Jelentős változás előtt áll a MÁV: 2000 kilométer pálya újul meg

2024. október 03. 17:39

Kiderült, hogy ezen program magyar forrásból és az Európai Beruházási Banktól várt hitelből valósulna meg.

2024. október 03. 17:39

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Varga György

„Újra a vasútra került a magyar közlekedéspolitika egyik fókusza, de ez kétarcú helyzet, mert egyszerre kihívás és lehetőség is” – közölte Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára a tárca vasútfejlesztési terveinek ismertetésekor – írja a Világgazdaság.

Mint a tárca illetékese a V-Híd Magyar Vasút konferencián kifejtette, részben indokoltan van a közlekedés politikai viták kereszttüzében, és kétségtelen, hogy hozzá kell nyúlni a területhez.

Ám sokan elfelejtkeznek arról, hogy gyorsforgalmi úthálózatunk viszont olyan ütemben fejlődött, hogy e téren elérte a legfejlettebb nyugati országok szintjét.

A hazai kötöttpályás és közúti fejlesztések közötti aszimmetria oka fő oka az, hogy a korábbi évtizedekben minden megyeszékhely saját gyorsforgalmi kapcsolatért lobbizott, a kormány pedig eleget tett ennek az elvárásnak. A kor szelleme azonban megváltozott elsősorban a környezetvédelmi megfontolások és az üzemanyag drágulása miatt.

Az új konszenzus a vasútfejlesztés mellett alakult ki.

Új együttműködésre van szükség az érintettek között, amihez az akarat megvan, a források mixe viszont nem megfelelő, elsősorban az uniós források visszatartása miatt. Csepreghy Nándor emlékeztetett: egy olyan ország nem szankcionálhatja a közútfejlesztést, amelynek GDP-ja erősen az autógyártáshoz kapcsolódik. Mindazonáltal most a vasútfejlesztésnek kell előtérbe kerülnie.

Érkezhet hitel az Európai Beruházási Banktól

Ezen program magyar forrásból és az Európai Beruházási Banktól várt hitelből valósulna meg. A kormány már beadta a banknak a hitelkérelmét, hónapokon belül döntés várható. A lap arról is beszámolt, hogy ez része lesz a teljes, 10 milliárd eurós, átfogó fejlesztésnek,

amelynek első szakaszában közel 2000 kilométer pálya újul meg, 119 kilométeren megszűnnek a lassújelek és korszerű forgalomirányítást vezetnek be.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta: olyan pontokon lesz beavatkozás, amelyeknél az intézkedésektől multiplikátorhatás várható.

Az akciótervben megfogalmazott sürgősségi lépések főleg járműbeszerzéseket jelentenek: használt nyugati személykocsik vásárlásról van szó.

Már elindult a vasút megújulása

A Világgazdaság bemutatta, hogy a MÁV átszervezése során fel kell számolni a közlekedési párhuzamosságokat, és érvényt szerezni a szinergiáknak. 2025 januáról létrejön az egységes nemzeti közlekedési vállalat, amely pályavasúti, személyszállító, és személyszállító szolgáltató egységből áll. Tevékenységét a MÁV Zrt. fogja majd össze. Az új MÁV Személyszállító Zrt. létrejötte mellett azonban megmaradnak az eddigi márkanevek, azaz a MÁV, a Volán és a HÉV. Az integráció célja nem létszámcsökkentés, hanem a hatékonyságnövelés – szögezte le Csepreghy Nándor.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000103
2024. október 03. 20:53
🍓 ️ ­­­É­r­­­t­­é­k­­e­­l­­­d­­ ­­a­­ ­­­s­z­e­­x­­­i­­­ ­p­u­­­n­c­­­i­­m­­­a­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­.­𝐗­­𝟏­­­𝟖­­.­­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
BBrutus
2024. október 03. 20:49
Ezt az egész MÁV-ot le kellene törölni és újra tervezni. Járási székhely alatt nem kell vonat. Busz kell, ami ráhordja az utasokat. Járási székhely és megye székhely között 120 km/ órás vonatokat beállítani. Megye székhely és Budapest között 200 km/ órás vonatokat. Tiszta, igényes modern szerelvényekkel. Ez után összeadni, hogy ennek mi a működési költsége és azt szétteríteni az utasok között. És mindenkinek kelljen fizetni. Mert az ingyen, az valahol valakinek nagyon drága lesz. Ha ez nem megy, akkor csak maszatolás lesz megint, de jól működő MÁV nem.
nemecsek-3
2024. október 03. 19:56 Szerkesztve
Biztos nagyon jó, hogy tízmilliárdokért felújítanak, de engem sokkal jobban érdekelne, ha nem kellene átszállásnál félórákat várni a következő vonatra mert a menetrend szerinti csatlakozást menetrendszerűen lekési a vonat. Különösen ha az az aznapi utolsó vonat volt. Nem egyedi esetekről van szó. A MÁV egy huszárvágással segített a problémán, a csatlakozást eredendően a következő vonatra írta át, befogta mindenki pofáját. A 70-es években 2 órán belül Budapestre ért a vonat 120km-ről. Ma sok százmilliárdos korszerűsítések után a menetidő 2 és fél óra ...... csak gratulálni tudok, sikerült az irdatlan pénzek elköltésével alulmúlni az 50km/h sebességet. Persze a pálya olyan rettenetesen korszerű, ezért nagyon drága mert ezen a vonatok majd húúú 160-al mehetnek. Hogy Aszód-Budapest között ez mi akart lenni nem tudom, mert a pálya nyomvonala totál alkalmatlan erre a sebességre. Az időt ugyan új szerelvényeken tölthetem gyönyörködhetem benne jutalmul plusz fél órát alkalmanként
talpas07
2024. október 03. 19:17
8000 km-hez képest ez a negyede. Nem hangzik rosszul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!