Az év, amikor a világ választott: körkép 2024-ről
Az emberiség történelme 2024-ben sem ért véget. Szerencsére. A változások azonban drámaiak, világrendünk recseg-ropog, s az év végén is látszik: senki nem tudhatja biztosan, mit hoz a közeljövő.
Az elnökség, mint 2011-ben, most is kiválóan teljesített, de csak zárt ajtók mögött kapott bárminemű elismerést, pedig számos, a legfelső politikai szinten elért eredménnyel büszkélkedhet.
Nemrég három egyetemi szakkollégium diákjait fogadtam Strasbourgban az Európai Parlamentben. Az egyik lány regisztrálásakor vettük észre, hogy 2004. május 1-jén született. Egyidős tehát a magyar EU-tagsággal. Felnőtt, érett személyiség, akit érdekel, mi történik az uniós intézményekben. Meg akarja érteni a világot, és tele van kérdésekkel. Ez így természetes, hisz gondolkodó lény. Két évtized már elég hosszú idő, kötelez a számvetésre, ahogy az év vége is, hogy áttekintsük, mi minden történt velünk idén.
Ami geostratégiai értelemben leginkább meghatározta az évet, az a két háború a kontinens keleti felében és tőle délre. Európa – kimondani is rossz – megszokta az ukrajnai vérengzést, ahogy a közel-keleti forrongást is. Az előbbinek lassan három, az utóbbinak másfél éve nem sikerül véget vetni, s Európa egyre megosztottabb a hogyan tovább kérdésében. Az EU békeprojekt – mondtuk mindig büszkén, ma azonban a tűzszünet és a béke mielőbbi elérése Ukrajnában nemhogy nem élvez egyöntetű támogatást, hanem szitokszónak számít. Pedig ez nem egyenlő az agresszor és az áldozat összemosásával. Már túl sok idő telt el ahhoz, hogy ne volna kötelező az eddigitől eltérő stratégiát keresni. Kár, hogy a magyar erőfeszítések – hogy legalább karácsonykor ne szóljanak a fegyverek – nem vezettek eredményre.