Egyre inkább eltolódik a perverziók felé
„A valóság teljesen más, a vízvezetékszerelő soha nem ér ki két perccel a hívás után” – mondta nevetve Mihalec Gábor párterapeuta és lelkipásztor. Azt viszont már egyáltalán nem nevetve mondta, hogy ma 9 éves korban találkoznak először a gyerekek a felnőtt tartalmakkal, így a szülőknek ennél is korábban kell kommunikálniuk velük, hogy tudják, mekkora a különbség a videón látottak és a való élet között.
Hevesi Krisztina megjegyezte, aki pornót néz, valójában kukkoló, ez pedig sok libidót vesz el, hiszen egyre inkább eltolódik a perverziók felé, ugyanaz már unalmassá válik, a pornóipar pedig a legextrémebb igényeket is kiszolgálja.
Észrevétlenül csúsznak el a határok: előbb a hagyományos felállás, aztán hármas, négyes, végül meg már a kecske is betipeg
– mondta Hevesi Krisztina, amire Vágvölgyi Gergely moderátor, az Axióma Központ politológus munkatársa nevetve úgy reagált, ez már tisztára olyan, mint a párizsi olimpia megnyitója.