Újabb részletek láttak napvilágot a baloldali óbudai korrupciós botrányról

2024. augusztus 16. 13:38

Dagad a botrány Óbudán.

2024. augusztus 16. 13:38

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala

Az óbudai korrupciós botrány egy újabb kulcsfiguráját engedték ki a letartóztatásból – tudta meg a Magyar Nemzet. 

A Magyar Nemzet információi szerint a férfit még márciusban fogták el, ám nem sokkal Kiss László polgármester meggyanúsítása előtt szabadulhatott a börtönből. 

A III. kerületi kenőpénzes botrány újabb fontos szereplője szabadulhatott a letartóztatásból – értesült a Magyar Nemzet. Ez az az ügy, amelyben szerepelt Óbuda DK-s polgármestere, Kiss László, valamint az alpolgármester, Czeglédy Gergő.

A korrupciós ügy persze nem velük kezdődött, a történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza.

Ezt is ajánljuk a témában

Arról is írtunk, hogy a DK-s polgármestert hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. Ezt a politikus védője Zamecsnik Péter árulta el, ahogy azt is, hogy az ügyészség kezdeményezte Kiss letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást. A Magyar Nemzet szerint a hatóság a polgármesteren kívül több személyt is gyanúsítottként hallgatott ki.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. augusztus 17. 22:36
Évek óta dagad a botrány…de a polt-kutyák rosszul teljesítenek…🤷‍♂️
Osztap_Bender
2024. augusztus 16. 20:24
Újabb részletek láttak napvilágot a baloldali óbudai korrupciós botrányról Nagyon helyes, kapják csak meg a jól megérdemelt büntetésüket, vagyonuk elkobzását és szétosztásást a szegény magyar emberek (nem cigányok) között! Erről a másik egetverő disznóságról vajon mikor látnak napvilágot az információk, fideszes maffia elvtársai? ------------------------------------------------------------------------------------------- Hosszas találgatások után kiderült, hogy Heves városában épít vegyi üzemet a világ legnagyobb NMP-gyártójának, a BYN Chemicalnak a magyarországi leányvállalata. Az erről szóló bejelentést csütörtök este tette meg a település polgármestere - írja a 24. Csárdi Antal, az LMP parlamenti képviselője korábban Szijjártó Péter külügyminiszternél is érdeklődött, ám nem kapott választ a kérdéseire, Schweiczer Sándor polgármester pedig egy hónappal ezelőtt személyesen tagadta le a cég letelepedését. Működik a maffia ezerrel, elvtársak!
atti64
2024. augusztus 16. 16:14
A KÉPEN 2DB PATKÁNY LÁTHATO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!NEM EMBEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
jobbrafel
2024. augusztus 16. 14:27
Nem az a botrány, hogy két-három havonta kiderül egy-egy DK-s polgármesterről, hogy tolvaj gazember. Ez magától értetődik. Hiszen pontosan ezért a lehetőségért léptek be a DK-ba. Azonban az már botrány, hogy szavazásra hajlandó polgártársaink nagyobbik része folyamatosan rájuk szavaz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!