Tegyük rendbe: hazugság, hogy az olimpiai megnyitó egy ismeretlen holland festő alkotására utalt, nem pedig Az utolsó vacsorára

(A nyitóképen: az olimpiai megnyitóműsor jelenete és Jan Harmensz van Bijlert Istenek ünnepe című alkotása;
forrás:Walter Schoonenberg holland történész X-posztja)

Azzal jönnek most a párizsi olimpia blaszfémikus megnyitóját elemző közösségimédiás megmondóemberek, hogy azt nem is Leonardo Az utolsó vacsorája ihlette,

A nagyonművelt liberális megmondóemberek így aztán kiröhögik azokat, akik Az utolsó vacsora kifigurázását látták bele a megnyitóba.

Az AFP News sok portál által lehozott cikke szerint valóban azonban nem a rendező utalt a holland festőre, hanem a „social media sleuths”, a közösségi média „nyomozói” találtak rá a hollandra, illetve egy holland történész is előállt ezzel a megfejtéssel. Az ugyanebben a cikkben nyilatkozó rendező, Thomas Jolly nem utalt ilyesmire, csak annyit mondott, hogy az olümposzi istenek pogány ünnepeit kívánták színre vinni.

és kiröhögjék azokat, köztük sok keresztény vezetőt, püspököt, akiknek azonnal Az utolsó vacsora jutott eszükbe. A legtöbbjük azonban úgyszintén az AFP és más médiumok cikkeiből értesült arról, hogy élt valaha egy Jan Hermansz van Bijlert, és festett egy Istenek ünnepe című festményt. Szóval a műveltségfitogtatás hazugság.

Ráadásul ha vetünk egy pillantást az Istenek ünnepére, akkor látni fogjuk, hogy egyáltalán nem hasonlít jobban a megnyitós jelenetre, mint Az utolsó vacsora. Drag queenek például egyiken sincsenek, de az alakok elrendezése is más mindkettőn a megnyitóhoz képest. Amúgy van egy másik Istenek ünnepe című festmény is, Giovanni Bellini 16. század eleji alkotása, meg még ki tudja, hány; bevett téma volt ez ugyanis. Szóval a holland történész talán nemzeti büszkeségből próbálja reklámozni a narratívába belenyomható holland festőt.

Emellett nagy közéleti eseményeken – és egy olimpia megnyitója nagy közéleti esemény –, ha a rendezők úgymond impaktot akarnak elérni, melynek egyik módja a közismert „kulturális termékekre” való utalás, akkor 

Az utolsó vacsora egyértelmű dolog, mindenki érti a nyugati világban, de talán máshol is, erre a utalni a néző bevonásával jár, műveltnek érezzük tőle magunkat; az ismeretlen holland festőkre való utalgatás azonban kirekeszt, azt érezzük, hogy egy szűk szakmai közeg még csak nem is Az utolsó vacsorával, hanem velünk gúnyolódik, minket röhög ki, saját műveltségét fitogtatja a népet lenézve, azaz nagyképű, a gőg bűnébe esik. Kommunikációs alaptétel, amit egy rendezőnek ismernie kell (persze lehet, hogy ő műveltséget akart fitogtatni, ki tudja):

A holland festő valószínűleg még hazájában sem ismert annyira, hogy a rá való utalgatás ne legyen bennfenteskedés.

Ráadásul a posztmodern recepcióesztétika, azaz

azaz a befogadói érzékelés (tudniillik hogy mit vált ki a nézőből az alkotás, mire gondol, milyen asszociációkat vált ki belőle) egyenrangú, azzal, hogy mire utalgat és mit gondol a rendező. Ha épp nem fontosabb. Azaz 

Ebből az következik, hogy a posztmodern recepcióesztétika szerint teljesen legitim Az utolsó vacsorán való gúnyolódást belelátni a megnyitóba, akkor is, ha nem ez volt a szándék (amit viszont kétlek).

Szóval itt a holland festőt képbe hozó megmondóembereknek van egy belvitájuk.

Összefoglalva: a holland festő képe nem hasonlít jobban az Istenek ünnepére, mint Az utolsó vacsorára. A rendező nem utalt a holland festőre, ezt külső szereplők találták ki („nyomozták ki”). Az utalást semmi sem indokolja, mivel Az utolsó vacsorára való utalás bevonja a nézőt (akkor is, ha felháborodik, a bevonás ilyen szempontból nem értékelésfüggő), az Istenek ünnepére való utalás kirekeszt a megértésből is. És a kortárs elméletek szerint a befogadói élmény és asszociációk teljesen legitimek akkor is, ha nem azonosak az alkotói szándékkal.

Ahogy egy ismerősöm fogalmazott egy levelében: „Vajon mikor fedezi fel a Magyar Hang (és társai), hogy a világ összes keresztény templomában az oltár felett függő feszület nem Jézus Krisztust ábrázolja, hanem a Spartacus-lázadás leverése (Kr.e. 71) után, a Via Appia mentén keresztre feszített 218-adik rabszolgát?”

Ráadásul az egész problémát a holland festővel sem lehet megoldani, ekkor talán Az utolsó vacsora blaszfemizálása nem forogna fenn, de akkor is az van, hogy egy régi festményt ürügyként használtak egy undorító drag queen show színre viteléhez, úgy, hogy semmi köze a sporthoz. Szóval még holland referenciával is kifogásolható az LMBTQ-vonal, ráadásul annak is a radikálisabb szárnya, meg a rendező által explicit felvállalt pogány vonal is.

hanem függetlenül attól, hogy a rendezők a befogadással meg a francia értékekkel magyarázzák (a világ olimpiáját így belföldileg jakobinizálva, a rendező nemzet állítólagos alapértékeit – szabadság, testvériség, függetlenség – rátolva az egész világra), valójában állásfoglalások a kultúrharcban. Tekintve, hogy ez az állásfoglalás nem volt kötelező, és ki lehetett volna kerülni,

***