Nagy bejelentést tett a nemzetgazdasági miniszter: ennek a pénztárcánk is örülni fog

2024. szeptember 11. 10:28

„A magyar gazdaság fundamentumai stabilak” – jelentette ki Nagy Márton a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumának ülésén.

2024. szeptember 11. 10:28

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kedden tartotta idei első őszi, összességében pedig hatodik ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely 2023. januári megalakulása óta (a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett) a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik – jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, az AmCham Hungary és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alkotta Fórumon a tagok áttekintették a gazdaság aktuális helyzetét, kiemelt figyelemmel a magyar gazdaság teljesítményére, versenyképességére illetve a fogyasztásra ható hazai és nemzetközi folyamatokra.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte, 

az új gazdaságpolitika fókuszában az áll, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése. 

A miniszter arra kérte a gazdasági kamarákat, hogy vegyenek részt a hazai kkv-k megerősítésében és a kkv-kat célzó akcióterv kidolgozásában, amely dinamizálja és magasabb növekedési pályára állítja a nemzetgazdaságot.

Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára. Ennek érdekében 

a következő három évben nagyságrendileg évi 11-12 százalékos minimálbér-emelés várható átlagosan.

Ezt is ajánljuk a témában

 A kkv-kra vonatkozóan is célzott beruházás-támogató rendszert kell felépíteni

A közlemény felsorolta az akcióterv keretében megvalósítható programokat, mint 

  • a Széchényi Kártya Program kedvezőbbé tétele,
  • a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram,
  • a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram, a kkv-k „kifektetéseit” – külföldi beruházásait – támogató hitel és tőkeprogram,
  • a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1” Program,
  • a kkv-k digitalizációs csomagja –, 

amelynek célja, hogy minden kkv saját honlappal és email elérhetőséggel rendelkezzék, mert e nélkül egy versenyképes vállalkozás ma már gyakorlatilag nem létezhet, a vállalkozásfejlesztési uniós program, valamint a vállalati elektromosautó-támogatási program.

A nemzetgazdasági miniszter ezek mellett kiemelte, hogy a kkv-kra vonatkozóan is fel kell építeni egy olyan, célzott beruházás-támogató rendszert, mint a nagyberuházásokat támogató Egyedi Kormánydöntés (EKD).

Új kkv államtitkár is segíti majd a munkát

Nagy Márton megköszönte a kamarák folyamatos partnerségét, illetve a konstruktív párbeszédet, hiszen a kamarák képviselői javaslataikkal, visszajelzéseikkel eddig is aktívan segítették a kormány munkáját. A miniszter az akcióterv sikeres végrehajtása érdekében arra kérte a kamarák vezetőit, hogy segítsék a program megismerését és bemutatását is, annak érdekében, hogy az akcióterv minél több vállalkozáshoz eljusson.

Ennek a felelőse a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről az új kkv államtitkár lesz”

– emelte ki közleményében az NGM.

Nagy Márton hozzátette, a növekedés alapjai erősek, hiszen a magyar gazdaság fundamentumai stabilak: az infláció idei mélypontjára süllyedt, és tartósan alacsony szinten van, miközben 

a reálbérek tavaly szeptember óta tartó, közel 10 százalékos növekedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása.

 Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom hét hónapja tartó, folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az idei év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest – idézte a miniszter véleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. szeptember 13. 17:31
„A magyar gazdaság fundamentumai stabilak” Költségvetési hiány, Államadósság, Infláció. A fundamentum gránitszilárd.
skywalker-bp
2024. szeptember 11. 13:21
💪🏻💪🏻💪🏻 Ekkora lófaszt a választóink seggébe, totál hülyének nézzük őket. Kibaszott birkák, egy biankó csekket írnak alá, fogalmuk sincs, mit képviselünk, mert Péter egy szót sem szól a lényeges témákról 🤣🤣🤣 Úgy hozzuk majd a migránsokat , hogy öröm lesz nézni. Ezt ígértük Webernek is a Néppárt tagságért cserébe. Amit a Fidesz nem tett meg, megtesszük mi! Tárgyalunk arról is, mekkora rezsiár-emeléseket várnak el európai barátaink ,de erről is inkább hallgatunk. Ráér majd egy esetleges győzelem után elővenni a témát. 💪🏻💪🏻💪🏻✌️✌️✌️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Namond
2024. szeptember 11. 12:26
„A magyar gazdaság fundamentumai stabilak” – jelentette ki Nagy Márton", a futóbolond. Csak azt felejtette megemlíteni, hogy azok a fundamentumok, a direkt erre a célra hozatott homokhátsági futóhomokra épültek.
Apa1964
2024. szeptember 11. 12:22
Nem érdekelnek a lentebb hozzá szóló mindenszaristák és gdp sem! Én dolgozok, a feleségem dolgozik, van munkahelyünk [mindenkinek van lehetősége dolgozni AKI AKAR] és aránylag jó fizetésünk. Mindenre jut és még marad is pénz. A libsik idején ennek az ellenkezője volt igaz! A TÖBBI NEM ÉRDEKEL! Károghattok....szarozhattok, ikonokat rajzolhattok...ausztriázhattok...nekünk [akik melóznak] most JÓ!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!