Idén ünnepelték a híres-neves füredi Anna-bál 200. születésnapját – Vajon hasonlít-e a mai formája a 19. századira?

Két évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár kezdeményezésére színes együttműködés szerveződött: Balatonfüred önkormányzata, a Herendi Porcelánmanufaktúra, a Tihanyi Bencés Apátság és a levéltár elhatározta, hogy közösen, méltó­képpen ünneplik meg a jeles évfordulót. Így született meg az apátsági múzeum elbűvölő tárlata, amelyet Elegancia és hagyomány – A tihanyi bencések az Anna-bál két évszázadában címmel Szlavkovszky Mariann történész, az intézmény kurátora rendezett. 

A kiállítás létrejöttét indokolta az a messzebbre mutató gondolat is, hogy az Anna-bál nem csupán a kultúra és a társasági élet mindenkori ünnepe, hanem egy különleges társadalomtörténeti ív lenyomata is az arisztokrácia korszakától a polgárosodáson át napjainkig. A bál története ráadásul jóval árnyaltabb, mint ahogyan azt az erről való közgondolkodást hosszú ideje formáló romantikus legenda tartja; a történetek és a valóság nem minden részletben találkoznak egymással. 

A polgárosodás útján 

Az anekdota szerint az első bált a szentgyörgyi Horváth család rendezte 1825. július 26-án, és ekkor ismerkedett meg Kiss Ernő – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd altábornagya, aradi vértanúink egyike – a házigazda leányával, Horváth Annával, később össze is házasodtak. A nagyszabású esemény helyszíneként a Horváth­házat emlegetik, amelyet sokáig a Balaton első szállodájaként tartottak számon. „Ez a történet több ponton is ellentmond a tényeknek. A valóságban a Horváth lányt nem Annának, hanem Krisztinának hívták, és Kiss Ernő már korábbról ismerte őt. Az is tévedés, hogy a Horváth-ház adott otthont a bálnak – arra a szemközti Nagyvendéglőben került sor, amelyet a tihanyi apátság birtokolt. A rendezvény elsődleges célja pedig a fürdőszezon végének látványos lezárása volt, nem egy konkrét névnap megünneplése” – meséli Katona Csaba. A Magyar Nemzeti Levéltár történésze szerint tehát az, hogy 

a mezőgazdasági munkákban érintett vendégek ekkor kezdtek hazaindulni, így az idény ezen a napon tetőzött. 

A 19. században az Anna-bál a nemesség, polgárság és értelmiség számára kiváló alkalmat jelentett a társasági megjelenésre. Hamar népszerűvé vált, és a század közepére már rangot jelentett részt venni rajta. Számos híresség, köztük Wesselényi Miklós, Jókai Mór és Széchenyi István is a vendégek között volt. Az esemény különleges státusza nemcsak a társasági életben betöltött szerepéből fakadt, hanem abból is, hogy a reformkori Magyarország egyik legfontosabb társadalmi olvasztótégelyévé vált. Barkó Ágoston atya elmondása alapján a balatonfüredi savanyúvíztelep – amelyet ugyancsak a bencés szerzetesek fejlesztettek a 18. század végétől – olyan teret kínált, ahol a különböző társadalmi rétegek közelebb kerülhettek egymáshoz. A fürdőzés, a közös séták, a vendéglők és a bálok fizikailag és szimbolikusan is összemosták a rendi társadalom határait. 

megkönnyítve a kapcsolatteremtést, üzleti és házassági szövetségek kialakítását. Mindez természetesen az etikett és szigorú társadalmi szabályok szerint történt, a bálok légköre mégis lehetőséget adott a nyitásra, az ismerkedésre, sőt a társadalmi mobilitásra. 

Ezzel párhuzamosan a közlekedési infrastruktúra fejlődése elősegítette Füred felemelkedését: a Balaton déli partját 1861-ben érte el a vasút, kompközlekedés és menetrend szerinti hajó­járatok is indultak. „Ez lehetővé tette, hogy távoli városokból – mint Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár vagy Kassa – is érkezzenek vendégek. A 19. század elején a közeli városok – Győr, Pápa, Székesfehérvár – és Pest-Buda polgárai mellett elsősorban fő- és köznemesi családok látogatták a bálokat, a század második felétől egyre nagyobb számban jelentek meg távolabbi nagyobb városokban élő tehetős, nemesi címmel nem rendelkező polgárok is. Az Anna-bál így lassan, de biztosan hozzájárult a társadalom polgárosodásához” – magyarázza Katona Csaba. 

Lassan megkopó fények 

A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumot vezető atya hozzáteszi, a bencések ebben a folyamatban nemcsak infrastrukturális fejlesztőként és tulajdonosként vettek részt, hanem aktív közösségformálóként is. 

amelynek az Anna-bál sarokköve volt – nemegyszer előfordult, hogy maga az apát is ellátogatott rá. 

Bár a rendezvényt ma is sokszor a magyar viselet és zene ünnepeként emlegetik, Katona Csaba szerint a valóság e téren szintén sokkal árnyaltabb volt. A bálokon elsősorban bécsi és francia táncokat, keringőt és polkát játszottak, a vendégek pedig az aktuális divatnak megfelelően öltöztek, és nem feltétlenül magyaros viseletben jelentek meg. „Az Anna-bál elsősorban divatos társasági esemény volt, ahol a presztízs és az ismerkedés dominált, nem pedig a nemzeti identitás demonstrálása – legalábbis a kezdetekben. Csak a szabadságharc leverése utáni politikai enyhülés első időszakában, 1859 és 1861 között kezdték el tudatosan megjeleníteni a magyaros viselet demonstratív elemeit, de ez akkor országszerte tapasztalt jelenség volt” – jegyzi meg a történész. 

A 19. század végére Balatonfüred fénye mégis lassan megkopott. Az 1865-ös és az 1879-es nagy megújítást követően nem fejlődött kellő ütemben, miközben a Balaton más részei – különösen Siófok – nagy teret hódítottak maguknak, köszönhetően például a budapesti nagytőke megjelenésének. A fürdőváros elveszítette vezető szerepét a térségben, ezzel párhuzamosan pedig az Anna-bál is háttérbe szorult. „A döfést az első világháború adta meg, amikor a bál rendezése megszakadt, és hosszú időre feledésbe merült. Az 1950-es évek elején a bencések elűzése, a fürdők államosítása és az általános kulturális leépülés újabb akadályokat gördített a hagyományok újjáélesztése elé” – meséli az Anna-bál fordulatos történetét Ágoston atya. 

Tradícióból innováció 

Végül 1954-ben, a Nagy Imre nevéhez köthető enyhülés időszakában Zákonyi Ferenc, a helyi idegenforgalmi hivatal vezetője döntött úgy, hogy feltámasztja a feledésbe merülő tradíciót. Ez illeszkedett a víziójához, miszerint Balatonfürednek újra kulturális központtá kell válnia nemcsak a nyári hónapokban, hanem egész évben vonzva a látogatókat. Ennek részeként gondolták újra az Anna-bálokat is, és ezt követően állandósultak azok az elemek, amelyek mára a szimbólumaivá váltak: a bálkirálynő-választás, a palotás mint nyitótánc vagy az aranyalma átadása. 

Katona Csaba emlékeztet rá, az újjáélesztett Anna-bál első alkalommal még viszonylag szerény esti táncmulatság volt, de mivel évről évre egyre nagyobb figyelmet kapott, a hatvanas évektől visszanyerte elegáns társaságiesemény-jellegét. Huszka Jenő 1960-ban bekövetkezett halála után például előkerült a zeneszerző egy befejezetlen munkája, az Anna-báli keringő, amelyet aztán be is mutattak az eseményen. Idővel pedig a herendi porcelángyár is bekapcsolódott a szervezésbe, így lehet, hogy azóta minden bálkirálynő az általa készített aranyalmát veheti át. Emellett minden résztvevő hölgy nyakába porcelánszívet akasztanak, amely nem csupán egyedi emlék, de a szavazás alapja is: a jelenlévők ezek alapján adják le voksaikat. A Herendi Porcelánmanufaktúra belépése főszponzorként nem csupán e bálkirálynő-trófea miatt volt fontos, a régió kulturális rangját is emelte. 

„Fontos látni, hogy a ma ismert Anna-bál a 19. századi tradícióknak nem a tovább élése, hanem az újrateremtése, újraértelmezése. A legtöbb napjainkban élő szokás az 1950-es évektől vált az esemény szerves részévé, a korábbi bálok – bár előzményként szolgáltak – nem hatottak közvetlenül a jelenleg ismert formára” – foglalja össze Katona Csaba. Vagyis a bál mindig is a múltra támaszkodott, de sosem zárkózott el a modernizációtól. A klasszikus palotás vagy a Huszka-féle keringő mellett ezért ma már például a kortárs zene is helyet kap a programban, és a résztvevők nyilvánvalóan másként szórakoznak, mint százötven éve. 

Az Anna-bál tehát nem valamiféle nosztalgiázás, hanem olyan aktív kulturális élmény, amely minden évben újraértelmezi önmagát. A cél azonban nem változott: találkozni, kapcsolatot ápolni, megmutatni magunkat és egy estére talán kilépni a hétköznapi szabályok világából. Balatonfüred és az Anna-bál története összességében sokkal többről szól, mint néhány hangulatos nyári estéről. Mindkettő szerepet játszott benne, hogy Magyarország elinduljon a polgári átalakulás útján, a bencések pedig okosan ötvözték a gazdasági hasznot a közösségi érdekekkel. Ahogy a mondás is tartja: „egyszer minden tradíció innováció volt”. Nem véletlen, hogy a UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága 2019-ben a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére is felvette az Anna-bált mint különösen értékes hagyományt.

Nyitókép: Ficsor Márton