Tóta W. gyerekeknek szánt lapja nőként mutatja be Hámori Luca interszexuális ellenfelét

2024. augusztus 03. 12:32

A lap szerint a Helif körül kialakult botrányt félreértések és álhírek táplálják.

2024. augusztus 03. 12:32
Boxing - Olympic Games Paris 2024: Day 6

Nyitókép: Richard Pelham/Getty Images

Tóta W. Árpád gyerekeknek szánt lapja, a Kispolgár nőként mutatja be Hámori Luca mai ellenfelét, Imane Helifet. Emlékezetes: a bokszolóról nemrég derült ki, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) a tesztoszteron- és nemi tesztekre hivatkozva kizárta a 2023-as világbajnokságról, mivel szervezetében kimutatták a férfiakra jellemző XY-kromoszómát. Tóta W. Árpád lapja szerint a Helif-körül kialakult botrányt félreértések és álhírek táplálják.

Az egyik ilyen, hogy Imane Helif valójában férfi, aki csak nőnek mondja magát. És ugye »a mai világban« kötelező ezt elfogadni. Az is kering, hogy Helif transzszexuális, tehát eredetileg férfi volt, és nemi átalakító műtéten esett át. 

Ez mind hazugság, Imane Helif nem transznemű és nem is férfi” 

– olvasható a Kispolgárban.

Az okfejtést egyrészt azzal igyekeznek alátámasztani, hogy az olimpián „egyébként nem is indulhatna női versenyzőként”, ha így lenne, másrészt megemlítik, hogy a bokszoló származása szerint algériai, „ahol az iszlám vallás egyeduralkodó, a transznemű és meleg emberek életveszélyben vannak és üldözik őket”, ezért „tökéletesen kizárt, hogy Algéria egy transzneműt indítana az olimpián”.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. augusztus 06. 16:27
A pedofil "szereti" a gyerekeket, ilyen ANYÁT kíván nekik...
Mich99
2024. augusztus 06. 16:21
Tóta pedofil, de azért a nőnek álcázott nőverő buzit is kedveli...
Devil
2024. augusztus 03. 16:33
Ennek a “nőnek” farka van tehát férfi. Ezt vizsgálatok is bebizonyították. Mit ugat még ez a senkiházi alja libsi tetű?!
2024. augusztus 03. 16:22 Szerkesztve
A becstelenséggel szemben emelték fel a szavukat az emberek! Büszkék lehetnek rá! Nem fair play nők között versenyeznie annak, akinek testfelépítése jelentősen eltér a nőkétől. Tóta W. és tsi. a hitványság oldalára állt! Elvakult, beteges genderideológia képviselői Tóta és tsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!