Százmilliót gombfocira? De Kálmán bá már rivallna is rám, hogy ez szektorlabda, és lényegében igaza van. De hogy ki az a Kálmán és honnan jött a százmillió?
Nyitókép: JUNO11 Distribution
Nézem, ahogy Kálmán bá (Scherer Péter) artikulálatlanul kiabál, Csiger (Rába Roland) fenyegetőzik, Erika (Waskovics Andrea) pedig a beszédhibájával küszködve köpi ki, hogy „a p-p-p-p-póni faszát”, és arra gondolok, hogy a proli poénkodással teli, szocializmusból ránk ragadt filmgyártás szelleme még mindig itt kísért közöttünk, amin a Ewing olajtársaság százmilliós támogatása sem segít. De azért ezúttal is több minden rejtőzik a mélyben. Szerencsére.
Kálmán semmi mással nem foglalkozik, csak a gombfocival. Ha pedig szóba kerül a játék, a megnevezést kikéri magának és az elfoglaltságnak, majd egyből szektorlabdára helyesbít. Viszont tényleg annyira nem érdekli más, hogy nem dolgozik, nincs keresete, még a játékklub, az RSZK hivatalos helyiségét sem fizeti, helyette fiával, Oszkárral (Derzsi Dezső) él együtt, aki eltartja édesapját.
Most komolyan, te mennyire lennél boldog a srác helyében?
Ezt is ajánljuk a témában
Leginkább úgy ismerhetjük, mint Bobby Ewing, a Dallasból, de az Egyről a kettőre sztárja is volt, sőt ő egy ember az Atlantiszról. Interjú a Comic-Conról.
Mivel azonban a csapatnak nincs érvényes szerződése a klubhelyiségre, sikerül elbukni a játéklehetőségeket. Nem mellesleg egy jó kis veszekedést követően Oszkár az apja orvosától tudja meg, hogy a Kálmán halálos beteg. Ekkor szinte megváltásként érkezik a semmiből egy külföldi támogatás, ami félreértés, de mivel a fiú szeretné, ha édesapja a fennmaradó idejét boldogan töltené, ezért úgy tesz, mintha valóban a klubnak szánták volna az összeget. Az RSZK így megindul az Európa-bajnoki selejtezőre, a gazdag támogató (ki nem találná senki – Patrick Duffy az) pedig Magyarországra, aminek persze kisebb-nagyobb konfrontálódás az eredménye.
Valamiért nem tudjuk levetkőzni az évtizedek alatt ránk ragadt „káromkodunk és részegen kiabálunk” magyar filmes vircsaftot, ami egyszerűen mintha beivódott volna a hazai filmesek génjébe. És persze az ilyen produkciókban bemutatott karaktereknek minden esetben megvan az a fajta véleménye is, amiről viszont soha nem kérdeztük őket.
Ebben az esetben a legfőbb rivális az, aki kéretlenül is kinyilvánítja, hogy mire gondol, akár a piszoárnál állva, miszerint nem szeretek vidékre jönni… itt mindig trágyaszag van.
Ezt is ajánljuk a témában
Kis magyar valóság, kis költségvetésű, művészfilmes köntösbe csomagolva, ezúttal is csak az egyik fél verzióját meghallgatva.
És az a helyzet, hogy eleinte egyik féllel sem tudunk igazán szimpatizálni. A káromkodós, mindenféle kötelességtudatot vagy felelősséget nélkülöző bohém játékosokkal és a kutyát túszul ejtő, a játékot véresen komolyan értelmező gombfoci-gengszterekkel sem. Persze lehet, hogy nem is ez volt a forgatókönyvet író Gönye László és a rendező Vékes Csaba célja, de mivel a film végére jó érzékkel igyekeznek legalább minimálisan megszerettetni a közönséggel a karaktereket, talán csak volt valami ilyen koncepció a háttérben.
Filmes képgaléria
Mármint nem kifejezetten az 1992-es Roncsfilmből, hanem a műfajból, amit képvisel. Mert a Lepattanó is kicsit úgy indul, mint bármi a nyolcvanas, kilencvenes évekből, ami elsőre majdnem el is vette a kedvem. Aztán szerencsére sikerül némileg konszolidálni, a végére egy emberileg szerethető oldalát mutatja meg, amivel még menti a menthetőt. Az apa-fia kapcsolat, a szerelmi szál és a belelkesedő csapat tényleg zsánerfilmmé teszi a súlytalan és igazából stílustalan proli poénkodást.
Aztán mikor Szilárd (Katona László) nekiáll előadást tartani az „arany muffoknak”, miszerint „ez igazából szektorlabda… 1958. november 30-án alapították meg a szövetséget és egységesítették a szabályrendszert, többek között a gombot, azt versenylabdára cserélték – nos, ez a versenylabda, ez egy meghatározott összetettségű műanyag, alakja mindkét oldalon…”, akkor a lányok egyike majdhogynem ráveti magát, mert ugye ma már mind jól tudjuk, hogy a geekség szexi.
A Lepattanó így egy szórakoztató, szerethető filmmé válik, amin lehet nevetgélni, előhozza kicsit a nosztalgiát, de azért az év produkciójának így sem mondhatjuk. Patrick Duffy ide vagy oda, aki egyébként a kevés játékideje alatt odateszi magát, ahogy megszokott hangja, Csankó Zoltán is hozza az elvárt szintet. De a legtöbb esetben nem is a színészekkel van baj, miközben a látvány is igényes és profi.
Szerintem tényleg csak a proli humorról és a prosztó stílusról kéne lepattanni, és akkor mi is labdába rúghatunk – vagy pöckölhetünk.
A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
December 12-én új zenés magyar vígjáték érkezik a mozikba. A Hogyan tudnék élni nélküled? Demjén Ferenc slágereire épülő szerelmes, balatoni történet, amelynek fiatal tehetségek, többek között Marics Peti, Törőcsik Franciska és Ember Márk a főszereplői. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!
Függetlenként csak a lelkesedés és esetlegesen egy bőkezű támogató jelenthet megváltást, Cibulya Nikol lelkesedését pedig nem érheti kritika.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
A Lepattanó egyik fő érdeme, hogy akár egy jó Coen-filmben, egymást váltják a furábbnál furább figurák.
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
Az ABC News egy „elnöki alapítvány és múzeum” számára pengethet ki Trumpnak 15 millió dollárt.
Örülhetnek a családok és a vállalkozások egyaránt.
