Anya és apa folyton hazudik, a gyerek meg majdnem belehal

Nyitókép és fotók forrása: Mozinet

Mielőtt bárki felhördülne, ennek az írásnak korántsem célja pálcát törni mondjuk azon kisgyerekes anyák-apák fölött, akik fontosnak tartják, hogy ne csak szülőként funkcionáljanak a világban, hanem akár a munkájukban, akár bármely más területen is azt érezzék, szükség van rájuk. Annál is inkább, mert a a saját példámból tudom, milyen idegőrlő tud lenni, amikor az ember éveken át homokpogácsákat gyárt a játszótéren, és a napjai fénypontja az az öt perc, amikor kivételesen senki nem akar tőle semmit.

a kamaszkor őrületeiből visszatekintve ráadásul az első évek nyűgjei is jelentősen megszépülnek, de be kell látni és ki kell mondani, hogy sajnos nem mindenkinek megy elsőre, annak meg pláne nem, akinek amúgy sem erőssége az angyali türelem. Az igazság, legalábbis a tapasztalataim szerint, ez ügyben is valahol középen van; a szülőség, vagyis amiről én tudok nyilatkozni, az anyaság nem egyenlő sem a cukiskodó kismama-szépségversennyel, sem a teljes leépüléssel. A végletekben való gondolkodás – nonstop éteri boldogság kontra állandó teher és vesződség – éppen ennek az egésznek a könnyed, természetes átélését nehezíti meg, a nőkre és férfiakra egyaránt mindenfelől zúduló elvárások tömegével pedig sokszor nem könnyű megküzdeni.

Schwechtje Mihály új egész estés filmje, a Sünvadászat jó érzékkel nyúl bele ebbe a darázsfészekbe, és egy plusz szál bevonásával elég rétegzett ahhoz, hogy a fentieken túl is bőven adjon gondolkodnivalót. Pedig az alaptörténet nagyon egyszerű, mondhatni hátborzongatóan valóságos, annyira az, 

Az unokatestvére gyerekeire vigyázó zeneakadémista Boginak (Mari Dorottya), miközben fejben már az esti énekvizsgájára készül, csak egy pillanatra hagy ki a figyelme, ez a pillanat azonban elég hozzá, hogy a beszélni még nem tudó, másfél-kétévesforma Vilike lenyeljen egy – vagy talán kettő? – hűtőmágnest. Innentől elkezdődik egy egészen bizarr, thrillerszerű rohanás, amit látszólag könnyedén el lehetett volna kerülni a szülők értesítésével és a kisfiú kórházba vitelével. De hát mint tudjuk, az élet ennél gyakran sokkal bonyolultabb, pláne ha az érzelmek és a tapasztalatlanság az ész fölé kerekednek.

A problémát egyre kétségbeesettebben, önmaga és a Google segítségével megoldani próbáló Bogi ezért előbb szimbolikusan, majd valóságosan is elnémul. Ahogy bekapcsol benne a fővárossal éppen ismerkedő, szabálykövető vidéki jó kislányok megfelelési kényszere („mit szól a család, a szomszédok?) és a rettegés attól, hogy valakinek valahol csalódást okoz, az szintén elég ismerős lehet sokunk számára. Mari Dorottya kiválóan hozza a mindenki által irányítani próbált, a régi környezetében már, az újban még nem otthonra találó, jóhiszemű, ám éppen ezért a végletekig kihasználható karaktert, aki a környezet hazugságaira válaszul csak egyet tehet: 

A Sünvadászat ugyanis a túlterheltség mellett – a huszonévesekét ugyanúgy érintve, mint a munka-gyerek-háztartás-házasság négyszögletében több-kevesebb sikerrel zsonglőrködő idősebb korosztályét – a hazugságok sokszínűségét állítja a középpontba. Mert ebben a sztoriban, a kőkeményen őszinte kislányon, Lujzin kívül, tulajdonképpen mindenki hazudik. Másnak is, de leginkább és a legdurvábbakat önmagának. 

A hazugságok nagymestere az éppen válságban lévő szülőpár Tamás (Polgár Csaba) és Zita. Utóbbit Jakab Juli játssza remekül; egyszerre ellenszenves és szánandó a minden fronton való helytállásban lassan elvérző feleség szerepében. Szép pillanat, amikor a káosz közepén hangosan is kimondja, milyen hülye homokvárakra próbálja építeni az életét, amikor görcsösen kapaszkodik a karrierjében és az anyaságában is tökéletes, laza nagyvárosi nő 21. századi mítoszába.

Mindeközben finom világnézeti ütközések is felvillannak például annak megvitatásakor, mikor jó egy házasság, és meddig van értelme benne a szabadságharcnak. A galériás jelenet ugyancsak messze túlmutat önmagán: a kurátorként dolgozó Zita és a Svédországban élő, kivételesen itthon is kiállító magyar művész ingerült összefeszülésében kicsiben ott vannak a nagy árkok is.

A Sünvadászat azonban nem merül a szükségesnél mélyebbre a társadalmi kérdésekben, hanem a felszínen mozogva, igen naturalista módon mutatja be, 

Azt nem állítanám, hogy meghozza a kedvet például a gyerekvállaláshoz, de azt sem, hogy bárkit lebeszélne róla; a lényeg nem is ez, hanem hogy az életben nincs olyan döntés, aminek ne lenne ilyen vagy olyan következménye. Egy picivel több humor ugyanakkor nem ártott volna, így a végére túl kellemetlenné és nyugtalanítóvá válik a folyamatos szembesítés.

Sünvadászat – magyar filmdráma, 2025, Rendezte Schwechtje Mihály. Február 13-tól országszerte a mozikban.