Lássuk be, van olyan, aki a jól fizető állásért cserébe egy kicsit nagyobb tűréshatárral kezeli az efféle „motivációt”. Az a néhány megjegyzés? Apróság! A munkahelyi hangulat? Feláldozható. Az önbecsülés? Ugyan már, ki foglalkozik ilyesmivel, amikor a bankszámla szépen gyarapszik?
A legszebb az egészben, hogy a Tisza Párt EP-képviselői látszólag mindezt természetesnek tartják. Magyar Péter nemcsak sérteget, hanem ezt nyíltan és következetesen teszi.
És ez, úgy tűnik, a legnagyobb erény ebben a politikai közösségben.
Mert aki „koherens”, az bármit megengedhet magának – még azt is, hogy a saját csapatát romba döntse egy-egy jól irányzott szóval.
Az üzenet világos: ha elég magas a fizetés, akkor bármilyen sértést el lehet viselni. És ez a Tisza Párt új mottója lehetne: „Tűrj és gazdagodj!” Mert mi mást mondhatnánk arra, amikor valaki örömmel tűri, hogy a főnöke nyilvánosan megalázza – csak azért, mert a bankszámlán a számok egyre csak nőnek?
Szóval Tarr Zoltán és társai példamutató alázattal viselik a sértéseket.
Lehet, hogy „agyhalottaknak” nevezték őket, de legalább jól meg vannak fizetve érte. És a mai világban mi kell még? Méltóság? Tisztelet? Ugyan már, az nem szerepel a számlakivonaton.
A történet tanulsága?
Ha vezető vagy, próbáld meg elkerülni, hogy a saját csapatodat nyilvánosan földbe döngöld – főleg, ha aztán ugyanazoktól az emberektől vársz támogatást a következő politikai csatározásban. És ha mindenképpen szükséged van egy kis drámára, akkor legalább győződj meg róla, hogy nincsenek bekapcsolva a mikrofonok.
Másrészről:
ez a magyarázkodás sokkal hihetőbb, mint az, hogy a mesterséges intelligencia gyártotta volna a hanganyagot a Karmelitában.