Azonosította a rendőrség a Groupama Arénában füstbombát robbantót

2024. augusztus 30. 17:46

„Jó heccnek tűnt” – mondta az 50 éves férfi, aki már megbánta tettét.

2024. augusztus 30. 17:46
null

Nyitókép: Hungarian Fanatics Facebook-oldala

Ahogy arról augusztus 19-én beszámoltunk, ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést a rendőrök a Fradi-Újpest meccsen működésbe hozott távirányítós füstbomba miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a 2024. augusztus 17-én a Budapest, IX. kerületi Groupama Arénában megtartott labdarúgó-mérkőzésen, a vendég szurkolók nézőtere alatt 19 óra 40 perc körül egy ismeretlen személy bekapcsolt egy pirotechnikai terméket” – írta korábban a rendőrség, akiknek pénteken sikerült azonosítaniuk az elkövetőt. 

Azonosították azt a férfit, aki az augusztus 17-ei Ferencváros-Újpest labdarúgó mérkőzésen távirányítással bekapcsolt egy zöld füstbombát a Groupama Aréna újpesti szektorában

– közölte a rendőrség honlapján pénteken. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben indított szabálysértési eljárást. Az elkövetőt két héten belül azonosították. Az 50 éves budapesti férfit augusztus 30-án rendzavarás szabálysértés miatt hallgatták meg. A férfi beismerte tettét, azt mondta: 

jó heccnek tűnt, de már megbánta” 

– olvasható a police.hu oldalon.

(MTI/Mandiner.hu) 

Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2024. augusztus 31. 15:59
Én mindenféle füstbombát szankcionálnék. Nem focipályára való.
Csubszi
2024. augusztus 30. 23:11
Megint Fegyőr? Olyan szépen esett és füstölt?
Abiondi
2024. augusztus 30. 19:01
A kérdés adott. Lesz-e szankcionálva ez az eset a Club részéről?
2024. augusztus 30. 18:58 Szerkesztve
"jó heccnek tűnt, de már megbánta” jó hecc is volt a kis lila majmoknak odafüstölni egy nagy zöldet..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!