„Fiatalokra van szükségünk, akik felismerik, hogy populistának lenni cool!” – Frank Füredi a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

Mit gondol Izrael legújabb skalpjairól, Iszmáíl Hanije likvidálásáról?
Sok titkosszolgálati munka és tervezés eredményeként hajtották végre. Elsősorban az Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamasz vezetőségét kívánták célba venni, különösen azokat, akik a harcot irányítják. Ugyanezt meg kell csinálniuk a libanoni Isten Pártjával, a Hezbollahhal is, hiszen jobb nekik egy vezető nélküli szervezet, mint egy olyan, amelyet teljes stratégiai vezetés irányít.

Előrevitte-e ez Izraelt bármilyen hosszabb távú stratégia megvalósításában, vagy csak rövid távú sikerekről van szó?
Izrael háborús célja megsemmisíteni a Hamasz képességét arra, hogy kárt okozzon az államnak. Ez nagy falat, hosszadalmas műveletsorozattal elérhető cél. Izrael problémája momentán az, hogy bár az országban meglepően nagy a háború támogatottsága, Nyugat-Európában egyre nő a baloldal és a muszlim közösségek nyomása. Csak idő kérdése, hogy a nyugat-európai vezetők elhatárolódjanak Izraeltől. Spanyolországban, Írországban már elkezdődött a folyamat, és lassan a brit kormány is hasonló álláspontra helyezkedik.

Eközben az Európai Parlamentben a választás után cordon sanitaire-t állítottak fel a baloldali és liberális erők. Ha a napi aktualitásoktól kicsit hátrébb lépünk: mitől válik a demokratáknak magától értetődővé, hogy tűzfal mögé szorítsák szintén demokratikusan megválasztott képviselőtársaikat?
Hosszú idő után új lendületet vett az a narratíva, hogy aki nacionalista vagy patrióta, az fenyegetést jelent Európa békéjére. Ezt igazolni látszik egy másik narratíva, mégpedig az, hogy a második világháború az elszabadult nacionalizmus következménye volt, s hogy megakadályozzuk a meg­ismétlődését, most kell cselekednünk, nem szabad megvárnunk, hogy a nemzeti erők megerősödjenek. A tételt a legszisztematikusabban Németországban dolgozták ki, ahol a második világháború után az alaptörvénnyel elszigetelték az államot a demokratikus nyomástól, és ezt normálisnak tekintették. Mindez mára annyira természetessé vált, hogy olyan embereknek, akik magukat nyitott, szabadságszerető demokratának tartják, a szemük sem rebben, amikor felvonják a cordon sanitaire-t. Óriási probléma, hogy a nyugat-európai szavazók többségének ez még mindig elfogadható.

Ön azt jósolta, hogy az „antipopulizmus” előbb-utóbb elveszíti hegemóniáját. Mit gondol, mikortól válik tarthatatlanná az európai politikában?
Három dolog szükséges hozzá. Minél nagyobb a „populista” pártok támogatottsága, a fősodratú konzervatív pártok annál inkább rá lesznek szorulva, hogy taktikai szövetségeket kössenek. Ez már most is zajlik, és egyre nehezebbé teszi majd a pártok közötti tűzfal fenntartását. A második dolog, hogy meg kell nyernünk jelentősebb számú értelmiségit, a politikai filozófiát értő embereket, akik kifinomultabban tudnak érvelni, mint a mostani konzervatív értelmiségiek. Ők kevesen vannak, és defenzívek. Harmadrészt pedig több fiatalra van szükség, aki átáll a mi oldalunkra, és felismeri, hogy populistának lenni cool, nem kell zöldnek vagy másnak lenni – ez már folyamatban van.

Az utóbbi két ügyben illetékes az ön által vezetett MCC Brussels – hogy állnak 2024 nyarán?
Sok minden történt. Egyrészt tiszteletet kapunk olyanoktól is, akik gyűlölnek minket, mert tudják, hogy amit mondunk, az nekik is érdekes, és nem intézhetik el azzal, hogy „retorika” meg „propaganda”. A sajtó is gyakran keres meg minket, és egyre objektívebben számol be rólunk ahelyett, hogy fasisztának nevezne bennünket. Másrészt olyan eredményekre voltunk képesek, amilyenekre külföldi magyar szervezet még sohasem. Idetartozik a gazdatüntetésekkel kapcsolatos munkánk: központi szerepet játszottunk abban, hogy összehozzuk őket. A gazdák eljönnek a rendezvényeinkre, tetszik nekik a munkánk, tisztelnek minket. Ki kell építeni egész Európában az erős vidéki konzervatív bázist. Az írásaink elég nagy intellektuális erőt képviselnek ahhoz, hogy ezt a folyamatot támogassák. Erre büszke vagyok. Ahogyan arra is, hogy minden nyomással dacolva megszerveztük a NatCon konferenciát. Az én embereim akadályozták meg, hogy bejöjjön a rendőrség. A józan eszüket használva el tudták érni, hogy folytatódhasson a konferencia. Fontos, hogy behoztunk némi dinamikát a szólásszabadság vitájába. Ezt a munkát fogja folytatni a brüsszeli központ. Ez jóval több, mint amit egy agytröszt tenni szokott. Azt hiszem, néha fél is a budapesti MCC, nehogy agytrösztből párttá váljunk… (Nevet) De hosszú út áll még előttünk. Az álmom, hogy legyen egy erős, ötven-hatvan rendkívül okos emberből álló értelmiségi hálózatunk Európa-szerte. Ha van egyben ennyi embered, óriási hatással tudsz lenni a kulturális és intellektuális életre.

Ha már szóba hozta a NatCont: ez a konferencia korábban nem szerepelt a világsajtó vezető hírei között, a brüsszeli polgármesterek támadásai miatt került reflektorfénybe. Mi motiválhatta őket ilyen irracionális, antidemokratikus, politikailag önsorsrontó lépésekre?
Ilyen a hatalmi arrogancia: azt gondolták, hogy az MCC Brussels egy csapat kölyök, amely most került ide. Nem tudták, hogy komolyak vagyunk, és képesek vagyunk tartani magunkat. Azt sem tudták, hogy jók vagyunk médiamunkában. Nincs Brüsszelben még egy olyan szervezet, amely ilyen jól tudna a médiával dolgozni. Amikor megkaptam ezt az állást, egyetlen dolgot kértem Orbán Balázstól: teljes irányítást a sajtómunkánk felett. Mert ha nincs a kezedben a szervezeted médiamunkája, nem tudsz kellő hatással lenni. Az utóbbi negyven évben Angliában is az volt a tapasztalatom, hogy azért nem esett professzorként bántódásom, mert az ellenségeim tudták: sokat dolgozom a médiának, ha packáznak velem, az másnap kint lesz a sajtóban.

A második első otthonának számító Egyesült Királyság politikája ismét izgalmas: földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a baloldal, és váratlanul bejutott a parlamentbe Nigel Farage szervezete, a Reform UK is. Mi változott ezzel a választással?
Világos lett, hogy a Konzervatív Párt, Európa legrégebbi pártja mára zombi szervezetté vált. Nincs benne semmi, döbbenetes módon omlott össze. Ami nem meglepő, mert bármihez nyúltak, azt hihetetlen módon elszúrták. Másrészt megmutatkozott, hogy van esélyük új pártoknak is, hiszen ha megnézi a Munkáspárt politikáját, azt látja, hogy pont olyan, mint régen a konzervatívoké. Az, hogy Farage csapata négymillió szavazatot kaphatott, meglepően jó. Azonban a Reform egyelőre nem párt, csupán Farage és néhány ember körülötte. Nincs meg a víziójuk ahhoz, hogy lendületet vegyenek.

Térjünk át az Egyesült Államokra. Mit mond el az amerikai társadalomról, hogy meglőtték Donald Trumpot?
A merényletkísérlet mint jelenség nem új dolog, Ronald Reagant is meglőtték, másokat is. Ami új, az az intenzív polarizáció: Trumpot sok amerikai, köztük politikai és kulturális vezetők is ellenségüknek tekintik. Gyűlöletük olyan mértékű, hogy könnyen elképzelhető egy helyzet, amelyben a demokratikus folyamatot összeroppantják a feszültségek. Mindazonáltal ez a lehető legjobb, ami Trumppal történhetett: meglőtték, és hőssé vált. Nem gondolom, hogy a merénylet előtt meglett volna az esélye Joe Biden legyőzésére. A választás azonban korántsem lejátszott meccs: Kamala Harris színre lépésével rengeteg pénz érkezik a kampányba, néhány állam eredményétől fog függeni minden.