az interjút pedig a politikai szórakoztatóipar egyik csúcsművének.
Ezután jelent meg Bartus felhívása, de megszólalt Gyurcsány is, ellenségének nevezve a 444.hu-t. Mint írta, a róla szóló cikknek nem volt más célja, „mint erősen túláradó negatív érzelmi töltettel az interjúalany felett ítélkezni, őt kigúnyolni, hitelteleníteni, emberi, politikai mivoltában támadni, leplezetlenül, büszkén sérteni”. A DK vezére emellett még nekiment az egész sajtónak (és egyébként nagyjából mindenkinek), majd egy újabb hosszú posztban elmélkedett a hazai sajtóhelyzetről, amelynek kapcsán megint összetűzésbe keveredett 444.hu-val.
A történet egy leleplező cikkel folytatódott, amelyben a portál azt szellőztette meg, hogyan kaptak sorvezetőt a DK politikusai, hogy kommentekben védjék meg vezetőjüket.