A PDSZ „tiltakozik, tehát van” – épp csak a létük értelmére nem derült még fény
Bármit dönt a kormány, a PDSZ cöcögő hangvételű közleményt fog kiadni róla, hogy ez így nem jó, minden legyen úgy, ahogy ők mondják. Vizvári Soma írása.
Jó, a diák ne mobilozzon, de a tanárt miért korlátozzák ebben? Nos, ez a felvetés könnyen bekerülne egy „Tíz mondat, amellyel csökkentheted a tanári szakma presztízsét” című összeállításba.
(Nyitókép: képernyőfotó)
A becsöngetés örömére cikkben fordult Balatoni József „Jocó” bácsi a WMN közönségéhez, „Ezekre a taposóaknákra számíthatsz a tanévkezdés káoszában” címmel, izgatottan láttam is neki az olvasásnak:
na, végre egy sztárpedagógus összeszedi, mi minden csúszhat félre.
Hogy (hacsak nem toporzékol érte) semmiféle különangolra nem kell beíratni a kiskamasz Marcit ahhoz, hogy vigye valamire az életben; hogy bár Emma irtó cuki lenne balettruhában, és az Instán is sokat hozna (szigorúan hátulról fotózva!), talán járassuk inkább kosárlabdára, ha testfelépítése és személyisége ott nagyobb valószínűséggel segíti elő a sikerélményt és a mozgás örömének megérzését; vagy hogy figyelem, win-win alapon és visszaélés nélkül ér megkérdezni egy magát akár feleslegesnek is érző, esetleg gyerektelen megbízható ismerőst/rokont, hogy
be tudna-e néha segíteni a tanév legkivitelezhetetlenebbnek tűnő napjainak menedzselésébe
(a házi feladatban Skype-on is kiválóan lehet segíteni, például). Ilyesmik.
Ehelyett néhány valóban hasznos, bár kissé megkésett alapvető tipp után (augusztus 30-án már nemigen lehet elkezdeni a bioritmus fokozatos, lassú visszaállítását) rá is kanyarodunk az iskolai mobiltelefon-elvétellel kapcsolatos paráztatásra (lásd: „A cukorbeteg gyermekeknél mindenképpen ott kell lennie a telefonnak, hisz a szenzor küldi a mérési adatokat és jelez… akkor ők kivételek?” – igen, természetesen ők kivételek,
a vonatkozó törvény kifejezetten rendelkezik az egészségügyi célú használat engedélyezéséről),
hogy aztán kiemelt mondatként ott álljon a panasz: „Az már csak hab a tortán, hogy a pedagógusok mobiltelefon-használatát is korlátozni akarják, hogy a dolgozatok íratása közben is kizárólag az iskolai dolgokkal foglalkozhassanak.”
A felvetés valószínűleg könnyedén bekerülne egy „Tíz mondat, amellyel csökkentheted a tanári szakma presztízsét és rátehetsz egy lapáttal a káros sztereotípiákra” című összeállításba: az Aldi-pénztáros például joggal lepődhetne meg, hogy
ezek szerint máshol eddig simán volt mód munkaidőben 30-40 perces magánjellegű facebookozásokra.
De nézzük meg a mondatot részleteiben. A meglátás valami olyasmi, hogy a diákok okostelefontalanításában még csak-csak lenne valami ráció, de hogy egyidejűleg a tanárok se pörgethessék a gyerekek jelenlétében a hírfolyamokat, és még csak egy banki tranzakciót se bonyolíthassanak le, amíg a padokban folyik a munka, az már túlzás.
A felvetéssel a szerző már eleve cáfolja azt az érvet, amely szerint a rendelkezésre szükség sincs, sőt, hogy a jogalkotó egyenesen megalázó módon feltételezi, hogy létezne az országban tanár, aki „a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során” a veszélyhelyzet kivételével bármikor is magáncélból mobilozna.
A PDSZ ugyanis eddig azzal kérte ki magának a tanárokra vonatkozó korlátozást, hogy az intézkedés nem „releváns” a pedagógusok „minőségi és/vagy mennyiségi teljesítményét” illetően
– tömegesnek szerencsére valóban nem mondható az a jelenség, amikor az udvari ügyeletes annyira belefeledkezik valamely izgalmas alkalmazásba, hogy észre se veszi, mekkorát és milyen szerencsétlenül esett az egyik kisdiák, ezért pedig egy figyelmesebb kollégája kénytelen helyette (is) intézkedni; de hogy akadt ilyenre precedens, azt kár lenne tagadni.
Érthetetlen továbbá, hogyan merül fel egyáltalán egy liberális sztárpedagógusban a „Quod licet Iovi, non licet bovi” elv –
ha kimondanánk, hogy a tanár mobilozhat, amikor épp unatkozik és nem talál jobb elfoglaltságot, automatikusan védhetetlenné válna a diákok körében bevezetett mobiltilalom.
Ha a javarészt az internet előtti korban szocializálódott, őt oktató-nevelő felnőtt nem képes analóg módon lekötni magát a tanórán, akkor nyilvánvalóan nem várhatnánk el ugyanezt a még iránymutatásra és mintákra szoruló alfa-generációs kiskorútól.
Nem mintha nem lenne eleve öngól azt sugallni, hogy a tanárok számára a témazáró íratásával töltött tanórák nagyjából egyenlőek a szabadidővel, amikor gyötrelmes kényszer számukra, hogy találjanak maguknak valami iskolai teendőt, amivel foglalkozhatnak (a rendelkezés ugyanis „neveléssel-oktatással összefüggő célokra” bármely pillanatban engedélyezi a mobilhasználatot is). Ezerszer megénekelt probléma, hogy rengeteg az adminisztrációs feladat, hogy éjszakába nyúlóan kell dolgozatokat javítani és órákra készülni –
erre jön egy óvatlan mondat, és azt a benyomást kelti, mintha a tanárnak kizárólag azok a percei telnének munkával, amikor effektíve tanít.
Mintha valamiféle szerzett jog és általános gyakorlat lenne, hogy a pedagógus pénteken 10.10 és 10.40 között a Temut böngészgeti, míg a hetedik bé mondatokat elemez. Joggal kérhetné ezt ki magának lelkiismeretes pedagógusok egész sora, akik nemhogy iskolaidőben nem maszekolnak (még egy kisebb szendvics elfogyasztásához is három-négy szünetben kell ügyesen megragadniuk azokat a pillanatokat, amikor a kezük is és a szájuk is egyidejűleg szabad), de
a hétvégi csapatépítő osztályprogramot is a pihenőidejük és a saját mobil-előfizetésük igénybevételével vezénylik le.
Ha pedig valami ritka kegyelmi állapot folytán úgy adódna, hogy a pedagógusnak tényleg semmi elmaradása vagy készülnivalója nincs, a diákok tolla pedig csak úgy serceg a terem minden pontján, ahogy egytől egyig saját kútfőből és pisszenés nélkül ontják magukból a számonkért tudást, akkor már csak pedagógiailag is kiváló alkalom kínálkozna annak bizonyítására, hogy
az üres percek eltöltésének nem egyetlen módja az okoseszköz előkapása.
Nem állítom, hogy az olvasás népszerűsítése érdekében szét kellene trollkodni a témazáróírást azzal, hogy a tanerő jóízűen fel-felkacag, kezében egy figyelemfelkeltő borítójú könyvvel, de mégiscsak hozzátehet valamit a hitelességhez és a tekintélyhez, ha a nyelvtanár például passzióból idegen nyelven olvasgat, de ráadásul úgy, hogy amikor a diák oda-odasandít, látja, ahogy folyamatosan és gond nélkül halad az oldalakkal. Sőt, ha már, akkor micsoda népszerűségnövelő faktor is rejtőzhet az extra képességek megcsillogtatásában, ha
a zord Ili néni mobilozás helyett trendi zoknit kötöget, a magyartanár meg esetleg mesterien origamizik,
vagy esetleg ördöglakatokkal szöszmötöl.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Bármit dönt a kormány, a PDSZ cöcögő hangvételű közleményt fog kiadni róla, hogy ez így nem jó, minden legyen úgy, ahogy ők mondják. Vizvári Soma írása.
Kapcsolódó vélemény
Amíg az algoritmusok beszűkítenek, kénytelen az iskola tágítani a horizontot.