Te mit tennél meg egy gyerekért? – erre a kérdésre ad sajátos választ egy új magyar dokumentumfilm

Nyitókép és jelenetfotók: Good Kids Production
 

Heni csinos harmincas nő, aki egy kis magyarországi faluból indulva, a saját erejéből küzdötte fel magát sikeres látványtervezővé. Ráadásul évek óta Európa egyik legmenőbb városában, Barcelonában él, miközben a magyar gyökereitől sem szakadt el; rendszeresen hazajár anyukáját és a nagyszüleit látogatni, akikkel a távolság ellenére intenzív és szeretetteljes a kapcsolata. Látszólag minden klappol tehát az életében, ezért ahogyan ő, úgy a történetébe belecsöppenve mi magunk sem igazán értjük, a rengeteg személyes és virtuális próbálkozás ellenére miért nem talál párra. 

Pedig Heni nagyon szeretne már megállapodni. És nemcsak azért, hogy ne legyen egyedül, 

Ezért egy ponton úgy dönt, már csak a kora miatt sem várhat tovább, és ha a hagyományos úton nem megy, akkor egy szokatlanra lép; az egyszerűbbnek tűnő spermadonoros megoldás helyett, „egy gyereknek apa is kell” címszóval partnerszülőt keres maga mellé. Előbb egy erre szakosodott ügynökség online applikációján keresztül próbálkozik, de miután itt nem jár sikerrel, végül egy barátnője jó ismerősével, a nála jó pár évvel idősebb, ugyancsak Barcelonában élő orosz Andrejjel köt szó szerint üzletet. Aki egyébként homoszexuális, de ez csupán utalásszerűen említődik meg, mintegy garanciaként arra, hogy a néző biztos legyen benne, később lesz itt semmiféle romantikus összeborulás.

Ezt az atipikus, dilemmákkal és hullámvölgyekkel is bőven tarkított szülővé válási utat kíséri végig Czira Sára és Nagy Eszter dokumentumfilmje, Heni döntésétől az Andrejjel közös kisfiuk megszületésén át e hármasban töltött kezdeti hónapokig. És ahogyan az életben általában lenni szokott, megállapodás és előre kikötött szabályok ide vagy oda, semmi nem megy olyan egyszerűen. Kivéve a teherbe esést, mert az az első lombiknál összejön, ám utána mindkét félnek meg kell küzdnie előbb a saját környezete reakcióival, majd azzal, 

Érdekes nézni azt is, hogy Heni és Andrej pont úgy civakodnak ezekben a hetekben a munkamegosztáson, mint ahogyan jó néhány „átlagos” házaspár teszi ezt, tanulva az új helyzetben való mindennapi létezést.

A Cabin Pressure érdeme, hogy az egész fenti folyamatot nagyon őszintén megmutatja, miközben nem propagál és nem ítélkezik. Sem Heni és Andrej a föld egyes részein már nem is olyan ismeretlen családmodell-kísérlete, sem a hagyományos mód, sem az egész sztorit végigkísérő elhallgatások és féligazságok felett; Andrej családja például úgy tudja, a gyerek „normális” házasságba érkezik, ahogy Heni sem tartja fontosnak beavatni nagyon szeretett, idős nagyszüleit a részletekbe. 

A tabukat – sugallja mindez – nem kell mindenáron megdönteni, ha azzal szükségtelen fájdalmat és aggódnivalót okozunk a számunkra fontos embereknek, akiknek szintúgy megvan a maguk mélyen átélt igazságai. A baba születése úgyis mindent felülír, ahogyan azt a falusi keresztelési jelenet nagyon szépen szimbolizálja, és nagyjából e ténynek a rögzítésére koncentrál a film is. Aminek így ugyanaz az az előnye, mint a hátránya: a túlzott fókuszálás miatt a nem kevésbé érdekes mellékszálak hamar elhalnak.

„Biztos velem van a baj, rosszul csinálok valamit, hogy senki nem akar velem komolyabban együtt lenni”, sírja el magát például egy megrendítő jelenetben Heni, 

Így viszont maradt egy egyéni sors bemutatása, ami után azért bőven akad min gondolkodni. Többek között azon, hogy, amiként szintén Heni teszi fel a kérdést az anyukájának, legyen-e az embernek bármilyen párkapcsolata csak a párkapcsolat kedvéért. És mi a jobb? A környezet felől érkező elvárások egyre szűkülő „kabinnyomásában” várni az ideális sorrendre és körülményekre (szerelem, házasság, gyerek), ami lehet, hogy soha nem jön el, vagy kockázatot vállalni, aminek a következményeit, éppen a szituáció szokatlan volta miatt, később akár meg is szenvedhetjük mindannyian. Talán egy tíz-tizenöt évvek később elkészülő folytatás mindezzel kapcsolatban is tudna néhány megnyugtató választ adni.