„A test nem felejt! Sőt, még a tudattalanunk is a testünkben található” – véli Pataki Beáta SzomatoDráma szakember. Mi is pontosan ez a módszer? Mikor és miért idegenedtünk el egymástól, és a testünktől? Mi áll annak hátterében, hogy egyre többen küzdenek testkép- és evési zavarral? Többek között erről kérdeztük a szakembert.
A nyitó- és belső képek illusztrációk. Fotók: Pixabay
„Napjainkban az emberek elidegenedtek a testüktől és egymástól is” – jelentette ki a Mandinernek Pataki Beáta SzomatoDráma szakember, aki szerint a a fogyókúrák sikertelensége is annak tudható be legtöbbször, hogy szégyennel és megvetéssel viszonyolunk a testünkhöz elfogadás helyett. A szakembert többek között a SzomatoDráma módszerről, a különféle testkép- és evési zavarok okairól, valamint azok „orvoslásáról” kérdeztük. Interjúnk.
***
Mit érdemes tudni a SzomatoDrámáról?
A SzomatoDráma egy játékos, kreatív önismereti módszer, melyet Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta alkotott meg a 2010-es évek elején. A végső formáját 2013 körül érte el, ekkor jelent meg Buda első könyve a Mit üzen a tested?, mely a SzomatoDráma egyik szakirodalma. Azóta már elérhető egy másik könyv is, Üveges Anna SzomatoDráma-hatásmodell című kötete, melyben egykori tanulónk a módszer eredményességének vizsgálatát tárja az érdeklődők elé.
Hangsúlyoznám, hogy ez nem egy alternatív vagy egy komplementer módszer,
hanem már kutatás által is alátámasztott.
A szomato szó arra utal, hogy a test bölcsességét, a test memóriáját használjuk ebben a terápiás módszerben, a testérzetekre fókuszálunk. Hiszen mindenki testben él, és a teste visszatükrözi a „gazdájának” az élményeit, érzeteit, és ezekből az érzetekből, visszajelzésekből indulunk ki: tehát ez egy testfókuszú módszer.
A dráma pedig úgy kerül képbe, hogy dramatikus eszközökkel, dramaturgiai fókusszal közelítünk a témához egyéni vagy csoportos formában. Ez egy nagyon egyszerű, játékos módszer. Azt a témát, ami főszereplőt foglalkoztatja a játéktérben megjelenítjük. Szereplők, tárgyak segítségével személyesítjük meg: mozdulatok révén, testtartások segítségével. Gondoljunk bele (pl. a tánc, a balett) a mozdulatok mennyi érzést, érzelmet, egyértelmű szituációt képesek kifejezni, barmilyen magyarázat szükségessége nélkül.
E módszer a személyiségünkről, a hiedelmeinkről, a működéseinkrőlés a mintázatainkról ad egy képet, és ez megkönnyíti az önismeretet, önmagunk megértését.
Ez is a cél: az önismeret elmélyítése, az önelfogadás, valamint az, hogy a résztvevők el tudjanak mozdulni a jóllét irányába.
Miben más a gyermek SzomatoDráma, mint a felnőtt?
A gyermek SzomatoDráma merőben más, mint a felnőtt. Oláh Kata kolléganőmmel 2017 óta vesszük át Buda Lászlótól a SzomatoDráma programok szervezését és vezetését, így már a mi szakmai tudásunkat is tükrözi ez a módszer. Rengeteg játékot levezettünk, rengeteg tapasztalatot szereztünk: mi az, ami megbetegít, mi az, ami gyógyít. 2020-ra alakult ki a módszer gyermekága, – amely a nevemhez fűződik – azóta kisiskolásokkal és kamaszokkal egyéni és csoportos terápiában is dolgozunk, gyógyító játék gyerekekkel néven.
Főként milyen problémákkal keresik fel Önöket a kliensek?
Nem úgy közelíteném meg, hogy milyen problémákra jó SzomatoDráma, hanem fordítva:
azoknak jó ez a módszer, akik nyitottak arra, hogy felelősséget vállaljanak a saját életükért,
és belássák azt, hogy a problémák nem lehetnek függetlenek attól, akihez tartoznak, az adott személy élettörténetétől. Annak ajánlott, aki nyitott az önismeretre, nyitott arra, hogy megkérdőjelezze saját magát, hogy magában keresse a válaszokat.
Igazából a SzomatoDráma minden tünetre, problémára jó, de nem is kell ahhoz megbetegedni, hogy valaki SzomatoDrámázzon. Nem kell azt megvárni, hogy beüssön egy krízis, hogy bárki önismeretet gyakorolhasson.
Ezt is ajánljuk a témában
Törőcsik Tibor tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk az általános mentális állapotról, a Covid és az internet hatásairól és a manapság sokat emlegetett betegségekről.
A nők vagy a férfiak nyitottak inkább ezekre a terápiákra, foglalkozásokra?
A statisztikánk egyértelműen azt mutatja, hogy sokkal több nő látogat el a programjainkra, mint férfi. De nagyon bizakodó vagyok, elnézve az utóbbi éveket, mert egyre több férfi is megjelenik nálunk. Ennek egyébként valahol társadalmi beágyazottsága is van, hiszen a férfiakat még mindig úgy nevelik, nem szabad félniük, nem szabad szomorúnak lenniük és nem szabad sírniuk. S mivel ez egy érzelemfókuszú terápia, mely során összekapcsolódunk a saját belső világunkkal, és lehet, hogy ez az uraknak nehezebben megy.
A SzomatoDráma miként tud segíteni az étkezési és testképzavarokkal küzdőknek?
Általánosságban elmondhatjuk, hogy napjainkban az emberek elidegenedtek a testüktől és egymástól is.
Ez a kettő nincs is valójában annyira külön. A hétköznapi hozzáállás az, hogy az ember benne él egy testben, és ha valami megbetegszik rajta, akkor el akarja vinni egy külső segítőhöz: egy orvoshoz, egy terapeutához, hogy csináljon vele valamit. S míg miközben nagy divat felszólalni a tárgyiasítás ellen, addig szinte mindenki tárgyként tekint a saját testére. Sokaknál tapasztaltam ugyanakkor, hogy már az a felismerés gyógyító volt, hogy rájöttek, a testük egy „élőlény”. Hiszen ha valami él, akkor lehet vele kapcsolatot építeni, kommunikálni. S a SzomatoDráma ez:
gyógyító kommunikáció a belső világunkkal.
Viszont, ha a fentiekkel nem vagyunk tisztában, akkor idővel tünetek, betegségek jelennek meg. Sajnos a tüneteket is a legtöbben önmagunktól teljesen független, véletlenszetű történesnek gondolják. Mint amikor egy autó a semmiből elromlik. Ráadásul a közösségi média is olyan test- és énképideákat emel be, amelyek szinte megvalósíthatatlanok. Ennek a hatásnak fokozottan ki vannak téve a kamaszok. Egy sor étkezési és testképzavar onnan indul, hogy valaki belenéz a tükörbe, és nem a valóságot látja, a saját testét látja, hanem azt, amit gondol róla. S amit gondol róla, azt összehasonlítja a korábban említett illúzióképpel. Egy retusált fotómodellhez képest egy hétköznapi ember azt fogja gondolni magáról, hogy „itt lóg, ott lóg”, „kicsi, nagy”, és ez az önmagunkkal való viszony, ami utána megmérgezi a közérzetünket.
Egy dorgáló, becsmérlő narratívát használunk a testünkre 0-24-ben.
S ha el is kezd valaki diétázni vagy edzeni amögött az áll általában, hogy visszataszítónak találja saját magát. Pedig nagyon nem ez a helyes motiváció. A fogyókúrák sikertelensége is annak tudható be, hogy szégyennel és megvetéssel viszonyolunk a testünkhöz az elfogadás helyett. Pedig a testünk olyan, mint egy gyermek, ha elfogadással, törődéssel fordulunk felé, akkor azt meghálálja.
Ezt is ajánljuk a témában
Történelmi áttörésnek is nevezhető az a brit kezdeményezés, amely alapján végleg pontot tennének a hatalmas problémákat, étkezési és pszichológiai zavarokat okozó testszégyenítés végére.
Könnyű hajtogatni azt a mantrát, hogy fogadjuk el önmagunk.
A SzomatoDráma ezen is próbál segíteni. Itt fontos kiemelni, hogy az önismeret valójában az, mikor kapcsolatban vagyok azzal, ami van, amim van: a saját érzéseimmel, érzeteimmel, élettörténetemmel. Mindezeket elkezdem elfogadni, és nem arra gondolok folyamatosan, hogy mit szeretnék. Nem egy alternatív valóságot kergetek.
Hol van a tudattalanunk? A testünkben!
Minden olyan élményt visszatükröz a testünk, amiről nem tudunk, ami le van hasítva, amit nem szeretnénk tudni. Pedig érdemes lenne a testünkre úgy nézni, mint egy várra, és benyitni minden szobába, és néhol bizony lomtalanítani, rendet rakni.
Ezt is ajánljuk a témában
Gyorsítható-e a súlyvesztés bizonyos súlycsökkentő készítményekkel? Lehet-e a súlyvesztés egyszerre gyors és egészséges? A Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatóját kérdeztük.
Mit tudnak javasolni egy anorexiával vagy bulimiával küzdőnek?
Az anorexia és a bulimia úgynevezett BNO-kóddal (betegségek nemzetközi osztályozása – szerk.) ellátott diagnózis, amit csak pszichiáter vagy arra kompetens orvos állapíthat meg.
Joggal merül fel viszont egy-egy olyan személy esetében a kérdés,
aki szándékosan éhezteti, kínozza vagy hánytatja magát, hogy miként is viszonyul valójában a testéhez.
Nyilvánvalóan rossz ez a viszony, és itt jön a következő szint, hogy mik lehetnek ezeknek a sanyargatásoknak a mozgatórugói. Ezek eredhetnek a jelenből is, és összefügghetnek az internet térnyerésével. Sokszor egy evészavar olyan, mint egy függőség, hiszen a táplálkozás során kontrollvesztés lép fel, és hiába határozom el, hogy ennek vagy annak a finomságnak ellenállok, a függőség mindent megdönt. Minden függőségre igaz, hogy menekülünk valami elől. Akár tudunk róla, akár nem, ezek fájdalmas, elzárt érzések. Közben sóvárgunk valami iránt, és ahogy tudjuk, jutalmazzuk magunkat. Egy alkoholistánál ez az ital, míg egy ételfüggőnél egy vagy több fajta élelmiszer.
Emögött a mechanizmus mögött is az áll, hogy a kliens nem ismeri fel a saját érzéseit, – például szomorúság vagy magány – hanem ezek helyett eszik.
Sőt, akkor is éhség jelentkezik, ha önmagával kellene, lehetne együttéreznie. S még a stresszevőkről nem is beszéltünk, akik a nyomást nehezen tudják elhordozni, és helyette inkább kieszik a hűtőt.
Mi a helyzet a múltbeli mintákkal?
Ha a múltból ered egy probléma, akkor sok esetben egészen a szülő-gyerek kapcsolatig nyúlik vissza. Volt arra példa, hogy kiderült a terápia során, hogy valójában a szülő szenvedett el érzelmi vagy fizikai traumát, és ennek a tünetei tükröződnek a leszármazottakban. Itt jön be a transzgenerációs szál. De van, hogy
a 0-3 éves kor – amire általában nem emlékszünk – traumái, a kötődés, az ősbizalom vagy a hozzátáplálás problémái hatnak ki a kliens életére
évtizedekkel később. Bármilyen ijesztő is, hamarabb van kapcsolatunk a gondozónkkal, az édesanyánkkal, mit hogy a személyiségünk kialakuljon. A kapcsolat előbb volt, mint az én. Ha ebben az érzékeny időszakban nem kapunk elegendő szeretetet, odafigyelést, nem megfelelően elégítik ki a szükségleteinket, akkor ez egy életre meghatározza a későbbi önértékelésünket, sőt, mi több elakadásokat okozhat a kapcsolatainkban. Megannyi párkapcsolati probléma is erre az időszakra vezethető vissza.
Ha ezeket az érzéseket nem gyászoljuk el, akkor a mélyből tudattalanul irányítják az életünket.
Fenntarthatják tüneteinket, vagy bizonyos mintázatokat, nem kívánt szituációkat tudunk a végtelenségig ismételni. A magyar történelem ráadásul tele van traumákkal, és ezek egyáltalán nincsenek feldolgozva, de generációról generációra öröklődnek. Hiszen a test nem felejt!
Ezt is ajánljuk a témában
A gyerekek körében a közösségi média fogyasztása a koronavírus-járvány előtti szinthez képest ugyanis az egekbe szökött.
A Mezőörs felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az MLSZ-hez a Paks elleni elmaradt meccsük ügyében.
Az UEFA nem támogatja a brit kormány futballreformjaira vonatkozó terveket.
„Legyőzzük az árhullámot, Magyarország megcsinálja!” – írta Rétvári Bence.
