Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Még a papíron a tanárok és mentorok továbbképzését szolgáló összegek is a portál vezetőinél és szerzőinél kötöttek ki – áll a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésében.

Közel kétszázmillió forintnyi amerikai kormányzati pénzhez jutottak a Telex.hu újságírói – közölte Lánczi Tamás a Facebook-oldalán.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke ismertette, hogy a szervezete által megismert dokumentumok rögzítik, hogy

a Telex Akadémia elnevezésű projekt az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumához tartozó Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyek Hivatala (DRL) által biztosított mintegy 740 ezer dollár (mintegy 245 millió Ft) támogatásból valósult meg.
A pénz túlnyomó része a Telex újságírói számára lett kifizetve – hangsúlyozták.
A bejegyzésben Lánczi részletezte a hivatalos pénzügyi kimutatást is. E szerint
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a posztot azzal zárta, hogy a dokumentumok szerint tehát az amerikai külügyminisztériumi pénzek jelentős részét valójában a Telex vezetőinek és újságíróinak bérére költötték.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Nyitókép: Lánczi Tamás Facebook-oldala