„Minősíthetetlen! Így nem marad más...” – kifakadt Nógrádi György Biden végzetes döntésén

2024. november 20. 11:29

A biztonságpolitikai szakértő szerint egy út maradt.

2024. november 20. 11:29

Nyitókép: Nógrádi György szerint Bidenék a Trump által szorgalmazott békét akarják megakadályozni. Fotó: Youtube/képernyőfotó

 

Miután az Egyesült Államok engedélyezte Ukrajnának a nagy hatótávolságú, ballisztikus rakéták bevetését, az ukránok pedig éltek is a lehetőséggel, egy lépéssel közelebb került a világ a totális háborúhoz. Ennek fényében nem meglepő, hogy

az amerikaiak bezáratták a kijevi nagykövetségüket és evakuálják az ott dolgozókat, hiszen nem tudni, mikor érkezik és milyen mértékű lesz Oroszország válaszcsapása. 

Ezt is ajánljuk a témában

Vlagyimir Putyin korábban jelezte, ha az ukránok bevetik az amerikai rakétákat, akkor nem marad el az elrettentő válasz, az atomcsapást is említette.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a jelenlegi, pattanásig feszült helyzetről az amerikaiak tehetnek: „Ha Joe Biden két évvel ezelőtt meghozta volna a döntést a most bevetett rakétákról, abban lett volna logika. 

Jelen helyzetben ennek a döntésnek nem az a fő oka, hogy Oroszországot gyengítsék, hanem, hogy Trump beiktatását nehezítsék. Trump meghirdette, hogy 24 órán belül békét teremt. A mostani amerikai lépés célja, hogy ezt a békét megakadályozza”

– fogalmazott Nógrádi György, aki szerint egyenlőre lehetetlen megmondani, hogy mi lesz az oroszok válasza.

„Az, hogy mindezt az Egyesült Államok megcsinálta az új elnök beiktatása előtt hatvan nappal, minősíthetetlen. Így nem marad más, az eljövendő hatvan napban el kell kerülni a világháborút!” – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő. A válaszcsapás mértékével kapcsolatban Nógrádi elmondta, többféle javaslat van: „Medvegyev közölte, ha Biden meg akar halni, miért viszi magával az egész emberiséget? Az egyik orosz katonai szakértő pedig azt mondta, robbantsanak a brit és a francia partok előtt. Mivel amerikai rakétákról van szó, nem lehet Európában választ alkalmazni, Ukrajnában viszont bármi lehet” – fogalmazott Nógrádi. Felvetjük, előfordulhat-e, hogy Putyin beváltja a fenyegetését és taktikai atomfegyvert vet be Ukrajna területén?

Ezt is ajánljuk a témában

 „A taktikai atomfegyver húsz négyzetkilométeren semmisíti meg a földi létet. De ennek a bevetésén nagyon el kell gondolkozni, főleg azon, mi értelme egyáltalán, de erről Putyin dönt majd”

– válaszolt Nógrádi, aki szerint látni kell, Ukrajna csődhelyzetben van: „Jövő évre a költségvetésük 56,6 százaléka katonai kiadás, ennek jelentős részét pedig majd ellopják. Azt is közölték Kijevben, hogy Ukrajna csak úgy marad működőképes, ha újabb 38,4 milliárd dollár külföldi támogatást kap. Biden viszont csak január 20-ig tud pénzt küldeni.” Nógrádi szerint nincs más lehetősége a világnak: el kell kerülnie, hogy Trump beiktatásáig kirobbanjon a harmadik világháború. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2024. november 20. 22:02
Szerintem ettől megfontoltabb putyin,minthogy kijevre atomot dobjon.Egyrészt mert ott is lehet támogatója.Másrészt inkább figyelmeztetésnek a thermobarikus bomba épp elegendő. Viszont messzeb pl london stb. nem kizárt hogy kapni fog,ha beindul az atommal,+ egy kettő város. Azt ők tudhatják. Viszont akkor tisztába kell lenni oroszok is fognak kapni. A sok ukrán támogatás helyett a megfelelő eus védelemre illett volna koncentrálni és ami kevésbé àrtalmas a diplomáciára ,békére kellett volna törekedni.Jobb eggyel több semleges üzleti kommunista ország,mint egy ellenfél/ellenség.
nitsahon
2024. november 20. 21:36
Kijevi ismerősöm szerint szerint az USA kijevi követségén tartózkodnak azok az amerikai szakértők, akik CÉLRA VEZETIK az Oroszországra CSAPÁST MÉRŐ ESZKÖZÖKET...
Akitlosz
2024. november 20. 19:41
Az amerikaiak Belgrádban "véletlenül" lebombázták a kínai nagykövetséget. Hasonló véletlenül megtörténhet az amerikai nagykövetséggel is Kijevben. Minden amerikai nagykövetség kémközpont. - Miért nincsenek Washingonban puccsok? - Azért, mert ott nem működik amerikai nagykövetség. / haiti vicc /
Héja
2024. november 20. 17:33
Alapos, jó, egyben fenyegető érvek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!