeinek leírásán alapuló marxizmusra (A tőke első kötete 1867-ben jelent meg), illetve az azon alapuló szocializmusra (A Kommunista Párt kiáltványát 1848-ban nyomtatták ki először).
A szorosan vett konzervativizmus, az eredeti liberalizmus és a tőrőlmetszett szocializmus voltaképpen egytől egyig a 19. század első felének, jóindulattal középső harmadának a termékei: az első története befejeződik a polgári társadalom kialakulásával, amikor a földbirtok elveszíti jelentőségét, a másodiké a győzelmével, hiszen emancipációs projektje ezzel véget ér, a harmadiké pedig az ellene való lázadásainak leverésével (a párizsi kommünt 1871-ben számolták föl brutálisan). Konzervatív áramlat, liberális rend és szocialista mozgalom természetesen utána is van, sőt a 20. században mindegyik másodvirágzását éli, de ez már nem az eredeti formában, sőt tartalommal történik, hogy az elmúlt harmincöt év politikai-ideológiai formációt már ne is hasonlítsuk hozzájuk.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az elnökség, mint 2011-ben, most is kiválóan teljesített, de csak zárt ajtók mögött kapott bárminemű elismerést, pedig számos, a legfelső politikai szinten elért eredménnyel büszkélkedhet.
Nyitókép: Louis FOUCHERAND / AFP
Több fontos területen lehet komoly változás.
Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője szerint a magyar közoktatás képes a nemzetközi tudományos csúcsteljesítményekhez szükséges alapokat megteremteni, és kiválasztani a tehetségeket.
Kuminetz Géza katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora jelentkezett egy kis könyvecskével, amely a keresztény antropológiát mutatja be, vitatkoztatva azt a rivális elképzelésekkel.
A kérdés, hogy az Országgyűlés hajlandó lesz-e tudomást venni arról, hogy van nemzeti minimum ebben az országban, s megteremti-e az ezt leképező politikai minimumot. Győri Enikő írása.
Ivan Krasztev a Partizán műsorában kijelentette, hogy egy ekkora váltás „rengeteg változást” tesz lehetővé. A kérdés az, hogy mennyi időt ad magának a magyar társadalom, hogy eldöntse mit akar.
Zéró korrupció, béke és tisztelet – íme, az új társadalmi szerződés!
A konzervatív közösség számos szereplője kereste a választ a napokban.
Nem ilyen búcsút képzelt el magának…
A sokszor „feljelentőemberként” emlegetett Tényi bejelentése mentén ismeretlen elkövető ellen nyomoz a hatóság.
