Újabb csontvázak dőltek ki az óbudai korrupciós botrány ügyében

2024. augusztus 24. 08:52

A pénzátadásról beszéltek.

2024. augusztus 24. 08:52
null

Nyitókép: Kiss László polgármesterre terhelő vallomást tettek. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Korábban a Mandiner is beszámolt róla, hogy augusztus 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát, mellette pedig őrizetbe vették Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció helyi polgármesterét,

akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg,

csakúgy, mint korábban Czeglédy Gergő alpolgármestert.

Kiss-t 18 milliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Az ügyészség közleménye szerint erős a gyanú, hogy Kiss László a megválasztása után (2019-ben lett polgármester) megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további személyeknek pénzt kell visszafizetni.

Később a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy egy bűntárs jelentkezése adott lendületet a nyomozásnak az óbudai korrupciós ügyben. A férfi terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket adott át az ügyészeknek, amely nem maradt következmények nélkül. A lap szombati cikkében már azt is bemutatta, hogy a feljelentő bevonta egy ismerősét is, aki saját vállalkozásával szállt be az önkormányzati bizniszbe. Erre azért volt szükség, mert F. László neki elmondta, hogy mivel szinte minden megbízást hozzájuk kötnek, „szükségük volt olyan cégekre, amelyek direktbe nem kötődnek hozzájuk”.

Összességében több tíz millió forintról volt szó

– állította a Magyar Nemzet szerint a bűntárs, aki részletesen vallott a pénzátadásról is:

„A pénzt minden alkalommal a ház előtt adtam át nekik, soha nem mentem be egyikük lakásába sem. Vagy beültek mellém a kocsiba, vagy én kiszálltam és a kocsi mellett adtam át a pénzt, ha kocsiban voltunk, akkor készpénzben, boríték nélkül, viszont ha kiszálltam, akkor mindig borítékban.

A pénzátadást megelőzően megkérdeztem, hogy mennyit kell átadnom, és nekem ekkor mutatott F. László egy teljesítési igazolást, amin szerepelt az összeg, és ebből számolta ki, hogy ennek a kilencven százalékát kell kifizetnem.”

A lap közölte, hogy a férfi egy P. Gáborral való találkozójáról így számolt be: „Arra tudok visszaemlékezni, hogy már sötét volt és autóval elmentem az ő kispesti házához, felhajtottam a feljárójára és a kapunál az autója mellé leparkoltam. Egy elég széles viacolor van a háza előtt, amin két autó elfér. Ő kijött az elektromos kapun és beült mellém az anyósülésre, ahol én átadtam neki egy papírszatyorban a pénzt.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia1
2024. augusztus 24. 15:04
A pedofiloktól kérdezném, hol tart Karácsony Városháza eladási ügye?
belabarva
2024. augusztus 24. 14:00
Nagyon aggódom Laciért. Sokáig tartsák bent, hogy fogyhasson , mert ez a túlsúly a sírba viszi.
mandala-3
2024. augusztus 24. 13:08
Igaz lehet ez az ügy??? Vagy csak hergelés?? Már csak azért kérdem mert az ehhez hasonlók nem ,vagy csak némelyik jutott el a bírósági szakig. Ítéletről meg ne is beszéljünk. Soroljam őket.
kunfia1
2024. augusztus 24. 12:22
reiblistvanedico 2024. augusztus 24. 11:08 Fogyatékoska !! Erről a cikkről mi a véleményed ?? Amikor az ORBÁN-ról lesz cikk akkor arról írjál !" Belinkelnéd azt a KESMA cikket, amit Orbán lopásairól írtak? Ha nem találsz, azt a 89előtti román cikket linkeld, ami Ceausescuról negatív szinben írt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!