Nahát: Mérő Vera végül csak állást foglalt a Magyar Péter–Varga Judit-ügyben, mégpedig egy eldugott, sunyi lájkkal – mutatjuk

(Nyitókép: képernyőfotó Mérő Vera TEDx-előadásából)

A nemzet Mérő Verájának a Puzsér Róbert–Ábrahám Róbert-mérkőzésről – legalábbis az Ábrahám által kiosztott, végül rendőrségi eljárásban kulminálódott pofonról – is mindenképp írnia kellett a Facebook-oldalán, mert nem kapná meg a szeretetpontjait, ha nem a Facebookon élne, és olvasna el még ráadásul minden egyes kommentet is, aztán posztolna újra és újra és újra.

„Tehát: ha megütnek, és nem ütsz vissza, ellenben törvénytisztelő állampolgárként a rendőrséghez fordulsz, punci vagy. Csak r*herongyok »rendeznek jelenetet« egy ilyen apróság miatt. Mert a nők ilyen p*csogó puncik, akik rinyálnak, ha megütik őket. A nők inferior lények, és ha te férfiként zokon veszed, ha pofán vernek, te is ilyen kis r*herongy vagy. Gondolom, ez azt is jelenti, hogy rendes nő zokszó nélkül veszi az ilyen kanyarokat.”

„Mandiner, ORIGO, na, most mehet a szemlézés, és persze izgatottan várom a vonatkozó, az erőszakot elítélő véleménycikkeket.”

Én arra gondoltam, hogy emelem a tétet, és rögtön reagálok is Mérő Verára.

Szóval szerintem teljes aránytévesztés pofonokkal reagálni publicisztikákra, a provokálásra meg a jó válasz az ignorálás. De. (Jó nagy de.)

(Puzsér elég esszencialista meglátásokkal élt, amelyeket a feministák nem szeretnek).

Létezik legitim erőszak, egészen olyan extrém dolgokig, mint az igazságos háború (lásd erről például Nigel Biggar anglikán pap 2013-as kötetét). Ez persze jelentős részben védekező erőszak, nem támadó (de csak jelentős részben, nem teljes mértékben). Amúgy jelen esetben egy felfújt ügyről van szó, és az is erős aránytévesztés, ha minden egyes, a világban vagy a magyar nyilvánosságban elcsattanó pofonról elítélő cikkeket írunk.

Emellett az ügy kapcsán, de attól elvonatkoztatva azt gondolom, hogy elég sok pofon csattan el férfiak között naponta itthon is, a világban is, és a legtöbbje nem köt ki a rendőrségen. A felek nyugtázzák, hogy ügyük kezeltetett. Ha minden ilyen pofon a rendőrségen kötne ki, egy hét alatt durva ügyhátralék halmozódna fel.

Szóval nincs igaza Mérőnek akkor, amikor azt írja, hogy „gondolom, ez azt is jelenti, hogy rendes nő zokszó nélkül veszi az ilyen kanyarokat”.

De hát ez ugye már a genderügyek mélyére visz minket, törékeny nők, agresszív férfiak – utóbbi esetben a feministák közt véleménykülönbség áll fenn a tekintetben, hogy eme agresszió csak társadalmi konstrukció (belénk ivódott, levetkőzhető norma), vagy veleszületett biológiai adottság, amivel nincs mit tenni, az erőszakszervezetek és igazságszolgáltatás úgy-ahogy kordában tartják. (Ajánlom Richard Lippa professzor Gender, Nature, or Nurture című kötetének vonatkozó oldalait.)

Hiába nem jó dolog az erőszak, a világ része, ahogy sok más nem jó dolog is, és ezek a férfiak közt elcsattanó pofonok sosem fognak megszűnni, ahogy a kanti örök béke sem fog soha beköszönteni. 

Mielőtt sztereotipizálással lennék meggyanúsítva, megkérem Mérő Verát, hogy lehetőleg ne akarja betiltani a dzsudzsucu-edzésemet (jelige: harcművészet, védekező erőszak); egyébként járnak rá nők is, sőt, van külön női edzés, nőknek való technikákkal, de van a női edzőtársak közt, aki mindkettőre jár. Jól teszik, ugyanis ha akár egy férfi, akár több férfi, vagy esetleg egy másik nő bántalmazni próbálná őket, 

Szóval nagyon is támogatom, hogy a nők tanuljanak harcművészetet (van olyan ötgyerekes, nagyonkonzervatív, nagyonkatolikus apuka barátom, aki mind az öt gyerekét beíratta harcművészeti edzésre, márpedig az ötből négy lány, és persze ő is jár. Az ilyen esetekkel a sztereotipikusan gondolkodó Mérő Vera nem tud mit kezdeni.)

Amúgy Puzsér is beiratkozhatna valami harcművészeti edzésre, s akkor nemcsak az utólagos igazságszolgáltatásnál kereshetne menedéket, ami szíve joga, hanem in situ ki tudná védekezni az ütéseket.

(Adalék: miközben ezeket a sorokat írom, az Iron Maiden Senjutsuját hallgatom.)

Szóval remélem, hogy Mérő Verának és elvtársainak azért nem sikerül átnyomnia a társadalmat egy macskafogón.

De igazából oda akartam kilyukadni, hogy akárhogy is ítéli meg valaki eme esetet (ha egyáltalán van értelme foglalkozni vele), egy biztos: Mérő Vera meglehetősen szánalmas módon megint kettős mércével mér.

A feministák nagyon érzékenyek az olyasfajta diszkójelenetekre, amelyeket Magyar produkált, és hát ha az Ábrahám Róbert-i pofont nem lehet megmagyarázni, akkor más telefonjának elrablását és Dunába dobását sem, gondolom, méghozzá kontextustól függetlenül (hiszen a Puzsér–Ábrahám-ügyben sem vizsgálta Mérő Vera a kontextust).

Annak idején igencsak nyakatekert kifogásokkal tudott előállni, hogy a jobboldali női politikusokat kívül tartsa a komolyan veendő áldozatok kategóriáján, és ne kelljen neki feltétel nélkül elhinnie, amit mondanak. (Jó pár baloldali feminista ismerősöm, akik járatosak a témában, azt mondták, teljesen hihető és valószerű, amiket Varga Judit mond.)

Emellett pedig 

Az a helyzet, hogy ezzel a lépésével már amögé a magyarázat mögé sem bújhat, hogy szerinte nem tudhatjuk, mi történt, az ilyen szkeptikus („semleges”) álláspontok velejárója ugyanis az, hogy nem lájkolgatunk ilyen kommenteket.

Lehetne persze komolyan mérlegelgetni, hogy miért gondolja ezt, de inkább elmondom, miért: mert ő, feminista episztemológia ide vagy oda, ezt akarja gondolni. A liberalizmusa és az ellenzékkel, konkrétan Magyar Péterrel való szimpátiája felülírja a feminizmusát. Végülis kifacsart módon igaza van a feminista álláspont-elméletnek (standpoint theory), hiszen Mérő Vera ideológiai alapállása is erősen meghatározza, hogy mit akar elhinni és mit nem hajlandó elhinni, mivel foglalkozik és mivel nem.

Röviden: Mérő Vera egyre szánalmasabb. S álljon itt bizonyságul: