Kifakadt a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője: a nemzetállamok leradírozása zajlik az EU-ban

2024. október 28. 10:30

A Transparencyről és az Átlátszóról írt jelentésük is szóba került a Bayer Showban a Lánczi Tamással való beszélgetésben.

2024. október 28. 10:30
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Bayer Showban

Fotó: képernyőkép

Hogy éled meg, hogy lassan bekerülsz a libsik által utált top ötbe? – kérdezte a Bayer Showban Bayer Zsolt Lánczi Tamástól, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjétől.

Megtisztelő – hangzott a válasz. Lánczi szerint az, hogy a szuverenitás ellenségei nem tekintik a barátjuknak, jó hír.

Bayer Zsolt kifejtette: Salvadorban az elnök, Nayib Bukele azzal nyerte meg a választásokat, hogy rendet fog tenni. Rendet tett a bűnözéstől súlytott országban, majd megváltoztatták az alkotmányt, hogy másodszor is indulhasson. Újra nyert. Azóta azzal támadják a Soros-birodalom lapjai, hogy a demokrácia ellensége. A New York Times-ban két professzor arról értekezett, miként kell majd ellenállni Trumpnak, ha ő nyeri a választást. Ez demokrácia? Hol a népfelség elve? – kérdezte Bayer.

Ezt is ajánljuk a témában

Lánczi elmondta:

sérti a népfelség elvét, hogy az osztrák államfő nem a választásokat megnyerő Szabadságpártnak adott kormányalakítási megbízást, de nem dolga beleszólni az osztrák belpolitikába.

„A nyugati féltekén mindenhol probléma az, hogy megpróbálják felmorzsolni a nemzeti szuverenitást, zárójelbe teszi a szavazói akaratot, és degradálja a demokratikus procedúrát – válaszolta Lánczi. – És kevés ország tud ez ellen hatékonyan fellépni. Az egyik Szlovákia, a másik Magyarország, és meglátjuk, mi történik az Egyesült Államokban. De a liberális rendszer megkérdőjelezi és lefojtja a népakaratot, és elveszi az emberek azon jogát, hogy megmondják, hogy szeretnének élni, ennek eldöntését ugyanis egy szűk elitre bízná, a kiválasztottakra.”

Lánczi rámutatott: Franciaország nyár elején fogadtak el egy szuverenitásvédelmi törvényt, ami drákói szigorúságú, és Európában számos törekvés van a szuverenitás intézményi védelmére. Törekvések vannak, de olyan nyíltsággal beszélni a globalista hálózatról, mint ahogy Magyarországon beszélünk, nem lehet, mert azt kiradírozzák a nyilvánosságból.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Bayer ezután kitért a liberalizmusra, ami eredetileg be akarta emelni a nemzet sáncai közé az onnan kirekesztett osztályokat, és létrehozni a nemzetállamot. Ma viszont a liberalizmus nem ez. 

Lánczi megjegyezte: a kultúrán belül ma woke az, ami felmorzsolná a nemzeti szuverenitást, a gazdaságban a globalisták vagy szuperkapitalisták.

Az első komoly figyelmeztető jelzés, hogy az EU ledobta magáról „a demokratikus köntöst” és „a jogállami mázat”, a 2018-as Sargentini-jelentés volt Lánczi szerint. 

Akkor ugyanis az Európai Parlament saját szabályait megszegve keresztül erőszakoltak egy „hazug, dezinformatív”, hazánkat előnytelen színben feltüntető jelentést. Vagy ott van Manfred Weber, aki azt mondta, hogy ő nem Orbán Viktor és nem a Fidesz, hanem Magyarország ellen szavazott. Ez ma már az EP jelentős részének, a Néppártnak és a kommunistáknak is a programja Lánczi szerint.

Majd Bayer felvázolta, amikor beléptünk az EU-ba, és a mai helyzet az két külön világ, a mai kondíciókkal nem biztos, hogy annyian megszavaznák a belépést, például a két királyfi szerelméről mesélő, nőnek öltözött férfiakkal és a területalapú agrártámogatások megvonási tervével. 

De azt mondják nekünk, hogy mi nem fogadjuk ez európai értékeket.

Ezek sosem voltak európai értékek, és most sem európai értékek, egyébként az európai emberek sem vallják ezeket az értékeket, ez egy szűk elit mentális készlete

 – hangsúlyozta Lánczi Tamás. Szerinte 2008 után siklott ki a projekt, a válsággal megroppant az EU gerince, és elvesztette a hatalmat saját maga fölött. Jelenleg az összes nemzetállam leradírozása zajlik az EU-ban. A területalapú agrártámogatások eltörlésénél többről van szó, mivel adminisztratív szabályokkal el akarják lehetetleníteni az európai élelmiszertermelést – figyelmeztetett Lánczi. Hozzátette: „Meg akarják fojtani az európai gazdálkodókat, hogy a nemzetállamok még kiszolgáltatottabbak legyenek, ne tudják megtermelni maguknak azt, amit megesznek.”

A Szuverenitásvédelmi Hivatal kiadott egy jelentést a Transparency Internationalről, amiért nagy támadásokat kapott. Mint Lánczi mondta: arra jutottak, ez egy külföldről finanszírozott, politikai nyomásgyakorló szervezet, aminek az a feladata, hogy Magyarországot külföldön lejárassa, és a Magyarországgal ellenséges politikai képződményeknek információt szolgáltasson.

Mint kifejtette: augusztusban volt egy vitája a szervezet vezetőjével (a Tranziton), aki azt is kétségbe vonta, hogy ők nemzetközi szervezet, miközben ott van a nevében, hogy „international”. A Szuverenitásvédelmi Hivatal azért foglalkozott a Transparencyvel, mert írtak egy árnyékjelentést, ami hozzájárult ahhoz, hogy 2022-ben hazánk ellen az EU elindította a hetes cikkely szerinti eljárást. De ez az árnyékjelentés nem nyilvános, és a Szuverenitásvédelmi Hivatal elkérte tőlük, de nem adták oda. Brüsszelhez is fordultak, de ők sem válaszoltak. 

Ezt is ajánljuk a témában

Márpedig a magyaroknak joguk van tudni, hogy milyen jelentések alapján hoznak róluk döntéseket 

- hangsúlyozta Lánczi Tamás.

Az indoklásuk az, hogy mivel őszerintük a szuverenitásvédelmi törvény alkotmányellenes, ezért nem adják oda – tette hozzá. „Morálisan ugyanis a magyar törvények és a magyar állam felett érzik magukat. Ezért nem kell nekik saját maguk szerint engedelmeskedni a magyar törvényeknek és a magyar államnak.”

Lánczi még elmondta: az Átlátszóról is írtak egy jelentést, ők is szállítottak a Sargentini-jelentéshez dezinformációkat. Majd folyamatosan feltárják ezeket a szervezeteket, amelyekből van jó néhány, de jól megrajzolható az a külföldről finanszírozott, politikai nyomásgyakorló kör, ami Magyarország ellehetetlenítésén dolgozik. 

 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

Mik az európai értékek? Kibékíthető egymással egy progresszív és egy konzervatív Európa?


 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Massimiliano Prospero dArco
2024. október 28. 11:46
találja már ki mit beszél össze-vissza ez a mocsadék ávh-s….
Dixtroy
2024. október 28. 11:40
" Majd folyamatosan feltárják ezeket a szervezeteket, amelyekből van jó néhány, de jól megrajzolható az a külföldről finanszírozott, politikai nyomásgyakorló kör, ami Magyarország ellehetetlenítésén dolgozik." Aztán kiszínezitek? Ne rajzolgassatok, hanem büntessétek agyon és basszátok ki ezeket a tetveket.
auditorium
2024. október 28. 11:00
Kivülről érkeznek támadások a jobbos szuverenista kormányok- pártok ellen. Médián keresztüli lejáratás, újabban cybertámadás, kémkedés családtagok anyagi helyzete körül, tüntetések szervezése, sztrájkok hirdetése turista csúcsidőkben, gyújtogatás, fenyegetés. A globalisták terve az Eu-i Egyesült Allamok multikulti társadalma, a cannabis legalizálása. majd jön a Fentanyl, még szabadabb abortusztörvény, genderelméletek tanitása minden egyetemen, ennek alkalmazása már óvodától kezdve, "cancel culture", szobrok ledöntése és vörös festékkel bemázolása, nyitott külső határok, idegen szekták beáramlása a judeo-keresztény kultúra meggyengitésére. Ez már folyamat, elég más nyelveken is valós hireket olvasni. NEM véleményhireket.
contractor-2
2024. október 28. 10:58
Az a nagy helyzet, hogy Orbánt is bármikor kenyérre lehet kenni. Egy vacsora Párizsban Macron-nal, egy Berlinben Scholtz-zal és Orbán máris besétál az összes csapdába amit neki ástak, de sokszor még segít is kiásni a csapdát saját magának. Olyan kisebbségi komplexusa van, ami nem igazán teszi őt alkalmassá a miniszterelnökségre és így sok kárt csinál magának is és az országnak is. Érdemes a testbeszédét és a kényszeredett mosolyát figyelni amikor sokkal erősebb politikussal tárgyal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!