Tíz tézis korunk technológiájáról

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

„Érdekesmód a technológiai innovátorok pontosan tisztában vannak vele, hogy a fejlesztéseik révén előálló újítások, mint a technológia általában, nem semleges, hiszen az eszköz használata során eleve utat jelöl ki. A technológiai apparátus jelenlegi összetettsége joggal igényli a techno-okkultizmus jelzőjét, ráadásul a technokalipszis lehetőségét tartogatja, amely jelen esetben nem a világ – technika általi – végét, hanem az ember és az emberi történelem végét jelenti. A kezdetben pusztán mechanikus, majd automatikus, aztán mára digitális-virtuális, robotizált, mesterséges intelligencia által generált stb. technoszféra elkülönült önállósága immár a természetbe és az emberbe hatolásig fokozódik. Nem csoda, ha a 2010-es évek szilícium-völgyi startup-hullámát annak kedvezményezettjei is »határozatlan optimizmusnak« (Peter Thiel) vélték, a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia-fejlesztéseket pedig 2023-ban egyik elindítójuk, Elon Musk kérte félévnyi szüneteltetésre, de megjelent a technológia inherens gyorsulása ellenében definiált, etikus innovációt célzó iskola, amelyik lassítást hirdet, hogy legyen idő és mód a fejlesztéseket humanizálni, akkulturálni. A technológiához való önkorlátozó hozzáállás, egyszerűbben szólva a gépek helyükre szorításának stratégiája lassacskán legalább akkora tervezést és elszánást igényel, mint a technikai struktúra feltalálása.

1. Egyéni és közösségi képzeletünket a technológia kísértete járja be. Életünkre ma a technológiai fejlődés (és nem mondjuk a vallás, a politikai eszmék vagy a művészet) fejti ki a legnagyobb hatást. Ezen belül a technológiai fejlődés egy-két évtizede szinte kizárólag az infokommunikációs eszközök és hálózatok kapacitásának bővüléseként és integrációjuk mélyüléseként értelmeződik. Ez a drámai változásokat generáló aktor eredendőbb hatás fejt ki gazdasági szerkezetünkre, szociális kapcsolatainkra, kulturális viszonyainkra és lelki életünkre, mint gondolnánk. Gépekről álmodunk és gépek álmodnak rólunk.

2. Az infotechnológiai fejlődés hatása egyoldalú, leállíthatatlannak tűnik és planetáris, nincs hová bújni előle. Minden internet. A minket körülvevő reklámkultúrát könyörtelenül generáló marketingipar kizárólag pozitívnak állítja be a technológia bővülését, ennek megkérdőjelezésére kevés a mód, kritikai olvasata a nyilvánosságban alig-alig jelenik meg. Kijelenthetjük, hogy a technológia passzív és kénytelen befogadói lettünk.

3. A technológia állománya túlcsordult tudatunkon, nem vagyunk képesek átfogni. A technológia mai fejlődése önjáró, öncélú és autonóm. Napjaink technológiai szövevénye olyannyira bonyolult, hogy az emberi felfogóképesség határán jócskán túlmenve megérthetetlenné, felfoghatatlanná és összességét tekintve emberi ésszel végső soron hozzáférhetetlenné vált. Korunk nagy metafizikai talánya éppen az, hogy a technológia lényege szerint micsoda: az ember által alkotott és felügyelet alatt tartott eszközállomány, vagy önmagában álló, rajtunk és a természeten is kívül álló realitás? Egyre inkább az utóbbi.

4. A digitális alapú infokommunikációs technológia és az általa fenntartott virtuális valóság a biológiai határok kitolását, illetve áthágását, sőt megsemmisítését célozza. Ezt a törekvést jócskán felerősíti a biotechnológia megannyi praktikája (programozható DNS, agy–számítógép interface, szintetikus biológia, biokémiai memória) és a bioinformatikai kutatások eredményeinek etikátlan felhasználása. A szerves anyag és a szilícium – azaz a számítástechnikai eszközállomány – összekapcsolására tett öles lépések egyre közelebb hozzák a már most földerengő transzhumán kor után következő poszthumanizmust.”