Nógrádi György elárulta, mit gondol Pressman jövőjéről (VIDEÓ)

2024. november 07. 15:16

A különböző közösségi média felületeken egyre többen küldik már a nagykövetnek a Reptér című dalt.

2024. november 07. 15:16
Annual Pride March Held In Budapest, Hungary

Fotó: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Nógrádi György volt az Ultrahang vendége, ahol az amerikai választások kapcsán David Pressman nagykövet jövője is szóba került, mondván, a különböző közösségi média felületeken egyre többen küldik már neki Korda György Reptér című dalát.

Nógrádi elárulta: 

ha fogadni kéne, akkor 100 az 1-hez merne fogadni, hogy David Pressman nem marad.

Ez teljesen egyértelmű” – tette hozzá. 

Mint elmondta, az lesz a várható menetrend, hogy január 20-tól jön majd el az új elnök ideje, akinek először kormányt kell alakítania, külügyminisztert kell kineveznie, majd a külügyminiszter kiválasztja a helyetteseket, és csak ezután jönnek majd a nagykövet cserék.

Mint azt a Mandineren is megírtuk a nagykövet a választások után tartott eseményén olyan beszédet mondott, 

amelyben magát abszolút pártatlanként tüntette fel a Magyarországon folytatott elmúlt pár évi tevékenysége kapcsán. 

Informátorunk szerint közben viszont ilyenekkel tűzdelte tele mondandóját: sok európai amerikai nagykövetség lemondta a hagyományos ünnepségeit, mert attól tartott, hogy kínos lesz; „de én azt gondoltam: az Egyesült Államok nagykövete vagyok Magyarországon, szóval eléggé hozzá vagyok szokva a kínossághoz”.

Azt is mondta a nagykövet, hogy Orbán hazárdjátékot játszott a magyar-amerikai kapcsolatokkal, főleg azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök többször jelezte, akkor fog megoldódni sok probléma, ha Amerikában politikai változás áll be.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2024. november 07. 17:55
Az ember saját magának hazudik a legnagyobbakat: Pressman el is hitte, hogy ő pártatlan. Ugyanúgy, ahogyan a liberális sajtó is azt hiszi, hogy független.
Válasz erre
2
0
Salitis
2024. november 07. 17:37
Ne legyünk naívak! Ha ennek a szerencsétlennek a nevét sem tudnák, úgy végig lapította volna azokat az éveket, amikor irritálni próbált minket, akkor is haza hívnák, ha volna egy hungarofil támogató Trump táborában, aki a budapesti nagyköveti székért invesztálta Trump kampányát. Így persze mi is alig várjuk, hogy elhúzza a belét, de ez nem rajtunk múlik.
Válasz erre
2
0
titi77
2024. november 07. 17:08
mehet haza a kancsó a férjével/feleségével együtt.
Válasz erre
3
0
Treeoflife
2024. november 07. 17:03
Azt hitem, hogy valami újdonsággal szolgál Nógrádi úr. Ez egyszer ez elmaradt - pedig kedvelem, annak ellenére, hogy tudom, nem mindenki van ezzel így. Amit mond, azzal teljes mértékben egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy Trump előző regnálása végén az általa küldött nagykövet elég gyorsan visszautazott a váltás közeledtével. Ez a széllel bélelt miért nem tudja ugyanezt megtenni magától? A helyében rendkívül kényelmetlenül érezném magam, és nem lennék ellene, ha sok magyar társadalmi szervezet, tenne is még ennek érdekében. Azt megértem, hogy a Kormány nem küldheti haza, mivel az egy diplomáciai "esemény" lenne, és sok a két ország közötti üzleti-gazdasági kapcsolat egy ilyen lépés ellen - ezt nem tehetjük meg.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!