ELTE-botrány: Nem Orbán Balázs az első, akinél önellentmondásba keveredett Polyák Gábor

2024. november 19. 19:32

Kicsoda az ELTE docense, aki Orbán Balázs politikai szerepvállalása miatt nem adna neki doktori címet? Porté.

2024. november 19. 19:32
Polyák Gábor

Nyitókép: ELTE

„Erkölcsi összeférhetetlenség” miatt ketten nemmel szavaztak, egy személy pedig tartózkodott az ELTE doktori tanácsának tagjai közül, amikor Orbán Balázs doktori eljárás megindítására irányuló kérelméről szavaztak – számolt be az ELTE legújabb botrányáról a Mandiner.

Ezt is ajánljuk a témában

A miniszterelnök politikai igazgatója ugyanis az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje is egyben, ahová a megfelelő képzés után „A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései” címmel nyújtotta be disszertációját.

Szakmai szempontból rendben volt Orbán Balázs doktori disszertációja, de politikai okokból mégis az elkaszálása mellett szavaztak az ELTE-n, amelynek tanszékvezetője önmaguk „arcon hányásáról” posztolt, amiért Orbán Balázs egyáltalán náluk doktorizhat.

Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője meg sem próbálta eltitkolni, hogy Orbán Balázsnak politikai szerepvállalása miatt nem adna doktori címet az ELTE-n. Noha Polyák korábban többször is felszólalt a hatalmi ágak szétválasztása és a véleménynyilvánítás fontossága mellett. Munkáltatója, az ELTE, közleményben határolódott el megnyilvánulásától, de többen is kiálltak az elmúlt napokban Orbán Balázs mellett.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Polyák Gábor többször is súlyos önellentmondásba keveredett, most is erről van szó – mutatott rá az ELTE docensének portréja kapcsán a Transzparens Újságírásért Alapítvány. Elemzésükben rámutatnak: 

Polyák saját doktori disszertációját akkor védte meg a Pécsi Tudományegyetemen, amikor kutatásvezető volt a Gazdasági Versenyhivatalnál a Gyurcsány-kormány idején.

Polyák tanszékvezetőként fontos aktora a magyar médiaéletnek, felelőssége van abban, hogy milyen kép alakul ki a médiáról. Ezért az alapítvány szerint fontos, hogy személyéről részletesebb képet kapjunk. Életrajzának érdekesebb eleme, hogy kutatási és oktatói pályája mellett különféle szervezeti keretek között tanácsadói szerepeket is vállalt a politikában:

  • 2003 – 2004 között a Hírközlési Felügyeletnek dolgozott, 
  • 2004 – 2005 között különböző távközlési szolgáltatók munkáját segítette, 
  • 2004 – 2007 között pedig az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézeténél vett részt a médiaszabályozás előkészítésében. 
  • 2006-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyes munkáit segítette.
  • 2007-ben a Miniszterelnöki Hivatalnak dolgozott. A kereskedelmi műsorszolgáltatás versenyjogi alapú szabályozásával kapcsolatban, illetve a nemzeti tartalmak előállításával, szerkesztésével és átvitelével összefüggő tartalmi és pénzügyi feltételrendszer kialakításában segítette a Gyurcsány-kormányt.
  • 2008 – 2009-ben az ORTT elnökének volt tanácsadója médiajogi kérdésekben. (Ebben az időben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által jelölt Majtényi László volt az Országos Rádió és Televízió Testület vezetője, aki azonban tisztségéről 2009. október 29-én, a rádiófrekvenciák elosztása elleni tiltakozásul lemondott.) 

Az alapítvány rámutatott, Polyák Gábor nem először nyilvánított véleményt politikai közéleti kérdésekben. 

Médiajoggal foglalkozó szakemberként többször hozzászólt a szólásszabadság, a médiaszabadság, valamint a véleménynyilvánítási szabadság kérdéseihez. Ezek a megszólalásai a legutóbbi nyilatkozatával ellentmondásosan hatnak. 

“Az elől nem ment meg senki téged, hogy választópolgár legyél. Mert egyszer csak 18 éves leszel. Hogy akkor legyen rá igényed, hogy ne biankó-csekkeket írj alá, hanem viták alapján, érvek alapján is – és nyilván a karizmát sosem lehet teljesen kiiktani – tehát kell, hogy szimpatikus figurák legyenek ezen a színpadon, de ne pusztán a szimpátia meg a karizma. Hanem ennél lényegesen több információ birtokában akarjál döntést hozni. Ez segít a békés egymás mellett élésnek. Ugye a demokrácia egyszerűen nem más, mint a békés egymás mellett élésnek a lehetősége. A demokrácia az arról szól, hogy négy évente nem bunkósbottal ütjük ki egymást a hatalomból, meg nem guillotine-nal oldjuk meg a hatalmi válságokat” – értekezett korábban a demokráciáról Polyák Gábor. 

Ezzel a gondolatmenettel szöges ellentétben áll Orbán Balázs doktorijával kapcsolatos Facebook-bejegyzése.

NEM ELŐSZÖR ÉRI AZ A VÁD Polyák Gábort, HOGY POLITIKAI NÉZETEIT NEM TUDJA ELVÁLASZTANI EGYETEMI OKTATÓI TEVÉKENYSÉGÉTŐL.

Miután a Pesti Srácok összefoglalót közölt arról, milyen erősen átpolitizált az általa vezetett tanszék munkája, az érintett határozottan visszautasította a vádakat, s leszögezte, hogy miközben „értelmiségi, határozott értékrendet valló egyetemi emberekként bizony politizálunk”, azonközben oktatóként, illetve egyetemi polgárként nem. 

Végezetül talán érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy Polyák Gábor 2008-ban, éppen akkor védte meg PhD disszertációját, amikor amúgy fontos tanácsadóként vállalt szerepet a  Gyurcsány-kormányzatban

 – emlékeztetett elemzésének zárásaként a Transzparens Újságírásért Alapítvány.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg Palóc
2024. november 22. 18:25
Ezek ugyan azoknak a kommunistáknak a leszármazottai, akik a Rákosi és Kádár korszakban nem engedték továbbtanulni az értelmiséget, de lazán adtak egy diplomát, akár egy lakatosnak, hogy gyárigazgatót vagy TSZ elnököt csinálhassanak belőle, mert ő "jó elvtárs" volt.
Krupp Skya
2024. november 20. 19:48
viktorkiraly 2024. november 19. 21:57 A kommentekből kiderül, hogy egy fidesznyalonc se fogta fel, mi zavarja Polyákot. Pofátlanság egy olyan intézményhez menni doktorálni, amely teljesen ki van szolgáltatva az illetőnek. Senkit se izgatna a dolog, ha a Pázmányra vagy a Corvinusra ment volna. -------- Az elvtársnak kilóg a reverendája alól az ÁVH-s bakancs csak nem Iványi adóhátralékos lelkészhez van szerencsénk.
Krupp Skya
2024. november 20. 19:43
Kádár rendszerben ilyeneket hóhérnak vagy vérbírónak használtak.
Krupp Skya
2024. november 20. 19:36 Szerkesztve
És ezek vették el nagyapám földjét. Alkotmány jogásznak néz ki, remélem ennek is hamarosan felállnak a parlamentben 1 percre az elvtársai. Az RMT re gondolok (Roller Mosó Tagozat)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!