Magyarországra utaztatott százmilliókat oszthattak szét az óbudai korrupciós ügyletekben

2024. augusztus 27. 09:07

Az óbudai korrupciós ügy újabb részletére derült fény azon felvételek alapján, amelyeket a külföldről érkezett pénzek elosztásakor készített a botrányt kirobbantó feljelentő.

2024. augusztus 27. 09:07

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Több olyan felvétel is előkerült a Kiss László DK-s polgármester letartóztatásához vezető óbudai korrupciós botrány részleteiről, amelyeket a titokzatos feljelentő rögzített. Előfordult, hogy a feljelentő az autójában vette fel a milliós korrupciós pénzek átadását, de sikerült felvennie egy olyan társalgást is, amiben egy Dél-Amerikáig, illetve Spanyolországig érő drogpénzről esik szó – számolt be az ügyészségi iratok alapján a Magyar Nemzet. A lap azt írja, 

a feltehetően kábítószerüzletből származó több száz millió forintot Magyarországra akarták behozni.

A dokumentumokból kiderül, hogy a felvételeken korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. Jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették, vélhetően a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzeket. 

A Magyar Nemzet a nyomozati iratokra hivatkozva azt írja, ugyanezek a szereplők drogpénzekről beszéltek, valamint arról, hogy honnan és miként érkeznek baloldali kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források. Egyikük elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. 

Az is kiderült, hogy kanyaronként 300-400 millió forintot akartak behozni az országba.

Korábban a Mandiner is beszámolt róla, hogy augusztus 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát, mellette pedig őrizetbe vették Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció helyi polgármesterét,

akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint korábban Czeglédy Gergő alpolgármestert. 

Nemrég az is kiderült, hogy egy bűntárs jelentkezése adott lendületet a nyomozásnak: a férfi terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket adott át az ügyészeknek. A vallomása szerint fiktív szerződések és fiktív számlák után osztottak vissza pénzeket, de más részletek is nyilvánosságra kerültek.

Az óbudai korrupciós botrány kiszivárgott részletei

 

  • Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.
  • Szó volt egy fontos háttéremberről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak.
  • 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.
  • A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.
  • Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek“ nevezte Kisst, akinek „megy a pénz.”
  • A nyomozati iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel is, ám ezeken a polgármester nem szerepel, hiszen itt az alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.
  • Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. augusztus 27. 18:36
Hagyományőrzés: Budapestről látták el Amerikát a kedvenc kábítószerével www.teol.hu/helyi-kozelet/2024/01/voros-narko-film-a-magyar-nepkoztarsasag-titkos-drogugyleteirol Amerikai drogpénzből épültek a magyar szállodák A Kádár-kori Magyarország vezetői szocialista kábítószer-maffiaként működve drogpénzekből finanszírozták a legvidámabb barakként emlegetett ország – gulyáskommunizmusnak vagy fridzsiderszocializmusnak is becézett – gazdasági rendszerét. -- Magyarország a szocializmusban csak azért lehetett a legvidámabb barakk, mert a kolumbiai drogkartell bevonásával évente több tonna kábítószert csempészett be az Egyesült Államok területére. Az Újpesten előállított metakvalon nevű drog terjesztésében aktívan részt vett a los angeles-i magyar maffia is.
VL60
2024. augusztus 27. 13:08
Annyit lopnak csalnak, hogy már egy olimpiát lehetne belőle rendezni.
JohnnyBeGood
2024. augusztus 27. 11:25 Szerkesztve
Hiába üzenget apró dobrev, már nincs hatalmuk a bíróságok felett, bűntársát már nem tudja megmenteni, a szobafestő segéd, tolvaj, népellenes gyilkos magasra tört unokája. A gerinctelen és minden tartást nélkülöző zsírdisznó pedig azonnal köpni fog, ha meglátja a cellatársakat.....hahaha nagy pillanat lesz. Felkészül Sanyiló és bandája...
elfújta az ellenszél
2024. augusztus 27. 11:05
"Veled vagyunk" - üzente Dobreva Kissnek. Ezzel ki is pipálható Gyurcsányék beismerő vallomása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!